Őrült magas árak jellemezték a hazai árampiacot, de ezért ne Ukrajnát okoljuk

A magyar árampiac júliusban rendkívüli jelenségeket élt át. A tartós kánikula, a sok légkondihasználat oda vezetett, hogy Európa felénk eső részében igen magasak voltak az energiaárak, de sajnos Magyarország még ezen belül is drága volt. Legalábbis esténként.

Az időszak ugyanis azt is megmutatta, hogy mennyire torz piachoz vezetett a túlzott napenergia-arány a magyar árammixben.

Mivel a napenergia szempontjából kedvező volt az időjárás, a rengeteg hazai napkapacitás egyszerre termelt, 10 és 15 óra között nagyon sok áramunk volt. Ezért főleg hétvégén, amikor az ipari üzemek nem is mentek, nem volt érdemi ára az áramnak, sokszor mínuszos volt az ár. Viszont estére meg óriási volt a kereslet és brutális magasságokba szökött az áram ára, 400-500, vagy akár még több euróba is került egy MWh.

A rendszert működtető Mavirhoz közel álló forrásunk szerint ahogy a hőhullám nemcsak Magyarországot, de egész Európát elérte, mindenhol volt valamilyen hiányjelenség. Az okok között említhető, hogy az áramtermelési oldalon ilyenkor zajlanak a nyári rendszer- és erőmű-karbantartások, de kevés volt a szélmozgás is a kontinensen, főleg a szárazföldi részen, így a sok német szélerőmű sem termelt. Szerencsére a helyzet már elkezdett normalizálódni, már nem érkeznek újabb és újabb árcsúcsok.

Ukrajna áramot vesz tőlünk

A sajátos helyzetben Ukrajna szerepe is érdekes volt. Mivel Oroszország nagyjából március közepe óta intenzíven lövi az ukrán erőműveket, szerencsére legalább nem az atomerőműveket, hanem főleg a rendszer rugalmasságát lehetővé tevő víz-, szén- és gázerőműveket, Ukrajnának felére apadt a saját áramtermelése.

Igaz, a fogyasztás is csökkent, hiszen sokan elmenekültek, a megmaradt vagy áttelepített gyárak a korábbi fogyasztás 40-50 százalékán működnek, de azért az ukránoknak szükségük van villamos energiára, főleg szabályozásra is alkalmas, rugalmasan ki-be kapcsolható erőművekre.

Mivel a piacaink immár valóban össze vannak kapcsolva, Ukrajna újabban elég sok áramot vesz tőlünk

– mondja Jolsvai Zoltán energetikai szakember, aki korábban sokat dolgozott Ukrajnában. Mindez egy érdekes görbét mutat. Délelőtt lassabban ébrednek az ukrán vevők, még nem importálnak annyira, kora délután, amikor a napelemeinknek és stagnáló iparunknak hála, még annyi áramunk van, hogy nem tudunk vele mit kezdeni, vásárolnak, és ez inkább segítség Magyarországnak. Végül, amikor nekünk is kevés van, az ukrán vevők nagyrészt eltűnnek, ekkor csillagászati az ár, nem innen vásárolnak, illetve belépnek a helyi korlátozások. Igaz, olyan is akad, amikor az ukránok este is veszik az áramot, vagyis a keresletükkel drágítják.

A magyar áramtőzsdét, a HUPX-ot jól ismerő forrásunk optimista, szerinte az ukrán import alakulása éppen azt mutatja mennyire jól működnek a piaci mechanizmusok. Amikor drága a villany, az ukránok keveset importálnak, amikor olcsó, sokat vesznek, ugyanakkor az adatok azt mutatják, hogy nincs érdemi korreláció aközött, hogy az árak most magasabbak voltak és aközött, hogy elkészült az ukrán szinkronizáció, vagyis Ukrajna is része lett az európai piacnak.

A Telex valamennyi forrása (nyilatkozóink mellett másokkal háttérbeszélgetéseket folytattunk) szerint a történet összességében egy nagyon jó példa az energetikai rendszerek összetett működésére, amire nem érdemes leegyszerűsítő, fekete-fehér döntéseket hozni, tiltásokat bevezetni, minden anomália mélyebb elemzést igényel. Ebben a történetben mélyedtünk el.

