Új királya van Dániának, trónra lépett X. Frigyes
Több tízezren gyűltek össze Koppenhága utcáin, hogy üdvözöljék az új uralkodót.
„Mindig van valami” – sóhajtotta Károly, és csak egyetérteni tudunk vele
Őfelsége időnként nehezen viselte a gigantikus ceremóniát.
Megfőztük a brit koronázási ételeket, aztán megpróbáltuk ehetővé varázsolni őket
Spenótos pite, currys-mangós padlizsán, epres-gyömbéres trifle – ha nem tudnák, milyen menüvel ünnepeljék a koronázást a brit alattvalók, megmondják nekik, sőt, recepteket is adnak; sajnos nem túl...
Nincs ennél britebb dolog: három órát állni a zuhogó esőben, hogy láthassuk a koronázást
Az esővel dacolva több százezren ünnepelték III. Károly királlyá koronázását Londonban. Az ünneplők közé magyarok és tüntetők is vegyültek. Helyszíni riport.
Már a nagyközönség számára is elérhető a koronázási ceremóniára írt himnusz
A Make a Joyful Noise című Andrew Lloyd Webber-darab szombaton debütált, mikor III. Károly királyt és Kamilla királynét megkoronázták.
Nem azért jöttem, hogy szolgáljanak, hanem hogy szolgáljak
Megkoronázták a tavaly szeptemberben trónra lépett III. Károly brit királyt és feleségét, Kamilla királynét a Westminsteri apátságban. London koronázási lázban égett, 67 ágyúlövés és hétezer katona...
Megkoronázták III. Károlyt
Ujjongó tömeg fogadta a Wesminsteri apátságba áthintózó III. Károlyt és Kamillát. A koronázási ceremónia után a Buckingham-palota erkélyéről integettek, a repülőshow az eső miatt jóval...
III. Károly fejére most nem az aranyozott pingponglabdás, hanem a kétkilós koronaszörny kerül
A koronázáskor a frissen felkent király két fejdíszt is visel, a kétkilós Szent Eduárd koronát a szertartás végén a valamivel praktikusabb, 3000 gyémánttal kirakott birodalmi koronára cseréli.
Ha esik, ha fúj, mi itt fogjuk éltetni a királyt – helyszíni riport Londonból
Koronázási lázban ég a brit főváros. Rajongók ezrei töltötték az éjszakát a Buckingham-palotánál, hogy láthassák III. Károly koronázási menetét.
Kövess minket Facebookon is!