„Egy abortuszellenes szocialista” – panaszkodnak a keményvonalas konzervatívok Trump...
J. D. Vance az elmúlt években több kérdésben is hasonló álláspontra helyezkedett, mint a Demokrata Párt balszárnya.
Ezen múlik igazából az amerikai elnökválasztás
A gazdaság állapota és az átlagemberek jóléte a világ legfontosabb választásánál is döntő tényezők lesznek. Donald Trump és Kamala Harris már elárulta a terveit, de mindketten elég zavaros és drága...
A mikrofonok némításán civódik Kamala Harris és Donald Trump csapata
Korábban a demokraták azt hitték, jól jön, ha a vitán nem kérdezett fél nem tud közbeszólni. Most már azt akarják, ne legyen némítás, Trump hadd trollkodja szét a szeptember 10-i vitát, és veszítsen...
Több mint félmilliárd dollár támogatás érkezett eddig Kamala Harris kampányára
A demokrata elnökjelölt beszéde alatt rekordmértékű felajánlás érkezett.
Kamala Harris: Előre, nem hátra
A jelöltséget elfogadó beszédében Harris alelnök sötét fenyegetésként ábrázolta Donald Trump esetleges visszatérését, ami szerinte a múltba repítené vissza az országot. Kiállt Ukrajna mellett, ahogy...
Oprah Winfrey: A következő amerikai elnökválasztáson az a kérdés, szabad marad-e Amerika
A televíziós is felszólalt az amerikai Demokrata Párt elnökjelölő gyűlésén/politikai show-ján Chicagóban szerdán.
Obamáék a jelölőgyűlésen: Greatest Hits
Yes we can! Remény. Tettre készen! A demokrata jelölőgyűlés második napján korunk talán két legjobb szónoka, Michelle és Barack Obama tüzelték a hallgatóságot. Előtte lezajlott a már csak...
Túl fiatal voltam, hogy szenátor legyek, és túl öreg vagyok, hogy elnök maradhassak
Joe Biden búcsújával indult a Demokrata Párt jelölőgyűlése. Az elnök egy hónapja kényszerült visszalépni a jelöltségtől alelnöke, Kamala Harris javára, aki az USA első elnöknője lehet. Hillary...
Hat hét alatt a feje tetejére állt az amerikai politika, Kamala Harris négynapos show-val vinné...
Clinton, Obama és Biden is felszólal az első fekete női elnökjelölt mellett a Demokrata Párt hétfőtől csütörtökig tartó elnökjelölő gyűlésén. Közben Trump igyekszik lerázni a Harris színre lépése...
Harris visszaadta a reményt a demokratáknak, Trump még nem tud mit kezdeni a helyzettel
Az elmúlt szűk hónap igazi hullámvasút volt az amerikai választási kampányban, Trump csapata már majdnem győzelmet hirdetett, de Biden visszalépése mindent megváltoztatott. De elég új lendületet hoz...
Kövess minket Facebookon is!