Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus

RSS

Több katolikus főpap koronavírusos lett a budapesti és a szlovákiai pápalátogatás után

Már négy olyan egyházi vezetőről tudnak, akik Ferenc pápa valamelyik eseményén fertőződhettek meg.

A pápa nem beszélt a migrációról Orbánnal, és jó hangulatúnak nevezte a 40 perces találkozót

A Vatikánba tartó gépen az egyházfő beszélt az LMBTQ-emberek jogairól, az abortuszról és az oltásról is.

Orbánék jelezték Ferenc pápának, hogy Brüsszel megtámadta Magyarországot

Semjén Zsolt elhintette, mit mondott nekik a pápa az LMBTQ-dolgokról.

Az emlékkeresztek országa lettünk az Eucharisztikus Kongresszus miatt

Az elmúlt hetekben sorra bukkantak fel a többméteres, megáldott fakeresztek szerte Magyarországon.

Ferenc pápát lehet kritizálni, sőt, ő is ezt kéri tőlünk

Volt, aki szerint Ferenc pápa egy emberközeli pápa, aki a szükséges reformokról beszél, és volt, aki szerint lassabban kellene haladni, de a közönségnek nagy élmény volt a pápával való találkozás – még Semjén Zsoltnak is.

Demokráciáról és multikulturális közegről is beszélt Ferenc pápa zárt körben a magyar püspöki karnak

Szerinte a vallásos hagyományok leple alatt sok árnyék meg tud bújni. A különbözőség pedig mindig félelmet kelt, de nagy lehetőség is van benne.

A szokásos, kétezer forintos órájában jött Budapestre Ferenc pápa

Elődje nem volt ilyen puritán ebből a szempontból.

Ferenc pápa a Hősök terén egy hamis Istenről beszélt, akitől elvárjuk, hogy erővel uralkodjon, majd Isten áldását kérte a magyarságra

100 ezer ember előtt misézett a katolikus egyházfő Budapesten, az Eucharisztikus Kongresszus zárásán. Helyszíni beszámoló.

Felszállt a pápa gépe Ferihegyről, itt olvashatja összefoglalónkat a látogatásáról

A katolikus egyházfő repülőgépe 8 óra körült szállt le a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, ahol Semjén Zsolt, a KDNP elnöke, majd Erdő Péter bíboros, a magyar katolikus egyház vezetője köszöntötte. Ezt követően a pápa hosszú autókonvojjal ment a Szépművészeti Múzeumhoz, ahol találkozott a magyar államfővel és miniszterelnökkel, majd pedig egyházvezetőkkel. Orbán Viktor azt kérte tőle, hogy mentse meg a keresztény Magyarországot. A zárómisén arról is beszél, hogy Jézus messze áll attól a hamis istentől, akitől elvárjuk, hogy erővel uralkodjon és elhallgattassa ellenségeinket.

Eddig csak egy pápa járt Magyarországon, igaz, ő kétszer is

Nem túl gyakran jár a keresztény egyház feje Magyarországon, így a mai pápalátogatás nagy dolog, már csak azért is, mert Magyarországra utoljára a kilencvenes években utazott ide az akkori pápa, II. János Pál, a „lengyel jóbarát”. Ezután sorra készültek róla a szobrok, képeslapok, még egy teret is elneveztek róla, és Orbán Viktorra is nagy hatással volt.

Ilyen lezárások várhatók hétvégén Budapesten az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus miatt

A lezárások főleg a Hősök tere és a Kossuth tér környékét, a belső kerületeket, vasárnap pedig a Liszt Ferenc repülőtér felől a városba vezető utakat érintik majd. A tömegközlekedésben is lesznek változások a hétvégi események miatt.

Több ezer rendőr dolgozik azon, hogy biztosítsák a pápa vasárnapi látogatását

A TEK azt is elmondta, hogy nincs fenyegetettségre utaló információjuk a budapesti látogatásról.

