A fiú, akit egy félresikerült körülmetélés miatt lánynak neveltek, de tragikus vége lett a kísérletnek

„Úgy néztem ki, mint egy bohóc. Nem azért csináltam, mert szerettem. Azért csináltam, mert olyan szörnyen be akartam illeszkedni. Annyira magányos voltam.”

Így emlékezett vissza a tinédzserkori sminkeléseire David Reimer, a John/Joan néven híressé váló, eredetileg sikerként kommunikált, valójában tragikusan félresikerült pszichológiai kísérlet alanya. Az akkor 35 éves David arccal-névvel először 2000 elején, Oprah Winfrey műsorában állt a nyilvánosság elé, de már pár évvel azelőtt, szakmai körökben majd a sajtóban is futótűzként kezdett terjedni a történet a fiúról, akit lánynak neveltek a szülei.

David eredetileg Bruce Reimer néven, 1965-ben született a kanadai Winnipegben, méghozzá egy egypetéjű ikerpár idősebbik tagjaként. Mire Bruce és ikertestvére, Brian hat hónaposak lettek, fitymaszűkületet állapítottak meg náluk, aminek megoldására az orvosok a körülmetélést javasolták. A rutinműtét azonban visszafordíthatatlan orvosi műhibával végződött.

A szülők a műtét másnapján telefonon értesültek róla, hogy Bruce műtéte súlyosan félresikerült, és a pénisze olyan súlyosan megégett, hogy a hibát sebészi úton nem lehet helyrehozni. Az orvos nem adott túl részletes magyarázatot, Briant pedig végül nem is operálták meg, nála később magától megoldódott a probléma. A szülők csak hónapokkal később tudták meg, hogy a sérülést egy meghibásodott elektrokauterizációs műszer okozta.

A tanácstalan és kétségbeesett szülők egyik este épp a tévét nézték, amikor a képernyőn megjelent John Money, a Johns Hopkins Egyetem pszichológusprofesszora, aki éppen akkoriban vált ismertté a nemi identitással kapcsolatos, interszexuális embereken végzett kutatásairól. A jó hírű szexuálpszichológus az akkoriban még meglehetősen szokatlannak számító nemváltó műtétek előnyeit ecsetelte, karizmája és magabiztossága pedig annyira meggyőzte Janet Reimert, hogy egyből levelet írt neki. Pár hét múlva már ott is voltak a professzor baltimore-i irodájában, az ikrekkel együtt – innentől pedig fenekestül felfordult az életük.

Bruce-ból Brenda

John Money elmélete az volt, hogy az ember semleges neműként születik, a nemi identitás pedig nincs biológiailag kódolva, csupán a korai szocializáció következménye. Ha tehát egy gyereknek kétéves kora előtt műtéti úton megváltoztatják a biológiai nemét, és ezután annak megfelelően nevelik, azonosulni fog ezzel a nemmel.

Money azt tanácsolta a szülőknek, neveljék kislányként Bruce-t, és még kétéves kora előtt végeztessék el rajta az ehhez szükséges műtéteket. A dologban az is közrejátszott, hogy akkoriban még nem tudtak működő péniszt sebészeti úton létrehozni, vaginát viszont már igen. Money-nak őszinte meggyőződése volt, hogy ezen a módon sokkal boldogabb felnőtt válhat Bruce-ból, mint ha pénisz nélküli férfiként nő fel.

A pszichiáter számára Bruce volt a tökéletes kísérleti alany, mert egyből kapott mellé egy tökéletes kontrollcsoportot is: az ikertestvérét, Briant, vagyis egy azonos korú gyereket, pont ugyanolyan génekkel és családi háttérrel.

A szülők rábólintottak a professzor tervére: a fiú 22 hónapos korában megtették az első műtéti lépést is a kasztrációval, illetve egy kezdetleges női nemi szerv kialakításával. Bruce-ból Brenda lett: szülei kislányos ruhákba öltöztették, és igyekeztek az akkori társadalmi elvárásoknak megfelelő lányt nevelni belőle.

A terv fontos része volt az is, hogy a szülők nem közölhették a gyerekekkel, hogy valójában mindketten fiúnak születtek, az ikreknek pedig minden évben meg kellett látogatniuk a fejlődésüket tanulmányozó dr. Money-t, aki „John/Joan-eset” néven publikált a kísérletről.

„Az anya elmondta, hogy a lánya sokkal rendezettebb volt, mint a bátyja, és vele ellentétben nem szerette, ha piszkos lett” – írta egyik feljegyzésében Money, hozzátéve azt is, hogy Brendának sok fiús vonása van, nagy a fizikai aktivitása, makacs, és általában ő a legdominánsabb a lánycsoportokban. Mire az ikrek kilencévesek lettek, Money kijött egy tanulmánnyal, amiben abszolút sikerként könyvelte el a kísérletet.

A valóság azonban ennek épp az ellenkezője volt. Brenda már kétéves korában letépte magáról a csipkés kisruháját, később pedig, bár próbált beilleszkedni a lányok közé, láthatóan nem érdekelték a babák. „Semmi lányos nem volt benne. Úgy járt, mint egy fiú. Férfias dolgokról beszélt, egy cseppet sem érdekelte a takarítás, a házasság, a sminkelés… Mindketten fiúkkal akartunk játszani, erődöket építeni, hógolyócsatát rendezni és katonásdit játszani” – mesélte egy későbbi interjúban az ikertestvére. A fiúk viszont szintén nem fogadták be Brendát, az iskolában az összes osztálytársa gúnyneveket aggatott rá, de még a tanároknak is volt egy-egy kéretlen megjegyzésük.

