Karácsony éjjel-nappal működő, sebességmérő kamerarendszert szorgalmaz

2023. február 20. – 16:43

Másolás

Vágólapra másolva

Budapesten nullára kell csökkenteni a halálos közúti balesetek számát, írta ki a Facebookjára Karácsony Gergely főpolgármester, miután arról egyeztetett Terdik Tamás budapesti rendőrfőkapitánnyal, hogy milyen lépések szükségesek a fővárosi közlekedésbiztonság erősítéséhez. „Ebben én a zéró tolerancia elvét vallom: több lépésben igenis elérhető cél, hogy senki ne haljon meg közúti balesetben Budapesten” – írta.

Karácsony Gergely vasárnap „kezdeményezett azonnali egyeztetéseket” a budapesti rendőrfőkapitánnyal, hogy közös intézkedési tervet dolgozzanak ki a halálos gázolások visszaszorítására. Vasárnap hajnalban a VIII. kerületi Harminckettesek terénél egy autó a villamosmegállóba csapódott, és elütött egy ott várakozó 23 éves nőt, aki a helyszínen meghalt. A sofőr egy 41 éves olasz állampolgárságú férfi volt, aki az alkoholszonda szerint ittasan vezetett.

A főpolgármester szerint „a gyorshajtás megelőzésére és szankcionálására is alkalmas az éjjel-nappal működő sebességmérő kamerarendszer kiépítése a városon belül, ebben az elsődleges feladat a rendőrségé, de van teendője a fővárosi közútkezelőnek is.”

Hétfőn a városi utak bekamerázása mellett érvelt Vitézy Dávid volt közlekedési államtitkár a Facebookon, és New York-i példán keresztül mutatta be a rendszer hatékonyságát.

Karácsony azt is írta, hogy elkészítették a fővárosi közlekedésbiztonsági stratégiát is, azon városfejlesztési lépések sorozatát, amelyekkel a közúti biztonság erősíthető. „Megkezdtük ennek a stratégiának a szakmai egyeztetését, legutóbb többek között az Autóklubbal is tárgyaltunk róla. A véleményüket figyelembe vesszük, és ennek alapján a stratégiát már ezen a héten nyilvánosságra hozzuk, hogy elkezdjük – a párbeszéden alapuló városvezetés elveinek megfelelően – a szélesebb körű társadalmi egyeztetést. Az így véglegesülő közlekedésbiztonsági lépések végrehajtását kiemelt prioritásnak tekintem” – írta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!