Huszonháromszor bukott meg a KRESZ-vizsgán, ezzel felállította a hazai negatív rekordot
Több mint 400-an voltak azok is, akik 10-szer futottak neki a vizsgának.
Krisztina továbbra is lábadozik, az autójának csapódó Mercedes vezetője hamarosan visszakapja a...
Aránytalanul enyhe szankciók, az eltiltottak esélyeit növelő jogi kiskapuk, és az utánképzés, amely a közlekedéspszichológust is megrázza. Kedvenc videóink 2023-ból, negyedik rész.
59-szer bukott meg a KRESZ-vizsgán az angliai diák, mire sikerült átmennie
Hatvanadik alkalommal sikerült átmennie a teszten.
Ezért sem lenne jó 150 km/órára emelni a sebességhatárt az autópályákon
Tülekedés, agresszív sofőrök, tipikus baleseti helyzetek, hibázó áldozatok – a közlekedésbiztonság ismert arcai vitáztak egy konferencián. Miért lehet megúszni a gyorshajtási bírságok zömét? Miért...
Tippelhet, hányan álltak meg egy stoptáblánál, amit egy halálos baleset miatt tettek ki Budapesten
Öt percig figyelte a kamera az autósok viselkedését a kereszteződésben, ahol még most is kint vannak a mécsesek a júniusi kerékpáros-gázolás emlékére.
Lázár államtitkára is megerősítette, hogy már zajlik a KRESZ felülvizsgálata
Hónapok óta téma, most már biztos, hogy dolgoznak is rajta, de részleteket egyelőre még nem tudni.
Félmillió videóindítás és végtelen indulatok: hogyan lehet megelőzni a gyalogosgázolást a zebrán
Vitézy Dávid is reagált a rendőrség gyalogosoknak szánt videójára, ami a zebraetikettjével nagy vitákat váltott ki. Az autósokra és a gyalogosokra is pontos szabályok vonatkoznak, csak éppen sokan...
„Nyomj egy lájkot, ha átenged” – óriási vita lett egy zebraetikettről szóló rendőrségi videóról
A videó sokakat felháborított, köztük Vitézy Dávidot is.
Remélem, utánad valami csaj jön! – masszív szexizmus és alázás, így tanultak autót vezetni a...
Akinek szerencséje volt, kiváló szolgáltatást kapott több százezer forintért, aki viszont peches, azt alaposan megalázták, mielőtt megszerezte a jogosítványt. Az oktatók szerint fontos, hogy félre...
Vitézy: Bátrabban kéne autómentesíteni Budapest belvárosát
Járdára parkoló hülye audisokról, a sétát akadályozó éttermi teraszokról, tömegközlekedésről, rollerezésről, bringázásról és autózásról tartottak kerekasztal-beszélgetést az Autómentes Hétvégén.
Kövess minket Facebookon is!