Több katolikus főpap koronavírusos lett a budapesti és a szlovákiai pápalátogatás után

2021. szeptember 23. – 14:09

Másolás

Vágólapra másolva

Több olyan katolikus főpap fertőződött meg a koronavírus delta variánsával, akik részt vettek azokon a budapesti vagy szlovákiai rendezvényeken, amelyeket Ferenc pápa látogatásakor szerveztek, írta a 24.hu.

A Vatican News és az osztrák Kronen Zeitung azt állítja, hogy Kismarton püspöke, Egidius Zsifkovics és Sankt Pölten segédpüspöke, Anton Leichtfried is megfertőződött. Zsifkovicsnál a fertőzés súlyos influenzás tüneteket okozott, ezért otthoni ápolásra szorult. A segédpüspöknél könnyű lefolyású a betegség. A Kronen Zeitung úgy tudja, hogy mindkét pap részt vett Ferenc pápa budapesti istentiszteletén, szeptember 12-én.

A német Katolisch.de azt írta, hogy az eperjesi görögkatolikus érsek, a Szlovák Görögkatolikus Egyház vezetője is lebetegedett. A kétszer beoltott Jan Babjak enyhe tüneteket mutatott. Az érsek azután ment tesztre, hogy egy görög püspök szólt neki saját fertőzéséről. Mindketten találkoztak a pápával, előbb Budapesten, majd két nappal később Eperjesen.

Azt nem tudni, hogy hányan fertőződhettek meg, de a szlovák püspöki konferencia szóvivője felszólította a pápalátogatás eseményein résztvevőket, hogy figyeljenek az esetleges tünetekre, és vizsgáltassák meg magukat, ha szükséges.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!