Kísérlet

Leállította a Corvinus a kísérletet, ahol a diákok egy része MI-t használhatott, de így is érdekes...
Az egyetem azután hozta meg ezt a döntést, hogy több hallgató felháborodott a szerintük igazságtalan feltételeken. A felsőoktatásért felelős államtitkár szerint az a törvényes, ha valamennyi...
A háromnegyed órába sűrített Elden Ring még akkor is jó, amikor utáljuk
Az Elden Rign Nightreign furcsa vadhajtása az azt inspiráló játéknak, és nem is feltétlenül azoknak készült, akik azt szerették. De ha valaki csak a harcolós részeit venné elő, és van hozzá két...
A hallgatók egy része használhat MI-t a vizsgán, a másik része nem, fel is háborodtak
A Corvinus Egyetemen az operációkutatás-órán zajló kísérlet teljesen szabályszerű ugyan, mégis többen úgy érzik, hogy igazságtalanok a feltételek, ezért közérdekű bejelentést is tettek. Az ügy a...
Megfertőzte magát sárgalázzal, aztán meghalt, így igazolta, hogy a betegséget szúnyogok terjesztik
1900-ban amerikai katonai orvosok magukat sem kímélték kutatásaik közben. Jesse Lazear bele is halt, de az eredményeknek köszönhetően a sárgalázjárványokat sikerült megállítani.
Zürichi kutatók hónapokig kísérleteztek mesterséges intelligenciával gyanútlan internetezők millióin
A kutatók a Redditre szabadítottak rá egy nagy nyelvi modellt, ami a felhasználókkal vitázott. Ez szerintük teljesen etikus, a Reddit viszont jogi lépéseket fontolgat.
Tudósok csináltak egy feketelyuk-bombát
Szerencsére csak kicsiben egy laborban, de az eredmény így is izgalmas.
Fact-check: Tényleg nem vizsgálják megfelelően a gyerekek oltásait?
Az oltásellenes körök gyakran hivatkoznak arra, hogy a kötelező gyerekkori vakcinák nem estek át megfelelő biztonságossági vizsgálatokon. Ez nem igaz, valójában szigorú klinikai teszteken mentek...
Tényleg van szaga a félelemnek?
A mindennapokban, regényekben és hollywoodi filmekben is sokszor előkerül a szófordulat, a tudomány az izzadságban keresi a választ.
Az időszakos böjtölés káros lehet a tinédzserekre
A koplalás miatt az egérkísérletek alanyai hasonló tünetet produkáltak, mint az 1-es típusú diabéteszesek, és erős a gyanú, hogy emberekre is vonatkozhat az eredmény.
Kövess minket Facebookon is!