Kommunizmus

Andrew Tate szerint „abszolút kommunizmus”, hogy Floridában is nyomozást indítottak ellenük
A többek között nemi erőszakkal vádolt Tate arról is beszélt, hogy csalódott Amerikában.
A vietnámi népcsoport honosságáról is tárgyal a parlament
Forró hétfő után visszafogottabb keddnek nézünk elébe.
Szájer: A ma diktatúrát kiáltók hamis vádakat fogalmaznak meg
A Szabad Európa Intézet igazgatója Bauer Sándor szobránál mondott beszédet.
A nácik megkínozták, a kommunisták elüldözték az ország kedvenc színésznőjét
Karády Katalin ezen a napon halt meg 35 éve. Itthon temették el, tízezrek álltak a koporsója előtt. 1951-ben könnyek közt hagyta el Magyarországot, Brazíliában is élt, majd New Yorkban egy...
Proletárdiktatúrát, de okosan
A magyar kommunista mozgalmat kezdettől fogva különböző irányzatok politikai libikókája jellemezte. Miben különbözött Rákosi Mátyás, Nagy Imre és Kádár János politikája? Mit gondoltak a kommunista...
Kína utolsó császára élete végén utcaseprőként dolgozott
Az 1906-ban született Pu Ji kétévesen lett Kína császára. Később a japánok oldalára állt, majd szovjet fogságba került, Mao idején pedig lelkes kommunista állampolgár vált belőle.
Bayer Zsolt nagyapja és emlékezete
Bayer Zsolt gyakran ír a vele egyet nem értők őseiről, nézzük hát meg, ki volt pontosan a publicista anyai nagyapja, Gyimes Károly, a nyilas gettóorvosból lett kommunista besúgó. Gyimes életútja –...
A kínai rakétaprogram atyja, aki nem kellett az amerikaiaknak
Csien Hszüe-szen az amerikai rakétatudomány megszületésének kulcsfigurája volt, de a vélt kommunisták ellen induló boszorkányüldözés derékba törte a karrierjét. Legalábbis Amerikában.
Schmidt Mária: A fasizmus, a nácizmus és a kommunizmus baloldali, szocialista ideológia
A Fidesz fő történésze arról beszélt, nyugaton szobrot állítanak Marxnak és Leninnek, és ezzel meg akarnak fosztani bennünket a kommunizmus felett aratott diadaltól.
Kövess minket Facebookon is!