Nyárig ne számítsunk új Bubira Budapesten

Legkésőbb júniusban érkezik a Mol Bubi következő generációja – olvasható a budapesti közbringarendszer Facebook-oldalán. A bejegyzés apropóját az adta, hogy a Városháza parkban búcsúztatják a Mol Bubi második generációját, és ünneplik a nyáron érkező Bubi 3.0-át. „Közel kétszer annyi biciklivel, bővülő szolgáltatási területtel és elektromos rásegítésű kerékpárokkal érkezik a következő generáció” – ígérték a posztban.

Tavaly decemberben véget ért a Bubi budapesti közbringarendszer 2021 óta tartó időszaka, viszont a rendszer nem állt le, egészen március 5-ig lehet kerékpározni az 500 forintos Mol Bubi Pilot bérlettel. A pilot időszakban az ügyfeleknek a szolgáltatás igénybevételéhez vagy meg kell vásárolni a Mol Bubi Pilot bérletet, vagy percalapú használat esetén újra kell regisztrálniuk a bankkártyájukat az alkalmazásban.

2025. november 26-án döntött a Fővárosi Közgyűlés a Bubiról, és akkor is úgy tűnt, nem biztos, hogy üzemszünet nélkül meg tudják oldani az átállást a harmadik generációs hálózatra. Az eddigi szolgáltatóval kötött szerződés december 23-án lejárt, az új szereplő kiválasztására indult közbeszerzési eljárás pedig megcsúszott.

A BKK tárgyalt a jelenlegi szolgáltatóval, a Csepel–Nextbike tandemmel, december 23. után két lehetséges út körvonalazódott a közgyűlési döntéskor: határozatlan időre leáll a teljes rendszer, vagy sikerül megegyezni az átmeneti időszakra szóló szerződés megkötéséről a Csepel–Nextbike konzorciummal, és akkor maradnak a jelenlegi biciklik a jelenlegi rendszerben egészen addig, míg a közbeszerzés alapján ki nem választják az új szolgáltatót.

A tavaly októberi közgyűlést már megjárta a téma, de mint írtuk, ekkor nem született döntés a Bubi 3.0 üzemeltetésére kiírt közbeszerzés lezárásáról. A képviselők arról határoztak, hogy visszaadják a tendert további értékelésre a BKK-nak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!