Jogsértés

RSS

TASZ: Jogsértő, hogy az oltást nem kérő gyerekek adatait is gyűjti az Emmi

Arra utasították az iskolaigazgatókat, hogy mérjék fel, a 12 évnél idősebb gyerekek közül hányan kérik az oltást. Azoknak a szülőknek is nyilatkozniuk kell, akik nem kérik ezt.

Még Sára Botondnak is sok volt a fű alatti belvárosi önkormányzati ingatlaneladás

A közérdekű adatnyilvánosságra és a tisztességes eljárás követelményeire figyelmeztette a fideszes vezetésű V. kerületet a fővárosi kormányhivatal szintén fideszes vezetője. Gyorsan pótolták a hiányosságokat.

Hetekre rácsok mögé zártak egy autista fiút az egri intézetben

Az ombudsman vizsgálata is megállapította a beteg jogainak súlyos megsértését.

Az uniós főtanácsnok szerint jogsértő, hogy a menedékkérők számára történő segítségnyújtást bűncselekménnyé minősíthetik Magyarországon

Az uniós rendelkezés biztosítja, hogy segítséget lehessen nyújtani a nemzetközi védelmet kérelmezőknek. A főtanácsnok indítványa nem köti a bíróságot.

A kormány kudarca, ha az emberek tőlünk kérdezgetik, mik a szabályok

A TASZ Magánszféra projektjének vezetője szerint a járvány alatt több ezren keresték meg őket, mert máshonnan nem kaptak tájékoztatást. Asbóth Márton jogsértőnek tartja, hogy az állam nem tesz közzé fontos és alapvető adatokat a járványról, emiatt valószínűleg perelni is fognak. Nemcsak az adatoknak, hanem a részletes oltási tervnek is nyilvánosnak kellene lennie, főleg most, hogy már van vakcinánk. Interjú.