A zöld elkötelezettség volt Áder János tanúságtételének fő témája az Eucharisztikus Kongresszuson

Az államfőt életében először visszatapsolták a beszéde után. Az államfő beszédtanárról sztorizott, verset szavalt, volt szó Dalí-képről, valamint a hit és tudomány kapcsolatáról is.

Ferenc pápa korrupcióellenes, szeretetről szóló idézeteivel üdvözli Budapest az egyházfőt

„Ha egy ember meleg, keresi Istent, és jó szándékú, ki vagyok én, hogy elítéljem?” – idézik a plakátok az akár a magyar politikai helyzetre is rímelő pápai mondatokat.

Szikora Róbert Szűz Máriához fohászkodott, hogy felléphessen az Eucharisztikus Kongresszuson

A kongresszus szervezői három évvel ezelőtt, pont a születésnapján kérték föl, hogy legyen az esemény önkéntes hírnöke.

Kötelező az esztergomi katolikus diákoknak az a program, ahol Ákos is egyórás koncertet ad

Az egyik igazgató állítja, kérvénnyel távol lehet maradni a péntek esti eseményről.

Regisztráció nélkül is látogathatók a katolikus világtalálkozó programjai

Ezt Zsuffa Tünde, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus kommunikációs igazgatója jelentette be.

Eltűnt a keresztény oldalról egy cikk, aminek szerzője az Eucharisztikus Kongresszus látogatószámán kesergett

A szerző a katolikusokat kritizálta, amiért nem érdekli őket a rendezvény.

75 ezren regisztráltak a pápa budapesti miséjére

Ferenc pápa az Eucharisztikus Kongresszus keretében misézik a Hősök terén szeptember 12-én.

Kezdődik a katolikus világtalálkozó – összeszedtük a legfontosabb infókat a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusról

Egy héten át, szeptember 12-ig Budapest ad otthont a rendezvénynek. A magyar katolikus egyház vezetője, Erdő Péter bíboros szerint ez nem politikai, hanem vallási esemény, a magyar politikusok számára mégis nagyon fontos rendezvényről van szó, hiszen Magyarországra látogat Ferenc pápa is. Összeszedtük a fontosabb programokat, de kitérünk a politikai vetületre és a közlekedési korlátozásokra is.

Se kiköpni, se lenyelni – Ferenc pápa megakadt a NER torkán

A katolikus egyházfőt ugyanazon kör tagjai szidalmazzák, amely, ha úgy alakul, körbeudvarolja őt – írja Gégény István, a Szemlélek magazin lapigazgatója. Vélemény.

Ferenc pápa nem állami látogatást tesz Magyarországon szeptember 12-én

Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjét mutatja majd be, és nem tudja, találkozik-e majd Orbán Viktorral.

Jobb, ha nem autózik a Hősök tere felé a következő két hétben

Térképen mutatjuk az Eucharisztikus Kongresszus miatti főbb lezárásokat.

Agrárminiszter: Az erdészek az ország és a magyar családok jövője fölött őrködnek

Semjén a vadászati világkiállítás és az Eucharisztikus Kongresszus miatt is köszönetet mondott az erdészeknek.

Újabb operatív törzs alakul, ez most az Eucharisztikus Kongresszus lebonyolítását fogja segíteni

A Budapestre látogató Ferenc pápa személyvédelmét a TEK fogja ellátni.

Félmilliárd forint támogatást kapnak az egyetemek, amiért felszabadították a kollégiumokat a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus kedvéért

Ezt kollégiumi és hallgatói szolgáltatás fejlesztésére fordíthatják, közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

Két hétig marad online oktatásban több egyetemen is a diákok egy része a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus miatt

A kongresszus részére átadott kollégiumi szobák miatt több egyetem is úgy döntött, kompromisszumként a távoktatást ajánlják fel azoknak, akik nem tudnak időben beköltözni.

Több mint ötezer egyetemista nem költözhet kollégiumba a tanévkezdésre a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus miatt

Lapunk úgy tudja, hét egyetemet érint a vallási kongresszus részére átadott szobák ügye. A HÖOK szerint az egyetemek egy része a hallgatói szervezeteket megkerülve döntött, holott a hallgatók láthatják ennek a kárát.