Az ukrán dráma

Áprilisban a Portfolión az ukrán helyzet miatt várható trendről már részletesen is írt Jolsvai Zoltán, aki szerint március végén váltott stratégiát Oroszország, azóta aktívan támadja az ukrán energetikai infrastruktúrát, különösen az erőműveket. A jelen helyzet alapján az áramtermelő képesség akár felét is érték találatok. Ez az ukrán hálózat működtetésén túl az összekapcsolt EU–ukrán villamosenergia-piacokra is hatással lehet, ott is gondot okoz.

Ukrajnában a háború előtti utolsó békeévben, 2021-ben 156 TWh volt az villamosenergia-termelés, ez négy-ötszöröse a magyar közel 35 TWh-nak. Ukrajna atom- és hőerőmű-nagyhatalom, a háború előtt a saját fogyasztásán felül 20 százaléknyi tartalék is volt a rendszerben, ami értékesíthető volt. A főleg szénerőművekkel operáló magáncég, vagyis Rinat Ahmetov milliárdos DTEK nevű csoportja mellett az állam a háború előtt intenzíven fejlesztette az állami kézben tartott nukleáris és vízerőművi rendszereket is. A békeidőben így nézett ki a rendszer:

• Atomerőművek (4 nagy): 56 százalék;
• Szenes és gázos hőerőművek (50 nagyobb): 29 százalék;
• Vízerőművek (11 nagyobb): 7 százalék;
• Egyéb megújuló energia (nap, szél, főleg Ukrajna déli részén): 8 százalék.

Ebből a rendszerből hamar kiesett a legnagyobb atomerőmű, a Zaporizzsjai Atomerőmű (ZNPP), de tavasszal bár érte dróntámadás az erőművet, az oroszok inkább a hő- és a vízerőműveket vették célba. A különféle beszámolók alapján sorra érték találatok a nagy hőerőműveket (ez a DTEK birodalma), de az állami vízerőműveket is (Ukrhydroenergo holding) is, a kapacitások akár nyolcvan százalékát is érték kisebb-nagyobb támadások. Az ukrán válasz

• vagy a föld alá vitel (nyilván ez nem olyan egyszerű, de ipari üzemek, elosztóközpontok, kisebb, konténerméretű gázos erőművek is lementek a földfelszín alá);
• vagy a hálózati korlátozások, egyes fogyasztók lekapcsolása (volt idő, amikor 1,5 millió ukrán maradt áram nélkül);
• vagy az import növelése lehetett.

A vízenergia és a hőerőművek támadása azért volt különösen fájó, mert a vizek leengedése, vagy visszatartása remek szabályozó eszköz, akkor segít áramot termelni, amikor az valahol hiányzik, Ukrajnában a víz kulcsszerepet játszik a szabályozásban, a mintegy 1000 MW szabályozói kapacitással. Hasonlóképpen a könnyen bekapcsolható gázos és szenes erőművek is segítették a rendszer flexibilitását.

Gondoljunk bele: az EU-s, tehát magyar, szlovák, lengyel és román importtal együtt, országszerte és Kijevben is nem ritka a napi 5-10 órás teljes áramszünet. Miközben ott is hetek óta 30-35 fokos hőmérsékleti maximumokat mérnek, de nem megy a hűtő, a lift, a légkondi vagy a mobilátjátszó állomás. A kórházak, a boltok, az üzemek és ahol tehetik, a lakóközösségek dízel- és gázos generátorokkal gondoskodnak a szükséges áramról.

Most sajnos nincs annyira fókuszban ez a szempont, de gondoljunk bele, Ukrajnában a nagy áramhiány miatt még fűtőolajos régi hőerőművek is működnek. Ezekről keveset tudunk, de az biztos, hogy borzasztóan szennyezők, csak ugye a háború alatt a környezetvédelem háttérbe szorul.

Majd egyszer azt is meg kell vizsgálni, hogy a talaj, a víz, a levegő milyen iszonyatos szennyezéseket szenvedett el. Ukrajna természetesen próbálkozik, központilag és helyi szinten is folytatja a rendszerek, a gázerőművek föld alá telepítését, szigeteket hoz létre, vagyis a nagy áramrendszert régiós minihálózatokra bontja, a kiegyenlítő piacot államilag próbálja megsegíteni, de egy-egy fejlesztés csak csepp lehet a tengerben, ha másnap lebombáznak egy nagy erőművet.

Ráadásul az erőművek újjáépítése (sok esetben inkább új erőművek építése) nem egy egyszerű folyamat. Ha holnap varázsütésre leállna a pusztítás, akkor is évek kellenének a megsemmisült berendezések pótlására, a nagy erőműviberendezés-gyártók ma is 2-3 éves átfutással vesznek fel rendeléseket, hiszen az energiaéhség bár más-más okokból, de világszerte jelen van.

