Egy kör őrület, 77 kör vonatozás – Leclerc átkot törve nyerte meg a Monacói Nagydíjat

2024. május 26. – 17:37

Egy kör őrület, 77 kör vonatozás – Leclerc átkot törve nyerte meg a Monacói Nagydíjat
A 2024-es Monacói Nagydíjat megnyerő Charles Leclerc – Fotó: Mark Thompson / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

A Monacói Nagydíj általában ha nem is a legizgalmasabb, de a környezetből adódóan mindig az egyik leglátványosabb versenye a Forma–1-nek. 2024-ben viszont sikerült megkavarni a kártyákat, már az időmérőn borultak a korábbi erőviszonyok, amikor a háromszoros világbajnok, az idényben eddig minden időmérőt megnyerő Max Verstappen csak a hatodik lett, csapattársa, Sergio Pérez pedig még hátrébb végzett. A Red Bull visszaesésével a két Ferrari és a két McLaren lépett elő esélyessé, a hazai pályán induló monacói Charles Leclerc pedig közel került ahhoz, hogy megtörje az átkot és végre megnyerje a hazai F1-futamát.

Az izgalmak viszont nem értek véget a szombati időmérővel, sőt. Már a 78 körös futam legelső körében fokozódtak: előbb a harmadik helyen haladó Carlos Sainz kapott defektet, és csúszott ki a pályán kívülre egy kanyarban, majd a két Haas és Pérez Red Bullja került bele egy elég nagy balesetbe. A Haasnál versenyző Kevin Magnussen nem hagyott elég helyet Péreznek, aki a falnak csapódott a Red Bull-lal, majd onnan visszapattanva mindkét Haast kiütötte magával együtt. A három pilóta megúszta, az autók viszont nem, Pérez kocsija például ripityára tört.

A meglehetősen nagy baleset és a velejáró törmelék eltakarítása miatt még az első kör vége előtt megszakították a futamot, ez pedig óriási szerencsét jelentett a korán defektet kapó Sainznak. A mezőny végére visszacsúszó Ferrari ugyanis megmenekült, piros zászlós megszakítás esetén ugyanis az utolsó befejezett kör sorrendje szerint folytatják – befejezett kör híján pedig a rajtsorrend került elő ismét, vagyis Sainz a 16. helyről a harmadikra került vissza.

Amíg a takarítás zajlott, kiderült, hogy volt még egy incidens, a pálya egyik ikonikus pontja, az alagút bejáratánál a két Alpine volt túl kemény egymással, Esteban Ocon kocsija egy kicsit a levegőbe is repült, ahogy összeért a két autó kereke. Az ugratás annyi kárt okozott az Alpine-ban, hogy a csapat nem tudta helyrehozni az autót, így az első körben már négy pilóta is kiesett.

A roncs- és törmeléktakarítás nagyjából 40 perces megszakítást eredményezett, ami után egy teljesen új rajtprocedúra következett. Ekkor már mindenki óvatosabb volt, nem lett újabb incidens, így inkább már azzal lehetett foglalkozni, melyik csapat milyen taktika mellett döntött azok után, hogy a megszakítással kaptak egy ingyen kerékcserét. Az élen haladó két Ferrari és két McLaren a legkeményebb, a mögöttük következő két Mercedes és Verstappen viszont a közepes keverékű gumi mellett döntött – ezzel az biztossá vált, hogy George Russell, Verstappen és Lewis Hamilton hármasa még legalább egy kerékcserével tervez a futamra.

A taktika megfejtése közben az első három, illetve az utolsó három pontszerző helyen voltak mérsékelt izgalmak. Az élen Leclerc nem igazán tudta-akarta leszakítani Oscar Piastrit, akire viszont Sainz is remekül tapadt az ausztrál pilótára, így az első hármas nagyon szorosan együtt mozgott. A 14. körre minimálisan változott a helyzet, Piastri annak ellenére összeszedte magát, hogy az autója kicsit megsérült a Sainzcal való, az első körben történt koccanás közben. Nagyon felzárkózott Leclerc mögé, miközben Sainz 1 másodpercen kívülre szakadt le tőle, ami nem tűnik soknak, de a szűk monacói utcai pályán az már pont elég arra, hogy az ember fel tudjon lélegezni.

