Jókai utca
Még mindig nincs gyanúsítottja a Jókai utcai házomlásnak
Pedig már több mint egy éve nyomoz a rendőrség, és közel ötven tanút hallgattak meg a tavaly júniusban történt baleset ügyében.
Jókai utcai házomlás: már értékesítik az új luxuslakásokat, 223 millió forintot is kérhetnek értük
Az omlásnak továbbra sincs felelőse, az építkezés viszont folytatódott, és már a készülő lakásokat is elkezdték értékesíteni.
Pénzt gyűjtenek a Jókai utcai házomlásban súlyosan megsérült balettművésznek, aki a csodában bízik
A Budapesti Operettszínház táncművészét egy rehabilitációs intézetben kezelik. Vőlegénye először állt kamerák elé.
Még mindig nem tudni, ki a felelős a Jókai utcai házomlásért
Az omlásban megsérült táncos kártérítést szeretne, néhány lakás még most is beázik, de nincs kihez fordulniuk a lakóknak.
Eljegyezték a terézvárosi házomlásban megsérült táncművészt
Tóth Nikolett rehabilitációja még mindig tart, a lánykérés is az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben zajlott.
Rehabilitációs intézetben gyógyul a terézvárosi házomlásban megsérült táncművész
Az Operettszínház munkatársát már rehabilitációs intézetben kezelik, bízik a teljes felépülésben.
Még nincs gyanúsítottja a Jókai utcai házomlásnak
Már 41 embert hallgatott meg a rendőrség a baleset ügyében, ahol foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt nyomoznak.
Adománygyűjtést indítottak a Jókai utcai házomlásban megsérült táncművész részére
Tóth Nikolett állapota folyamatosan javul.
Megműtötték a Jókai utcai házomlásban megsérült táncművész gerincét
Az Operettszínház szerint a nő szervezete reménykeltően jól reagált a műtéti beavatkozásra.
Jobban van a terézvárosi tetőomlásban megsérült táncművész
Már nem tartják mesterséges kómában.








