Naperőmű
Jó eséllyel újabb csúcsot dönt a héten a hazai napelemes áramtermelés
Hétfőn nagyon közel voltunk hozzá, hogy az idén hatodszor is megdőljön a hazai napelemes villamosenergia-termelés rekordja.
Már március közepén dőlnek a magyar napelemes rekordok
Szerdán 11 és délután 2 között minden egyes órában több áramot tápláltak be a naperőművek a hazai villamos energiarendszerbe, mint korábban bármikor
Egyetlen gigaberuházónak adhat lehetőséget a kormány, hogy új szélerőműveket építsen Magyarországon
A kormány szerint a villamosenergia-hálózat gyakorlatilag betelt, de a piaci szereplők értelmes együttműködésekkel még fejleszthetnek megújuló kapacitásokat. Egy új rendelet arrafelé mutat, hogy...
Sokkal kevesebb nap- és szélerőművet engednek, mint amit a beruházók szeretnének
Az elektromos hálózat fejlesztése a piaci tervek mögött kullog, a beruházóknak be kell várniuk, amíg azzal felzárkózik az állam és az energiacégek.
VSquare: Hatalmas kínai naperőművek épülnek majd Magyarországon az ide települő akkugyárakhoz
Legalább 900 milliárd forintból építenének napelemparkokat a kínaiak.
Siessen, ha egyeztetne a szélerőművek engedélyezésével összefüggő rendeletről
December 15-én bocsátotta társadalmi egyeztetésre a kormány, de csak december 21-ig adott rá időt.
Reménykedhetnek a napelemesek a friss minisztériumi válasz után, de hosszabb távon borús a kép
Az Energiaügyi Minisztérium még finomíthat, az iparági szervezetek egyeztetésre hívnak. Ugyanakkor nem túl biztató, ahogy most kinéz a napelem-telepítés megtérülése.
A netadóhoz mérhető hatalmas pofon a napelemeseknek a havi szaldó, és jön a még ismeretlen bruttó...
Nem volt meglepetés, de attól még nagyon fáj. Jelentősen romlik a naperőmű-tulajdonosok helyzete, a legjobban azok lehetnek felháborodva, akik nem is olyan régen indultak, és sokkal kedvezőbb...
Magyar cég építi a legnagyobb boszniai naperőművet
A Lugos Renewables az Orbán Viktor által rengeteg pénzzel kitömött boszniai szerb régióban lett többségi tulajdonos egy 74 megawattos épülő erőműben.
Naperőmű-építés: százmilliós támogatás Mészáros Lőrincéknek, miközben senki nem kap engedélyt
Miközben kereskedelmi célú napelemes erőműveket 2021 áprilisa óta nem lehet engedélyeztetni Magyarországon, írja a 24.hu.