A 20. kör után nagyjából beállt a mezőny, a Monacóra jellemző vonatozás alakult ki, senki nem volt veszélyes a másikra, de mégis viszonylag szoros követésben haladt a mezőny, mindenki a másik után. Újabb események a futam fele körül jöttek, a 41. körben ugyanis megkezdődtek a lekörözések, de egyik ilyen manőver sem szólt bele az élmezőny harcába.

A kerékcserék áldozata lett Russell a Mercedesszel – az ötödik helyen haladó brit pilóta hatalmas tempóhátrányba került mind Verstappennel, mind a csapattárs Hamiltonnal szemben, amikor azok Russell mögül kiállva bevállaltak még egy kerékcserét. Verstappen körönként néha 2 másodperccel volt gyorsabb Russellnél, de Monacóban nem elég utolérni valakit, valahol meg is kell előzni, ez pedig még a háromszoros világbajnoknak is kihívást jelentett. Olyannyira, hogy miután beérte Russellt, nem igazán tudta támadni, viszont mögötte Hamilton egyre közelebb került, így folyamatosan egyre szorosabb Mercedes-szendvicsbe került Verstappen. Végül semmit nem változtatott az eredeti felálláshoz képest Verstappen és Hamilton kerékcseréje, maximum annyit, hogy Russellnek a vártnál többet kellett küzdenie az ötödik helyért.

Előttük sem jött változás a rajtokhoz képest, egyedül annyi említhető, hogy a végére Leclerc több mint megnyugtató, 8 másodpercnél is nagyobb különbségre szakította le az üldözőit. A negyedik helyen haladó Norris, ahogy az egész futamon, úgy a végén is időről időre közel került Sainzhoz, de támadást ő sem tudott indítani, így maradt az élen a Leclerc, Piastri, Sainz, Norris sorrend.

Charles Leclerc és Oscar Piastri a 2024-es Monacói Nagydíjon – Fotó: Ryan Pierse / Getty Images, Andrej Isakovic / AFP Charles Leclerc és Oscar Piastri a 2024-es Monacói Nagydíjon – Fotó: Ryan Pierse / Getty Images, Andrej Isakovic / AFP
Charles Leclerc és Oscar Piastri a 2024-es Monacói Nagydíjon – Fotó: Ryan Pierse / Getty Images, Andrej Isakovic / AFP

A monacói születésű Charles Leclerc ezzel megtörte a hazai versenyein őt sújtó átkot. 2017-ben, még az F2-ben versenyezve egy lazán felrögzített kerék miatt bukta a futamgyőzelmet. 2018-ban, az első F1-es Monacói Nagydíját azért nem tudta befejezni, mert Brandon Hartley hátulról kiütötte. Egy évvel később már az időmérő első harmadában elvérzett, majd a futamot is fel kellett adnia, amikor falhoz érintette a Ferrarit. 2021-ben megnyerte az időmérőt úgy is, hogy közben balesetet szenvedett az uszodánál. A Ferrari nem végzett elég alapos munkát a javításnál, egy hiba kimaradt, így Leclerc már a rajtrácsra vezető körön, még a verseny előtt kiesett az első helyről. 2022-ben az élen haladt, ám végül a Ferrari elszúrta a monacói stratégiáját, Leclerc csak a negyedik lett Sergio Pérez, Carlos Sainz és Max Verstappen mögött. Tavaly, 2023-ban az esős futamon csak hatodik lett.

A három másik pontszerző helyre Cunoda Juki, Alex Albon és Pierre Gasly értek oda. Nyolc versenyhétvége után továbbra is Max Verstappen vezeti a világbajnoki pontversenyt, a hollandnak 169 pontja van, őt 138-cal követi Charles Leclerc, majd Lando Norris (113), Carlos Sainz (108) és Sergio Pérez (107) az élmezőny sorrendje. A csapatversenyben a Red Bull 276 ponttal áll az élen, a Ferrari 252 ponttal a második, a McLaren pedig 184-gyel a harmadik.

Folytatás június 7-9. között a Kanadai Nagydíjjal.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!