Bár sokszor a gyerek kéri a kutyát, jó, ha tudja a szülő, hogy valójában ő kapja

A legtöbb gyerek előbb-utóbb előrukkol azzal, hogy szeretne egy állatot, aki csak az övé, akiről csak ő gondoskodhat, akit a szobájában tarthat, és simogathat kedve szerint. A szülők ilyenkor nagy dilemma előtt állnak, hiszen egyrészt szeretnék meghallani a gyerek kívánságát, másrészt – jó esetben – mérlegelni kezdik az állattartással járó rájuk váró feladatokat. Sok szülő megtapasztalta már, hogy a gyerekek iszonyú intenzitással tudnak a felnőttekre nyomást gyakorolni annak érdekében, hogy megkapják, amit szeretnének, csak nagyon nem mindegy, hogy a vágyuk egy újabb videójáték, vagy egy kölyökkutya. Mert bár sokszor a gyerek kéri azt a kutyát, jó, ha tudja a szülő, hogy valójában ő kapja.

A legfontosabb, amit minden családnak, potenciális gazdának tudnia kell, hogy egy kutya magunkhoz vétele, családba illesztése is hasonló elköteleződéssel és felelősségvállalással jár, mint a gyermekvállalás. A felelős kutyatartónak a kutya jólléte, családban betöltött szerepe és a teljes életre való jogosultsága egyenlő mértékben fontos, mint a család többi tagjának. Ez nem azt jelenti, hogy a kutyának ugyanazon szokásokra van igénye és joga, mint az embernek. Fontos megérteni, hogy a kutya egy háziasított, négy lábon járó, emlős, ragadozó állat, ami más igényekkel, szokásokkal és megoldási képességekkel rendelkezik, mint mi, emberek. Ezért az első lépés, amit tehetünk kedvencünkért, hogy elfogadjuk a tényt, hogy a kutya értése, a jó gazdi szerepkörének betöltése az embernek nem veleszületett, hanem tanulással, gyakorlással fejleszthető képessége.

Végtelen természetesség

A kutya és az ember kapcsolatának hosszú, évezredekre visszanyúló története van. A kutatóknak a kezdetekről nincs egységes véleménye, azonban az biztos, hogy mióta az ember letelepedett életformát folytat, a kutyák az emberi közösségek szerves részét képezik. Eleinte a vadászatban és az őrzésben voltak az ember segítségére, majd a folyamatos szelekcióval és tudatos tenyésztéssel egyre célzottabb feladatokat kaptak az egyes fajták és egyedek. Ebben az evolúciós folyamatban nemcsak a kutya kapacitásai és képességei fejlődtek, hanem az ember és a kutya közti kapocs is erősödött.

Az ember számos állatfajjal ápol olyan szoros kapcsolódást, amely túlmutat a haszonszerző és funkcionális minőségen, azonban a kutya-ember kapcsolatának hosszú története, minősége és fejlettségi szintje mindenképpen kiemelkedő. A kutyák erősen alkalmasak az emberrel való együttműködésre, és a többi állatfajhoz viszonyítva a magas szintű, harmonikus kapcsolódás kialakításához relatív „alacsony” igényeket, szükségleteket és befektetett energiát igényelnek. Ezzel párhuzamosan ezen igények és szükségletek kielégítése mögött is olyan értékeket találunk, melyek az embert saját életvezetésében segíthetik, erősíthetik, harmonizálhatják. Minél mélyebbre ásunk e különleges dinamika megismerésében, kialakulásának és fejlődésének folyamatában, annál inkább tűnik úgy, hogy kapcsolódásunk mögött végtelen természetességet, ösztönösséget találunk.

Mintha ez a két faj rendeltetésszerűen együttműködésre lett volna ítélve.

A kutya gyerek?

Eltérő szemlélet uralkodik azzal kapcsolatban, hogy a kutya családtag-e vagy sem, ennek mentén az udvaron – esetleg juhászkutyaként a nyáj mellett –, vagy éppen a házban/lakásban van-e a helye. A közösségi platformok kutyás csoportjaiban gyakran vitatkozó, egyedüli megoldásként az egyiket, vagy éppen a másikat üdvözítő kommenteket, posztokat lehet olvasni.

Az ELTE etológus kutatói nagy hasonlóságot véltek felfedezni (viselkedéses vizsgálatokkal és agyi képalkotó eljárásokkal) az anya-gyerek és a kutya-gazda kötődés között. Arra jutottak, hogy hasonlóan a gyerekekhez, a kutyák kötődése a gazdájukhoz is agyi jutalomválaszhoz kapcsolódik. A kutya éppúgy, ahogyan egy kisgyerek, nemcsak ragaszkodik, szereti a gazdáját, de kötődik is hozzá, és biztonságot nyújt számára.