A szinkronizáció

Na de hogy jön a képbe Magyarország? A témában a VG-n is publikáló Balogh József energiakereskedő azt mondta a Telexnek, hogy

a történet ott kezdődik, hogy Magyarországot és Ukrajnát egy nagy európai áramszinkronizáció keretében összekötötték.

A Telexen kifejezetten sokat írtunk erről a fontos folyamatról. Ugyanakkor ez sokáig nem jelentett valódi villanyforgalmat, Ukrajna eleinte csak amolyan megfigyelői státuszban volt, a magyar fél is lassan lépett, de 2023 decembere óta immár az ukrán rendszer teljesen konform lett az uniós országok rendszereivel, és 2024-től újra élénk áramkereskedelem kezdődött Ukrajna és az EU között.

A rendszerirányítás szempontjait figyelembe vevő forrásunk szerint ebben az volt a legfontosabb, hogy az ukrán szinkroncsatlakozás után az ukrán–magyar határkeresztező kereskedelem transzparens aukciókon keresztül valósul meg. Az, hogy milyen irányba megy az áram, mindig az adott keresleti és kínálati viszonyok alapján dől el, Ukrajna korábban inkább exportált, most villamos energiára szorul. Valójában azonban nem annyira magyar forrásokat használnak, de a hálózatunkon szállítanak. Magyarország mindenesetre későn ébredt, de a magyar–ukrán forgalom hamarosan nagyobb volt, mint a másik három uniós országgal (Románia, Szlovákia, illetve Lengyelország) folytatott ukrán forgalom együttvéve.

Merre megy az áram?

Amikor elindult a kereskedelem, az ukrán erőművek még termeltek, de az ukrán fogyasztás nem volt kiemelkedő, vagyis 200-400 MWh áram érkezett Ukrajnából Magyarországra. De a támadások után a kieső ukrán áramtermelési képesség helyére importot kellett állítani, a 680 MW/h teljes szállítási kapacitás is sokszor ki volt használva. Turai József, a T-Energy Tanácsadó Kft. ügyvezető igazgatója szerint

ebben a kőkemény geopolitikai és energiakereskedelmi helyzetben lehetett látni, hogy baj lesz.

Pár hónap leforgása alatt aztán valóban feje tetejére állt az egész piac. Magyarország nem bojkottálhatta a piacon csak szolidaritási áramnak nevezett ukrán szállításokat, hiszen ez mégsem fegyver, de miközben korábban Magyarország áramot vett Ukrajnából, nemsokára az ukránok külföldről érkező ellátásából Magyarország már 47-48 százalékot maga elvitt. És ami nappal segítség, az este olykor valóban tetézi a bajt.

Magyarország helyzete továbbra is nagyon pikáns, mert, mint már említettük, nagyon egyoldalú a megújulóáram-termelő mixe. A 6700 MW napos kapacitás mellett csak 300 MW szeles kapacitás működik, pedig ez a kettő valamelyest kiegyenlíthetné egymást. Magyarország primer energiaforrásokban szegény területen fekszik, és bár a függésünkön próbálunk segíteni (egy nukleáris–naperőműves kombinációval olykor már meg is termeljük a szükséges áramot, vagy akár el is adunk), sokszor azért még importra szorulunk.

Magyarország ráadásul egyszerre nagyon is importigényes, de közben óriási tranzitforgalmú ország.

Jolsvai Zoltán szerint most országosan az ukrán áramtermelő kapacitások felével is gond van, és bár az összesített ukrán fogyasztás csökkent, a rendszer rugalmassága nagyon megsérült. A könnyebben manőverezhető (leállítható, újraindítható) kapacitások, vagyis a víz és a gáz nagyon hiányzik, így továbbra is arra lehet számítani, hogy ezen Magyarország segít, de paradox módon ez a segítség valójában üzlet, amivel jól jár mindkét fél.

Ukrajna eddig inkább megoldás volt

Balogh József elmondása szerint mindenesetre a magyar árakat vészesen megrángatta a kialakult összetett helyzet, igaz, a szakember is úgy véli, hogy Ukrajna nem annyira okozója, mint összességében inkább megoldása volt a magyar bajoknak. Hiszen mit láttunk? Volt olyan nap, amikor az elektromos áram órás ára bizonyos napszakokban bőven mínuszos volt (50 eurót fizetett a termelő, csak vigyék el az áramát), majd pár óra múlva újra 400-450 euró/MWh lett az ár.

