El a kezekkel a sajtótól! Támogatás!

Kiskorú veszélyeztetése

Egy pár súlyosan elhanyagolta három kiskorú gyerekét, egyikük óvodásként még a nevére sem hallgatott
A Győri Járási Ügyészség emelt vádat a gyerekek testi, lelki, fizikai fejlődését veszélyeztető pár ellen.
Visszaélt tizenéves tanítványai bizalmával egy harcművész, szexre vette rá őket
F. Márton össze is költözött egy 16 éves fiúval.
11 év fegyházat kapott a 6 éves nevelt lányát szexre kényszerítő, gyerekeit bántalmazó férfi
Szexuális erőszak, kényszerítés, visszaélés, kiskorú veszélyeztetése is szerepel a most 42 éves férfi bűnlajstromában.
Felfüggesztett egy papot a kalocsai érsek, kiskorú elleni bűncselekmény lehet a háttérben
„Megdöbbenéssel és együttérzéssel” címmel adtak ki közleményt.
Rendőrségi vizsgálat indult a gyerekeket a 12 éves osztálytársuk megverésére biztató mezőcsáti...
Az 55 éves férfi, aki a gyanú szerint 13 gyereket vett rá, hogy verjenek meg egyet, tagadta a vádakat.
Az anyja szexet szervezett 10 éves fia szülinapjára, ismerőseik videóra vették
Az aktusról egy másik kamasz készített videót, majd szétküldte ismerőseinek. A Pest megyei anyát letartóztatták.
Ezra Millert azzal vádolják, hogy drogokkal kínált egy kiskorú lányt
A lány szerint viszont pont a szülei otthonában volt kitéve fizikai és lelki bántalmazásnak, Ezra pedig megmentette.
Szexuális bűncselekménnyel gyanúsítanak egy Pest megyei tanárt, az áldozat egy 13 éves lány
Az 56 éves férfi korábban az egyik budapesti kerület képviselő-testületének a fideszes tagja volt.
Víz és fűtés nélküli lakás, ruhásszekrényben tárolt étel, molesztálás, erőszak – több évet kér az...
A Heves megyei család egy szobában lakott, egy ágyban aludtak heten.
Szexuális visszaéléssel és gyermekpornográfiával vádolnak két szigetszentmiklósi férfit
A vád szerint kiskorú fiúkat csábítottak fel a lakásukra, leitatták őket, és az is előfordult, hogy pénzt adtak nekik, hogy szexeljenek velük.