Csányi Vilmos etológus A kutyák szőrös gyerekek című könyvében arról beszél, hogy a kutyák viselkedése, kognitív képességei egy két-három éves kisgyerek kognitív képességeinek és az életkori sajátosságok mentén megjelenő viselkedésének feleltethetők meg.

Kutatásokból azt is tudjuk, hogy a kutyák a gyerekekre hangolódnak, képesek velük összhangban viselkedni, töltenek velük időt, és egyfajta társként tekintenek rájuk. Bár a téma kutatói arról is említést tesznek, hogy a felnőtt gazdákkal inkább kapcsolódnak a kutyák, mint a gyerek gazdákkal, de ahhoz, hogy ebből következtetéseket tudjunk levonni a kutya-gyerek, kutya-felnőtt kapcsolatok különbözőségére vonatkozóan, további vizsgálatok szükségesek.

Számos kutyatartó család tapasztalhatja, hogy a kutya érkezése – a gyerek perspektívájából – hasonló ahhoz, amikor egy testvér érkezik. Mindez függetlenül alakulhat attól, hogy a gyerek kívánsága volt az állat. A folyamatos foglalkozás, gondoskodás, figyelem nemcsak az együttműködést segítheti elő, hanem az ellenállást is kiválthatja. Az ambivalens érzések tárháza jelenik meg: a szeretet, az izgalom, az öröm mellett helyet kap a féltékenység, a harag és a csalódottság is.

A kutya-gyerek kapcsolat szerepe a kötődésben

Az, hogy a kötődésünk hogyan alakul, a kapcsolati mintáink függvénye. Mindezt már a születésünktől fogva tanuljuk, sőt, az anyaméhben megalapozódik mindaz, amit aztán a kapcsolatainkban viszontlátunk. Amikor egy gyereknél azt tapasztaljuk, hogy ügyetlenül kapcsolódik, vagy éppen nem tud kapcsolódni a kortársaihoz, a szülein kívül más felnőttekhez, akkor felmerül a kérdés, mennyire biztonságos, vagy éppen bizonytalan a kötődése a szüleihez, gondozóihoz.

Ma már tudjuk, hogy a kötődés nem két-három év eredménye, hanem egy sokkal hosszabb folyamat és egy életen át tart, amit valóban az első időszak alapoz meg a tekintetben, hogy a biztonságos kötődés kialakulhasson.

Éppen ezért izgalmas kérdés, hogy mindebben hogyan vesz részt egy kutya, ami adott esetben a gyerek mellett nevelkedik, vele együtt nő fel, társa lesz a kisiskolás korban vagy a kamaszkor viszontagságai között.

A kapcsolódást a temperamentumbeli illeszkedés is meghatározza majd. Ha a Thomas és Chess pszichiáter páros temperamentum kategóriáiból indulunk ki, egy nehéz temperamentumú gyerek (nehezebben kezelhető, irritábilis) egészen máshogyan illeszkedik egy nehéz, vagy egy könnyű temperamentumú kutyához. Ha a gyerek simulékonyabb, könnyű temperamentumú, azaz könnyebben alkalmazkodik, akkor sikeresebb lehet a kapcsolódása egy szintén könnyű temperamentumú kutyával, de akár könnyebben kezelheti a kihívásokat egy kicsit nehezebben kezelhető kutyával is. Éppen úgy, ahogyan az sem mindegy, hogy a lassan felmelegedő gyerekek milyen kutyát kapnak maguk mellé. A kutya és a gyerek képes egymást fel-és lehangolni, jól és kevésbé jól illeszkedni.

Mindebből az látszik, hogy nagyon nem mindegy, milyen a kutya és a gyerek temperamentuma, ezért

amikor választásra kerül a sor, rendkívül fontos, hogy tájékozódjunk a kutya temperamentumával kapcsolatban. A gyereké ugyanis már adott.