Magyarország hiába része az összekapcsolt összeurópai árampiaci (market coupling) rendszernek, aminek az lenne a célja, hogy az árak kiegyenlítődjenek, ehelyett azt láttuk – véli a szakember –, hogy Németországban rendre 100-150 euróval olcsóbb volt az áram.

Vagyis az összekapcsolás nem hozta el a kívánt eredményt.

Ez brutális teher a magyar kis- és nagyvállalkozóknak, akik nem rezsiáron veszik az áramot. Igaz, amikor meg mínuszos az ár, az meg nyilván könnyebbség. Az adatok jól láthatók a HUPX áramtőzsdén is.

Az biztos, hogy voltak drámai pillanatok, és igen, valóban minden évben kialakulhatnak szélsőséges árak, de azért a vevők oldaláról a mérlegnek két serpenyője van, az extrém drága órák mellett nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy olyan is előfordul, amikor a vevő még ajándékpénzt is kap az áram mellé.

Este 8 és 11 között ugyanakkor tényleg többször volt brutálisan drága az áram. Balogh József értékelése szerint a magyar–román viszonylatban jól működött a market coupling, vagyis amikor nekünk volt sok, vittek a románok, amikor hiányunk volt, akkor hoztak. A többiek közül Ukrajna most inkább vitt, Szlovákia, Ausztria, Szlovénia inkább szállított nekünk, és az is segített, hogy közben befejeződött egy szlovén és egy szlovák karbantartás is. A legfurcsább a magyar–szerb reláció volt, ahol sokszor érthetetlen párhuzamosságok alakultak ki, oda-vissza – értelmes rendszer nélkül – mozgott az áram.

Központi szerep

Áramkereskedelmi szempontból Magyarország földrajzi fekvése egyszerre fantasztikus és rémes. Nyugat-Európa és a Balkán, illetve Nyugat-Európa és Ukrajna között itt találkoznak a kereskedők. Egy ilyen szerep, gondoljunk a hidegháborúban Ausztria vagy Finnország szerepére: elvileg gazdagságot, üzletet, jutalékokat jelent, de van, amikor mindenki a középen levőt rángatja.

Az elmúlt években sokat fejlődött a hálózat, több lett a hazai megújuló energia, fejlődtek a határkeresztező kapacitások.

Rendszerirányítási oldalról segítő lépések lehetnek, ha majd belépnek a tervezett CCGT gázerőművek, illetve később Paks II. Addig szintén enyhíthet a feszültségen az a 4-500 MW akkumulátorfejlesztési program,

amelynek résztvevői arra építhetnek üzleti modellt, hogy eltárolják a napközben megtermelt olcsó energiát és este adják el, amikor az áram drágább.

Ukrajna nagyon ügyesen, többnyire az olcsó áram idején visz el innen áramot, és ezzel inkább segíti a magyar villamosenergia-rendszert: az ukrán kereskedők azt az áramot exportálják, amit a magyar fogyasztók már nem tudnak átvenni. Ha Magyarország nem tudna eladni Ukrajnának áramot, akkor még több negatív óra lenne a HUPX-en, ami rendkívül fájna a naperőmű-üzemeltetőknek és a magyar államnak is.

A másik oldalon az áll, hogy mi este olyanoktól tudunk csak venni, akiknek olyankor is sok áramuk van (például ki nem használt atomerőművi kapacitás), vagy csak miattunk termelnek, ha jó árat kapnak (például sok vízerőmű, a könnyen bekapcsolható fosszilis erőmű, mint Szlovákiában és Szerbiában). Feltételezhető tehát, hogy a nyári forró időszakban esténként még az arányaiban kevés ukrán irányú eladás is nyomta felfelé az árat, anélkül talán nem alakult volna ki ennyire extrém drágaság az esti órákban.

Mindemellett bármilyen sokat fogjuk hallani mostanában a propagandából, hogy Ukrajna rontja a magyar ellátásbiztonságot, a kiegyensúlyozott értékelés szerint erről nincs szó. Ez az üzemanyagpiacra (olajbeszerzések fennakadása) igaz lehet, de az árampiacra nem. Ráadásul abban az elképzelt esetben, amelyben nem adtunk volna el áramot Ukrajnának, Magyarországot az a vád érhette volna, hogy nem segíti a háború miatt szenvedő ukrán energiarendszert.