Időközik: 55 százalékkal győzött az ellenzék jelöltje Isaszegen
2022. augusztus 28. – 22:59
–
Mizsur András
A párbeszédes Balajti Zsolt a Fidesz-KDNP és a Munkáspárt jelöltjét megelőzve lett önkormányzati képviselő.
Időközik: Lázár János egykori sofőrjét választották meg Mártély polgármesterének
2022. augusztus 7. – 21:34
–
Mizsur András
Ambrus István a jelenlegi polgármestert győzte le. Ásotthalmon pedig az eddigi alpolgármester lesz Toroczkai László utódja.
Akinek egy kisvárosban ki kell plakátolnia magát, az azért már elég ciki
2022. augusztus 7. – 07:02
–
Cseke Balázs
Kilenc év után lemondott Toroczkai László Ásotthalmon, miután áprilisban országgyűlési képviselő lett. A vasárnapi időközi választáson eldől, ki lesz az utódja. A Fidesz és az ellenzéki szövetség...
Lázár János korábbi sofőrje polgármester lenne a csongrádi Martélyon
2022. augusztus 3. – 10:25
–
Mizsur András
A miniszter azzal kampányol Ambrus István mellett, hogy a falu csődben van, nem fejlődik, és erről a jelenlegi polgármester tehet.
A kétfarú kutyák és a Gattyán-párt jelöltje is összecsap egy időközi választáson
2022. július 24. – 08:16
–
Csatári Flóra Dóra
Vasárnap összesen hat településen tartanak időközi önkormányzati választást.
Időközi választások: az ellenzék olyan helyen sem tudott győzni, ahol nem indult a Fidesz
2022. július 17. – 21:43
–
Bolcsó Dániel
Mezőtúr és Esztergom mellett Szentendrét is simán behúzta a kormánypárt, az ellenzéki fellegvár Sajószentpéteren független jelölt nyert. Salgótarjánban az ellenzék által támogatott jelölt szoros...
A Fidesz Mezőtúron és Esztergomban, az MSZP-DK Sajószentpéteren nyerne vasárnap
2022. július 17. – 07:00
–
Cseke Balázs
Tizenegy településen tartanak időközi választást. Mezőtúri többségbe kerülhet a helyi civil szervezet, ám Kocsis Máté és Szentkirályi Alexandra is beszállt a kampányba. Esztergomban a Fidesz és Mi...
Időközik: a XVI. kerületben és Kecskeméten tarolt a Fidesz, Nagytarcsán viszont felsültek a...
2022. július 10. – 23:03
–
Mizsur András
A Pest megyei településen független jelölt nyerte a polgármester-választást, és még a testületbe sem jutottak be fideszesek.
Nyolc helyen van ma időközi önkormányzati választás
2022. július 10. – 07:45
–
Tóth-Biró Marianna
Öt településen polgármestert választanak, Nagytarcsán képviselő-testületet is, Kecskemét és Budapest XVI. kerületének egy-egy választókerületében pedig csak képviselőt.
Sem a Fidesz, sem az ellenzék nem örülhet felhőtlenül a vasárnapi időközi önkormányzati...
2022. július 3. – 22:07
–
Előd Fruzsina
Ellenzéki városokban fideszes képviselőjelöltek jutottak helyekhez, de a Fidesz bukta pár kisebb település polgármesteri székét.