Rehabilitációs intézetben gyógyul a terézvárosi házomlásban megsérült táncművész

2022. szeptember 2. – 09:02

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Budapesti Operettszínház közleménye szerint folyamatosan javult a nyár elején, a terézvárosi házomlásban megsérült táncművészük állapota, és a színház közleményéből kiderül, hogy Nikolettet az Országos Baleseti Intézetből az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetbe helyezték át.

„Táncművészünk kedélyállapota kifejezetten jó, a rá jellemző szorgalommal végzi a gyógytorna-gyakorlatokat, és bízik a teljes felépülésben”

– közölte a színház.

A táncművész a nyár elején szenvedett súlyos koponya- és gerincsérülést, amikor leomlott és az utcára zuhant az átalakítás alatt álló Jókai utca 1. szám alatti ház párkányfala, a balesetben négyen megsérültek, hárman könnyebben, az Operettszínház táncművésze viszont életveszélyesen. A leomló törmeléktől több parkoló jármű összetört.

A VI. kerületi rendőrkapitányság foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen, és külön nyomozócsoportot hozott létre az esethez kapcsolódóan.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!