Motor

Első fokon felfüggesztettet kapott a mentős, aki riasztás közben halálos balesetet okozott
A mentőautóba csapódó motoros a sebességet túllépve közlekedett, de szabályosan haladva sem tudta volna elkerülni az ütközést.
Húsz éve fillérekért vettem, most egymilliót ér egy Simson
Magyarországon több Simsont lopnak, mint Opelt, Suzukit vagy Volkswagent. A keletnémet kismotorokat sokáig megvetették, de amikor Németországban tömegek kezdtek nosztalgiázni, itthon is hatalmas...
Több ezer motoros vonult át a visegrádi Panoráma úton a kitiltásuk miatt demonstrálva
A főszervező szerint ezzel a döntéshozóknak szeretnének üzenni, hogy vegyék jobban figyelembe a motoros társadalom jelentős tömegének igényeit.
Halálos balesetet szenvedett egy motoros Londonban, akinek az útitársa egy machetével hadonászott
A baleset azután történt, hogy a két fiatal áthajtott a piros lámpán, és két rendőr a nyomukba eredt.
Annyi motoros ment el Visegrádra a kitiltásuk ellen demonstrálni, hogy el sem fértek az úton
Az önkormányzat szerint a motorosok hangosak és száguldoznak, a tiltó rendelkezés marad.
Motorosok találkoztak lovakkal egy pilisvörösvári réten, nem lett jó vége
A rémült lovak levetették a lovasaikat, és egy arra járó gyalogost is elsodortak. A motorosok segítségnyújtás nélkül továbbhajtottak.
Kirepült a cirkusz női artistája a motoros halálgömbből a szolnoki premieren
Alice motorral együtt repült ki a kétfelé nyíló gömbből, medencesérüléssel vitték kórházba.
Egyetlen előzéssel szedett össze 12 büntetőpontot egy motoros
18 kell ahhoz, hogy fél évre bevonhassák a jogosítványát.
Szigorítanák a motorozás szabályait, 16 év alatt nem lehetne segédmotort vezetni az EU-ban
Közzétette friss jelentését az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács.
Kövess minket Facebookon is!