Vitézy Dávid New York példáján mutatta be, hogyan lehetne visszaszorítani a száguldozást Budapesten

2023. február 20. – 12:44

Másolás

Vágólapra másolva

A hétvégi nagykörúti tragédia nyomán a városi utak bekamerázása mellett érvelt Vitézy Dávid volt közlekedési államtitkár a Facebookon, és New York-i példán keresztül mutatta be a rendszer hatékonyságát.

„Tavaly nyárig a New Yorkban kihelyezett sebességmérő kamerák egy korábbi politikai alku nyomán csak munkanap reggel 6 és este 22 óra között mérhettek sebességet – jól látszik az ábrán, hogy az autósok ezt tudták, és sokkal jobban betartották a sebességhatárokat, amikor mértek a kamerák. Eközben a gyorshajtásból eredő halálos balesetek közel 60 százaléka éjjel és hétvégén történt ekkor New Yorkban” – írta.

Amikor a döntéshozók szembesültek az adatokkal, módosították a szabályokat: tavaly nyár óta a nap 24 órájában működik kétezer sebességmérő kamera New Yorkban.

„Látható, hogy a kamerák a sebességtúllépés ellen kiválóan működő eszközök”

– fogalmazott Vitézy, aki szerint ideje lenne egy ilyen programot Magyarországon is elindítani.

Vasárnap hajnalban a VIII. kerületi Harminckettesek terénél egy autó a villamosmegállóba csapódott, és elütött egy ott várakozó 23 éves nőt, aki a helyszínen meghalt. A sofőr egy 41 éves olasz állampolgárságú férfi volt, aki az alkoholszonda szerint ittasan vezetett.

Karácsony Gergely főpolgármester még aznap „azonnali egyeztetéseket kezdeményezett” a budapesti rendőrfőkapitánnyal, hogy közös intézkedési tervet dolgozzanak ki a halálos gázolások visszaszorítására. Azt szeretné elérni, hogy nullára csökkentsék a halálos közúti balesetek számát a fővárosban.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!