A kutya fejlődésénél is meghatározó a prenatális időszak, illetve az első pár hétben kiemelten fontos, hogy az ember közelségét, érintését megtapasztalják, megszokják. Az utána következő időszakokban is nagyon fontos az asszisztált szocializáció a gyerekekkel. A kutya igényli a kapcsolódást, a kötődést (fajtától, egyedtől függően különböző mértékben), főleg ha ehhez kiskorától szoktatva van. Viszont a kutya (is) különbséget tesz a gyerek és felnőtt között. Látja, érzi, érzékeli a különbséget a test méretében, a mozgás koordinációjában, a hang erejében, minőségében. Egyes fajták és egyedek jobb kapcsolódási mintákat mutatnak, mint mások, de ez a képesség náluk is fejleszthető és tanulható. Ha örökbefogadott kutyusról van szó, kiemelten fontos utánajárni annak, hogy az adott egyed hogyan viszonyul gyerekekhez (általában ezt az örökbeadó szervezetek tudják, vagy kiemelik, hogy nem tudják és akkor tesztelni kell).

Láthatjuk tehát, hogy a kötődés a kapcsolat alapja, a kötődésnek szerepe van a későbbi kapcsolati mintázatban is. Az tehát, ahogyan egy gyerek a kutyához kötődik, kapcsolódik, leképeződése lehet annak a kapcsolati mintának, ahogyan ő másokhoz viszonyul, de segíthet azt korrigálni, új mintát nyújtani a tanulásban. Mert a kapcsolódás sosem egyoldalú folyamat, hiszen ahogyan a gyerek kommunikációja hat a kutyára, úgy fordítva is igaz, a kutya kommunikációja is formálja a gyereket.

Gondoljunk csak arra, amikor az ember-állat kapcsolatot használjuk terápiás eszközként (állatasszisztált terápia), segítve ezzel a kisgyerekek önbizalmának növelését, szorongásának csökkentését, szociális készségeinek vagy éppen a kommunikációjának fejlesztését.

Egy terápiásan nem képzett – de egészséges idegrendszerű, megfelelő temperamentumú – kutya is képes kapcsolódni, kötődni, és ezáltal a gyereknek is lehetősége lesz a kapcsolódásra, kommunikációra valakivel, aki nem a kortársa. Mindezt pedig a kortárskapcsolataiban tudja majd kamatoztatni.

A kutya, mint családtag

Amikor egy kutya érkezik a családba, akkor szükségképpen megváltozik a családi dinamika, felborul az addig jól megszokott egyensúly és egy új, az előzőektől eltérő, újfajta rendeződés mellett alakul ki újra az egyensúly. A kutya éppúgy a családi rendszer része, mint egy gyerek, és ha már a része, hat is rá, ahogyan az ő viselkedése is hat a családéra, az egyes tagokéra.

Ilyen az, amikor egy gyerek féltékeny lesz a szülők választására, a kutyára kerülő figyelmi fókuszra, vagy amikor a szülőt bosszantja az, hogy a gyerek piszkálja az új családtagot, vagy éppen a tanulást hátrébb sorolja a kutyával való játéknál. Mindezek az érzések megjelennek a családtagok viselkedésében, ami aztán viselkedéses formában a teljes család működésében jelentkezik.

Amikor a családi rendszerben változás történik, az egyensúly felbomlik, és a kutya viselkedésében éppúgy jelentkezik a „tünet”, mint a gyerekében.

Egyszóval a kutyák is lehetnek „tünethordozók”, ezért jó, ha őket is figyeljük ilyen szemmel.

Kinek mi a motivációja?

Amikor a motivációs hátteret boncolgatjuk, fontos figyelembe venni azokat az életkori sajátosságokat, kognitív képességeket, amelyek befolyásolják a gyerek felelősségvállalását, kapcsolódási törekvését és a vágyakozás hátterében megjelenő okokat. Például az óvodásokra jellemző egocentrikus (énközpontú) gondolkodás okán egy kisgyerek nem, vagy alig képes a decentrálásra, a másik szempontjának – illetve a helyzet összetevőinek – a figyelembe vételére, az összefüggések megértésére, vagy éppen az alkalmazkodásra. Egy serdülőnek ez már sokkal jobban megy, ugyanakkor a kortársak előtérbe helyezése – mely szintén egy életkori sajátosság – háttérbe szoríthatja a kutya szükségleteit. Éppen ezért

nehéz megmondani, hogy mely életkor a legideálisabb egy kutya érkezésére, mert bár a pszichológusok gyakran a tizenkét éves kort jelölik meg, mint a felelős állattartás kezdete, ez korántsem biztos, hogy minden gyerek és minden család esetében stimmel.

Érdemes tehát mindig egyénre szabottan – ismerve a gyerek képességeit, személyiségének a működését –, és az adott család élethelyzetéhez illeszkedően dönteni.

