Kamera

A Samsung holdfotói be is vannak kamuzva, meg nem is
Komoly botrány lett abból, hogy nemrég a koreai céget megvádolták: a sokat emlegetett, és szuper minőségű telefonos holdfotói igazából nem is valódiak. Aztán kiderült, hogy tulajdonképpen de,...
Meztelen sofőr, cuki kiskutya, elütött gyerek: a Tesla dolgozói egymásnak küldözgethették az autók...
Az önvezető rendszer fejlesztésén dolgozók több millió autókamera felvételeit elemezték, miközben az irodákban egymásnak küldözgették a vicces, kínos és zavarbaejtő felvételeket.
Egy balatoni szállásadó bekamerázta a jakuzzit, több millió forintos büntetést kapott
A vendégek nem tudtak róla, hogy rögzítik őket, miközben a teraszon hűsölnek.
Karácsony éjjel-nappal működő, sebességmérő kamerarendszert szorgalmaz
A budapesti rendőrfőkapitánnyal egyeztető főpolgármester szerint így lehetne csökkenteni a halálos balesetek számát.
Vitézy Dávid New York példáján mutatta be, hogyan lehetne visszaszorítani a száguldozást Budapesten
A volt közlekedési államtitkár szerint az állami főutak mintájára a városi utakat is be kellene kamerázni.
Megizzasztottuk a világ legjobb mobilkameráját
A Huawei Mate 50 Pro kamerája vezeti most az iparági standard világranglistát, kipróbáltuk, hogy hétköznapi használat közben is megmutatkozik-e ez, ad-e valami extrát legalább érzésben, vagy meg...
Egészen zavarba ejtő jelenetet rögzített egy autós az M1-es autópályán
– Fogadjunk, hogy nem tudsz egy percbe sűríteni végtelen számú büntetőpontot! – Fogd meg a söröm.
Biztonsági kamerákat helyeztek el egy angliai IKEA-raktár mosdóiban, hogy lebuktassák a...
A cég szóvivője szerint a munkatársak egészségének és biztonságának megőrzése volt a szándék.
Kövess minket Facebookon is!