Még mindig nem tudni, ki a felelős a Jókai utcai házomlásért

2022. november 21. – 10:41

Még mindig nem tudni, ki a felelős a Jókai utcai házomlásért
Autóroncsok az utcára omlott törmelék alatt a baleset után – Fotó: Bődey János / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Még mindig folyik a nyomozás a nyáron a Jókai utcában történt házomlással kapcsolatban, miközben a lakók próbálják elérni a tetőt építő kivitelezőt. A Bors Online értesülései szerint a házban nemrég lakógyűlést tartottak, a lakók 25 pontos napirenddel készültek, több problémájuk is van, többek között az, hogy néhány lakás még mindig beázik a homlokzatomlás óta. A tetőt építő kivitelező azonban nem vett részt a lakógyűlésen. A Bors úgy tudja, hogy a Budapesti Operettszínház táncművésze, aki olyan súlyosan megsérült a balesetben, hogy a gerincét is műteni kellett, kártérítést szeretne.

A Budapesti Rendőrfőkapitányság a Telex kérdésére elmondta, hogy a nyomozás foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt jelenleg is folyik, gyanúsítotti kihallgatás nem történt. A rendőrök szakértők bevonásával vizsgálják továbbra is az ügyet.

Az omlás június 27-én, délelőtt 9:45 körül történt, három könnyű, egy súlyos sérült volt, utóbbi az Operettszínház táncművésze. Arról, hogy a lakók mire számíthatnak, jár-e kártérítés, és kihez lehet fordulni ilyenkor, ebben a cikkünkben tértünk ki.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!