Előfordulhat az is, hogy valójában nem a gyerek vágyik kutyára, hanem a szülő, aki azonban a gyerek felé delegálja az igényt – egyfajta projekcióként –, és meglepi őt születésnapjára egy kiskutyával. Felmerül ilyenkor a kérdés, vajon ha mindez nem a gyerek vágya, hanem a szülő szükséglete, milyen családi dinamikát és milyen gondozói magatartást von maga után a kutya családba érkezése. Egyáltalán ki lesz a kutya gazdája és felelőse?

Számtalan gyerekkönyv, animációs – és játékfilm szól a gyerek-kutya kapcsolatról, mindezekből pedig – bár nagy részük törekszik az edukációra – egyáltalán nem biztos, hogy a valóságot szűri le egy gyerek. A képernyőn megjelenő kapcsolat, „barátság” a gyerek és az állat között vonzó lesz, a problémák és kihívások közös legyőzése pedig tovább fokozhatja a vágyakozást.

Amikor a gyerek fél

A gyerekek esetében beszélünk életkori félelmekről, melyek bizonyos életkorban adekvátak, a fejlődéssel együtt járnak. Ilyen tipikusan az állatoktól, kutyáktól való félelem óvodáskorban (a szörnyek mellett), vagy a kamaszoknál megjelenő háborúval kapcsolatos félelmek.

Az életkori félelem nem azt jelenti, hogy szülőként nem kell vele foglalkozni, csak jó, ha tudjuk, hogy nem kell azonnal pszichológushoz fordulni a megjelenésekor. A kutyákkal addig kacagva játszó négyéves egyszer csak elkezdi elkerülni a szomszéd kutyáját, át akar menni az út túloldalára, hogy a hangos ugatást távol tartsa. Ezekben az esetekben sok múlik a szülő reakcióján, aki ha minden kérésnek eleget tesz, ráerősíthet a gyerek félelmére ahelyett, hogy körbejárva a problémát segítene neki újra kapcsolódni az addig szeretett állathoz.

Más a helyzet, ha egy konkrét élményből traumából fakad a félelem, a szorongás. Ilyen esetben érdemes szakember segítségét kérni a trauma feldolgozásában, és a beavatkozás a pszichoterápiától a kutyatréner segítségéig mind releváns lehet.

A kutyatartásban rejlő lehetőségek és veszélyek

Ahhoz, hogy felelős döntést tudjunk hozni, érdemes végiggondolni, hogy mit adhat egy kutya a családnak, gyereknek, és milyen nehézségeket, feladatokat tartogat az állattartás.

A kutya simogatása oxitocint szabadít fel, tehát önmagában az állattal való fizikai kontaktus boldogabbá tesz minket. Ez persze így leegyszerűsítés, de a fizikai kapcsolódás, az érintés szerepe, az intimitás megélése és a kölcsönös kötődés érzelmileg sokat adhat egy gyereknek vagy felnőttnek. Hozzásegíthet a kiegyensúlyozott életvitelhez (sétáltatás, gondozás stb.), a rendszeres mozgáshoz, a természettel való kapcsolódáshoz. Ezáltal fejleszti a gyerek idegrendszerét, a szociális kapcsolódási formáit, csökkentheti a stresszt és a szorongást. Természetesen mindezt közvetve, folyamatos tanuláson keresztül, önismereti úton érhetjük el, de ha szülőként megfelelő mintát nyújtunk a gyereknek a kapcsolódás ezen formájára, azzal csak adunk neki, nem veszünk el semmit. A kutyáról való gondoskodás – ha azt biztonsággal és felelősséggel teszi – sikerélményt adhat a hétköznapokban és ez a pozitív visszacsatolás hosszabb távon növelheti az önbizalmát, önértékelését.

Egy nem megfelelő időben, életkorban vagy átgondolatlan döntést következtében érkező kutya számos konfliktusforrást hozhat magával, mely nemcsak a család, hanem a kutya életminőségére is negatív hatással lesz. Fontos, hogy előzetesen felmérjük az állattartással járó felelősségi köröket és készen álljunk azok pozitív betöltésére, melyekbe a gyereket odafigyeléssel és rugalmassággal vonhatjuk be. Ellenkező esetben a kutya és annak jelenléte nemcsak számunkra, hanem a gyermek számára is terhessé, nem kívánatossá válhat. Ezzel, legjobb szándékunk ellenére is, az előre elképzelt harmonikus együttélési dinamika és valóságunk élesen eltérhet egymástól.

Természetes, hogy a kutyás életnek is megvannak a nehézségei és nem tudunk minden pillanatot mélyreható örömmel megélni, de az őszinte érdeklődés és a tiszta motiváció elengedhetetlen a pozitív együttélés kialakításához.