Kutya
Kimutatták, hogy a kutyák nemcsak tárgyneveket tanulnak, hanem a nevek mögötti funkciót is...
Az ELTE etológusai bizonyították, hogy a „tehetséges szótanuló” kutyák képesek erre.
Letöltendő börtönbüntetést követeltek az állatkínzóknak a Szurkolók az Állatokért kiskunfélegyházi...
Az állatvédők azért szerveztek demonstrációt, mert csak 425 ezer forintos pénzbüntetést kapott az a 66 éves férfi, aki úgy indult el autójával, hogy a jármű vonóhorgához kikötötte a kutyáját.
Nem jogerősen 425 ezres pénzbüntetést kapott az állatkínzó, aki azt mondta, nem vette észre, hogy...
Az állatvédelemért felelős kormánybiztos azt reméli, másodfokon méltó büntetést kap a férfi.
A kutyák is lehetnek ADHD-sok, az ELTE pedig már tesztelni is tudja őket
Az Etológiai Tanszék kutatói az emberi ADHD-tesztek mintájára kifejlesztettek egy olyan diagnosztikai rendszert, ami ki tudja szűrni a gyanús kutyákat.
Kutyáját az autó után kötötte, aztán a gázra taposott az állatkínzó
95 km/h-val hajtott, amikor levideózták.
Petúnia nyerte idén a világ legcsúnyább kutyája versenyt, és ez bizony nem véletlen
A dobogósokat elnézve erős volt a mezőny.
Kisállatok százezreit ölték le a második világháborús Nagy-Britanniában az élelmiszerhiány miatt
Az Egyesült Királyság élelmiszer-ellátási gondokkal küszködött, ezért a kormány arra kérte a lakosságot, hogy szabaduljanak meg házi kedvenceiktől, ne kelljen őket is etetni.
Láncra verve hagyták őket az antarktiszi télben, 11 hónapot éltek túl a fagyos pokolban
1958-ban a rossz idő miatt evakuáltak egy sarkvidéki japán bázist, de a szánhúzó kutyák ottmaradtak. Ketten közülük túléltek addig, míg a következő nyáron visszatért a kutatócsoport.
Ha nyugodtabb kutyát akar, rövid orrút, ha jól taníthatót, akkor hosszabb orrú fajtát válasszon
Magyar kutatók megvizsgálták, hogy az orrméret hogyan függ össze a kutya viselkedésével. Kiderült, hogy a mopszok és francia bulldogok nyugodtabbak, nem olyan reaktívak, de kevésbé jól is taníthatók.
Szabad-e gyerekkel, családdal, kutyával fesztiválozni?
A téma rendkívül megosztó, írja gyerekpszichológus szakértőnk, aki hangmérnököt és kutyatrénert is kérdezett a témáról.








