Monacói Nagydíj
Egy kör őrület, 77 kör vonatozás – Leclerc átkot törve nyerte meg a Monacói Nagydíjat
A Ferrari monacói pilótája sokszori próbálkozás után először tudott nyerni hazai futamán. A rajtnál Pérez és a két Haas nagy balesetet hozott össze, Sainz egy defektet megúszva lett harmadik, a...
Forma-1: Leclerc nyerte a Monacói Nagydíj időmérőjét, Verstappen csak a hatodik
A Red Bull holland pilótája idén eddig az összes időmérő edzést megnyerte.
Verstappen az esőben sem tud hibázni, fölényesen nyert Monacóban
A címvédő mögött Fernando Alonso lett a második, míg a harmadik helyre nagy meglepetésre az Alpine versenyzője, Esteban Ocon jött be a félig esős futamon.
Forma–1: Verstappen indulhat az élről Monacóban
Éles csatát vívott Fernando Alonsóval az időmérő utolsó körében, az első rajtkockáért.
Kidobhatják Monacót a Forma–1-ből
Arrogáns szervezők, unalmas versenyek, kevés pénz kontra hagyomány és fényűzés. Az F1 egykor valóságos koronaékszerként tekintett a hercegségi helyszínre, mára viszont felerősödtek a kritikák....
Elutasították a Ferrari óvását, hivatalos a Monacói Nagydíj végeredménye, marad Pérez futamgyőzelme
A Ferrari azt kifogásolta, hogy mindkét Red Bull-pilóta ráhajtott a boxutcából kivezető sáv záróvonalára egy-egy kerékcsere után.
Mick Schumacher alatt kettészakadt a Haas, Pérez nyerte az egyórás csúszással induló, megszakított...
Schumacher jól van, pillanatok alatt, saját lábán hagyta el a Haas roncsát. A Monacói Nagydíj addig volt izgalmas, amíg vizes volt a pálya, utána a megszokott vonatozás jött. Ebből a legjobban...
Leclerc a legjobb helyről mehet neki a monacói átoknak, Pérez és Sainz ütköztek az F1-időmérő...
A Red Bull pilótája az alagút előtt hibázott, a Ferrari vétlen módon csúszott neki utána. Verstappen csak a negyedik a monacói időmérőn.
A leghülyébb F1-baleset, amiben sikerült elhagyni egy 250 ezer dolláros gyémántot
Akár egy soha le nem forgatott Ocean's Eleven-folytatás sztorija is lehetne azé a gyémánté, aminek a 2004-es Forma–1-es Monacói Nagydíj alatt, a versenypályán veszett nyoma.
43 órás lett az F1 leghosszabb kerékcseréje
A Mercedes csak Angliában tudta befejezni Bottas Monacóban elkezdett kerékcseréjét.