Homoszexualitás
A homoszexualitásnak evolúciós haszna van, ezért maradhatott fenn
Evolúcióbiológiai szempontból első blikkre a homoszexualitásnak el kellett volna már tűnnie – ha nem tette, az azt jelenti, hogy természetes előnyei vannak a fajfenntartás szempontjából. Scheuring...
Rövid és súlyos út vezetett a Pride betiltásához
A kormány az utóbbi években szisztematikusan támadja törvényekkel és kampányokkal az LMBTQ-közösséget. A Pride betiltása csak a végcél volt, de az odáig vezető út is súlyos döntésekkel volt kikövezve.
A filmtörténet első melegfilmje tragikus véget ért, és még be is tiltották a kiskorúakra hivatkozva
Az 1919-ben bemutatott Más, mint a többiek homoszexuális főhőse öngyilkosságot követ el, miután megzsarolják és a titka nyilvánosságra kerül. A felvilágosító filmet a cenzúra egy év múlva...
Bagdy Emőke szerint a Pride-on a „szélsőséges ingerek” félelmet válthatnak ki a gyerekekből
Szerinte ahogyan a cirkuszi bohócoktól is félhetnek az óvodás korú gyerekek, úgy a felvonuláson megjelenő szokatlan látvány is riadalmat válthat ki a gyerekekből.
Orbán 2015-ben még hálás volt a meleg közösségnek, és azt mondta, „ha erőteljesebb szabályokkal...
2025-re viszont eljutott a Pride betiltásáig, pedig az 1997 óta létező rendezvény nem változott. Ami tíz éve még a békés egyensúly része volt, az ma már nem fér bele.
Lázár János szerint a Pride-ot be kell tiltani, a meleglobbit vissza kell szorítani
A miniszter a gyermekek védelmére hivatkozik. Szerinte a Pride csak provokál.
Vannak olyan melegek, akik vasárnaponként ott ülnek a templomban
„Isten nem fóliázik”, mondta Kupihár Rebeka első verseskötetét méltatva Parti Nagy Lajos. A heterók istenéhez című kötet ugyanis úgy beszél a nők azonos nemű szerelmi kapcsolatáról, hogy közben a...
Berlin rendőrfőkapitánya azt tanácsolja a zsidóknak és a homoszexuálisoknak, legyenek óvatosabbak...
A rendőrfőkapitány nem akar általánosítani, de szerinte „sajnos vannak bizonyos városrészek, ahol többségében arab származású emberek élnek, ezeken a helyeken egyre elterjedtebb a nyílt...
Chloë Grace Moretz szavazásra buzdította a követőit, majd meleg nőként coming outolt
A színésznő az Instagram-oldalán az LMBTQ+ közösség jogi védelmének szükségességéről beszélt az amerikai választások kapcsán.
Nagy Feró: Vigyázni kell, ha véletlenül megjelenik egy homoszexuális
A Beatrice frontembere szerint Magyar Péter nem fenyegeti a Fidesz kétharmadát.









