Kerékpár

Balhés közgyűlést tartott a kerékpáros szövetség, egyelőre nem döntöttek az elnökség leváltásáról
Kevés az eredmény és a pénz, jelenleg az olimpiai kvótaszerzés is távolinak tűnik az országúti szakágban a férfiaknál.
Rendszerváltást a közlekedésben is!
A politika után a közlekedésben is rendszerváltásra van szükség, mert az elmúlt évtizedek közlekedéspolitikája nem a közjót, hanem az autó uralmát szolgálta.
A korábbi győztes Valter Attila hat év után újra indul a Tour de Hongrie-n
A Bahrain-Victorious magyar bringása 2020-ban nyerte meg a legfontosabb hazai versenyt.
Változások lesznek a Tour de Hongrie két szakaszán
A kerékpáros körverseny végleges össztávja 836 kilométer, a szintemelkedés pedig 5464 méter lesz.
Nyárig ne számítsunk új Bubira Budapesten
Március elejéig még lehet tekerni a zöld bérbiciklik előző generációjával.
A főszervező szerint World Tour-verseny lehetett volna a Tour de Hongrie, de a magyar szövetség...
A legrangosabb magyar kerékpárverseny így továbbra is ProSeries-kategóriás marad.
Olcsósított Bubi-bérlettel lehet tekerni Budapesten februárig
Aki megveszi a bérletet, félóráig tekerhet felár fizetése nélkül.
Minden szabályt megszegve tekert keresztül az M30-ason egy vakmerő kerékpáros
Az hagyján, hogy a forgalommal szembe ment, de eleve fel sem hajthatott volna az autópályára.
Kevesebben bicikliznek Magyarországon, és csak találgatják, hogy miért
Budapesten többen kerékpároznak, mint 2018-ban, vidéken viszont sokkal kevesebben. Köze lehet ehhez annak is, hogy sokkal több autó van az országban, mint hét éve.
Kövess minket Facebookon is!