Los Angeles
Az a hely, ahol felnőttem, eltűnt örökre – Los Angeles hat hónappal a tűzvész után
Altadenában 4389 ingatlan semmisült vagy rongálódott meg súlyosan a januári tűzvészben. Az egykor itt élők ingatlanspekulánsoktól tartanak, néhányan úgy döntöttek, ha csak lakóautóban is, de...
Robbanás volt egy Los Angeles-i seriffhivatal bázisán, legalább hárman meghaltak
Légi felvételek szerint a robbanás egy parkolóban történt, ahol rendőrautók és teherautók álltak.
Több mint harminc munkást kellett kimenteni, amikor beomlott egy alagút Los Angelesben
Az alagút egyetlen bejáratától 10 kilométerre történt a baleset, de már elkezdték kimenekíteni a bennragadt munkásokat.
Az Andor főszereplője nem érti, hogy egy Donald Trump-féle figurának hogy lehet ekkora hatalma
A mexikói származású Diego Luna Jimmy Kimmel műsorában Los Angeles lakóit méltatta, beleállt Donald Trumpba és Elon Muskba, illetve szót emelt a bevándorlók vegzálása ellen.
„Kezd nagyon hasonlítani Oroszországra” – milliók tiltakoztak Trump politikája ellen az Egyesült...
A No Kings elnevezésű tüntetések országszerte több mint kétezer helyszínen zajlottak.
Kidobták, letérdeltették, a földre nyomták, majd megbilincselték a demokrata szenátort Trump...
Alex Padilla hangosan beszélt, miközben a belbiztonsági miniszter sajtótájékoztatót tartott, bilincsben végezte.
Illegális mezőgazdasági munkásokat vett célba az amerikai hatóság, állandóak a razziák Los Angeles...
Az ügynökök áfonyaföldeken keresztül üldözték a munkásokat, valamint mezőgazdasági létesítményekben hajtottak végre műveleteket.
Kijárási tilalmat hirdettek a zavargásoktól sújtott Los Angelesben
A polgármester döntött az intézkedés mellett, ami csak a metropolisz egy szeletét érinti. Közben a kaliforniai kormányzó ismét beszólt Donald Trumpnak.
Trump szerint Los Angeles porig égne katonák nélkül
Az amerikai nagyváros polgármestere közben arról beszélt, hogy a helyi rendőrség fontolgatja a kijárási tilalom bevezetését.
Trump a Nemzeti Gárdával sem érte be, a tengerészgyalogosok bevetése új szintet jelent
Az Egyesült Államokban hónapok óta nő a feszültség az illegális bevándorlók ellen végrehajtott idegenrendészeti razziák miatt, és a felháborodás a hét végén Los Angelesben robbanáspontig jutott. A...