A szülőket aggasztotta, hogy Brendának nehezére esett a lányos viselkedés, de igyekeztek azokra a pillanatokra fókuszálni, amikor ez sikerült, és a dr. Money-nak küldött levelekben is ezeket domborították ki – nehogy azt higgye a professzor, hogy nem tesznek meg minden tőlük telhetőt a terv sikere érdekében. A szülők saját magukkal is próbálták elhitetni, hogy csupán arról van szó, hogy vadóc kislányuk van.

A nemi diszfória a pubertás kezdetén, 12-13 éves kora körül ütött be igazán Brendánál: Money utasítására akkoriban kezdte el szedni a női hormonokat – hogy „normális” lány váljon belőle. Ennek ellenére, és az amúgy férfi endokrin rendszere miatt viszont a hangja is egyre mélyebb lett.

Egy ponton már azt mondta szüleinek, öngyilkos lesz, ha még egyszer be kell tennie a lábát dr. Money rendelőjébe. Az ikrek későbbi beszámolói szerint ugyanis egészen meredek dolgokra kényszerítette őket a pszichológus. Voltak olyan alkalmak, amikor az ikreknek például szexuális aktusokat kellett elpróbálniuk, Money meggyőződése szerint ugyanis ez szükséges volt ahhoz, hogy kialakuljon a felnőttkori egészséges nemi identitás. Amikor pedig ellentmondtak neki, a professzor – aki a szüleik jelenlétében mindig nyugodt és kedves volt – kiabálni kezdett velük. Az is egyre furcsább volt nekik, hogy miért kell folyton visszatérniük a rendelőbe, amikor az osztálytársaiknak semmi ilyesmit nem kell csinálniuk.

Brenda fenyegetőzése hideg zuhany volt a szülőknek – olyannyira, hogy nem sokkal később felfedték a titkot a gyerekeknek. Az akkor 14 éves Brenda nem sírt, inkább megkönnyebbült. „Hirtelen minden értelmet kapott, hogy miért éreztem úgy, ahogy éreztem. Nem valami fura szerzet voltam” – mesélte egy későbbi interjúban.

Brendából David

Ezután nem is volt kérdés az újabb nemváltás. Brenda Davidre változtatta a nevét, megkezdte a férfihormon-kezelést, a műtétet pedig egy hónappal a tizenhatodik születésnapja előtt fejezték be: eltávolították a melleit, és egy kezdetleges péniszt is kapott.

A barátkozás az előzményekhez képest meglepően gyorsan és könnyen ment, a randizás már kevésbé. Davidből kifejezetten jóképű fiú lett, és érdekelték is a lányok, viszont a szex, illetve egészen pontosan az, hogy nem képes erekcióra, folyamatos szorongással töltötte el. 18 évesen végül összejött egy nála két évvel fiatalabb lánnyal, pár hónap múlva pedig elmondta neki a titkát, amit természetesen másnap már mindenki tudott a környéken. David újra depresszióba zuhant, ami később időről időre visszatért, és több öngyilkossági kísérlete is volt. „Gyűlöltem, hogy hogy alakult az életem. Frusztrált és dühös voltam, és nem tudtam, kire is vagyok dühös valójában.”

A húszas évei elején aztán megismerkedett a nála három évvel idősebb, háromgyerekes Jane Fontane-nel, akivel hamar megtalálták a közös hangot és pár éven belül össze is házasodtak. Mindeközben David egy vágóhídon dolgozott, és egy ideig úgy tűnt, tényleg sikerült elérnie a boldog életet, amiben végre teljes jogú férfiként élhet.

A története 1997-ben érte el a nyilvánosságot. A Hawaii Egyetem professzora, Milton Diamond kereste meg, aki már régóta kritikusan figyelte John Money munkásságát, azt, ahogy változatlanul sikerként beszélt a kísérletéről. Diamond meg akarta akadályozni, hogy más csecsemőket is kitegyenek ilyen megpróbáltatásoknak, David pedig belement és megosztotta a történetét. Eleinte csak álnéven, pár év múlva már arccal is a nyilvánosság elé állt, az életét bemutató könyvből pedig bestseller lett.

A siker ellenére David élete újabb tragikus fordulatot vett. A harmincas évei elejére ismét rátört a depresszió: a műtétek kimerítették, elvesztette az állását és egyre több anyagi gondja lett. Újabb lelki törés volt számára az ikertestvére halála: Brian 2002-ben, 36 évesen antidepresszáns-túladagolásban halt meg, a gyanú szerint öngyilkos lett. Ez a nehéz időszak a házasságának is betett: felesége tizennégy év után gyerekeivel együtt elköltözött tőle. David Reimer ezt már nem bírta elviselni: két nappal később fejbe lőtte magát egy winnipegi áruház parkolójában.

A konzervatív diskurzusban gyakran mutogatnak Reimer esetére, mondván: lám-lám, a nemváltásnak bizony tragikus következményei vannak, ezért be kell tiltani. Amellett, hogy ez az érvelés durva leegyszerűsítése és félreértelmezése a valóságban történteknek, David Reimer története azt a gyakori elképzelést is cáfolja, miszerint a transzneműség biológiai szempontból nem értelmezhető, csupán egy agyi konstrukció, amit egyik napról a másikra kitalál az ember.

(Források: Rolling Stone, BBC, New York Times, Wikipedia)