Idén már 11 éve annak, hogy Recep Tayyip Erdoğan török elnök kormányzó pártja betiltotta a Pride felvonulásokat Törökországban, ezzel lényegében teljesen elfojtva az országban a 90-es évek óta kiépült, kifejezetten naggyá és láthatóvá vált LMBTQ-közösség legnagyobb eseményeit. Isztambulban azóta is minden évben megpróbálják megszervezni a Pride-ot, de a török rendőrség mindig keményen fellép a felvonulók ellen, évről évre több tucat embert tartóztatnak le. Az Igazság és Fejlődés Pártja már korábban is ellenségesen lépett fel a homoszexualitással szemben, Selma Aliye Kavaf, akkori család- és nőügyi miniszter már 2010-ben betegségnek nevezte.
Így nem meglepő, hogy a nemcsak a törököknél, hanem világszerte is a maszkulinitás csúcsának tekintett hadseregben sem tűrik a homoszexualitást. Olyannyira, hogy az illetékes katonai szabályozó szerv a gyakorlatban továbbra is a mentális betegségek közé sorolja a homoszexualitást az Amerikai Pszichiátriai Egyesület 1968-ban kiadott ajánlása alapján, így nyíltan meleg ember nem is lehet katona. Ebben az útmutatóban egyébként 1987 óta nem szerepel a homoszexualitás, és a legfrissebb, 2013-as iránymutatásban a török hadseregnél is finomítottak a megfogalmazáson. Azóta nem konkrétan a homoszexualitást tartják kizáró oknak, hanem a „szexuális identitás és viselkedés látható hibáit”. Egy ideje a látható, nőiesnek tartott dolgokat vizsgálják ennek megállapításához – 2006 előtt azonban (mozgó)képes bizonyítékot kértek a homoszexualitásról. Konkrétan arról, hogy valaki análisan az elbocsátást kérelmezőbe hatol.
Ha valaki ezt megtette, és meg tudta győzni a katonai orvosokat arról, hogy meleg, akkor egy úgynevezett rózsaszín igazolással (törökül pembe tezkere) bocsátották el a hadseregből. Ami aztán természetesen a későbbi életükre is rányomta a bélyegét, hiszen Törökországban ma is sorkötelezettség van, a munkáltatók pedig gyakran kérdeznek rá arra, hogy az illető teljesítette-e ezt, és ha nem, akkor miért nem. A rózsaszín igazolás egy ilyen közegben értelemszerűen jelentősen rontja az esélyeiket egy állásinterjún, de az is előfordul, hogy az aktuális munkahelyükön válnak céltáblává emiatt, ahogy azt 2012-ben egy, a 90-es évek végén elbocsátott férfi a BBC-nek elmondta.
A férfi ebben a cikkben arról beszélt, hogy amikor be kellett vonulnia, hamar rájött, hogy nem neki való a hadsereg, a fegyverek mellett attól is tartott, hogy a katonatársai zaklatni fogják, amiért meleg. Bő egy héttel a bevonulása után tájékoztatta is a parancsnokát arról, hogy homoszexuális, mire ő azt kérdezte, hogy van-e fényképes bizonyítéka erre. Mivel tudta, hogy enélkül lehetetlen rózsaszín igazolást kapni, előre felkészült, és vitt magával fotókat, amiket a katonaorvosoknak is meg kellett mutatnia. „Az arcnak látszania kell, és fontos, hogy a képeken neked kell lenned a passzív félnek” – mondta.
Azóta ez finomodott, a beszámolók alapján az adott parancsnokon vagy orvoson múlik, hogy pontosan milyen bizonyítékot kér attól, aki így akarja kihúzni magát a katonai szolgálat alól. Egy több volt meleg katona és a szolgálat alól felmentést kapott férfi megkérdezése nyomán 2019-ben készült tanulmány szerint a felvételek mellett sor kerülhetett személyiségtesztekre, rokonok megkérdezésére, kórházi megfigyelésre, végbelet érintő vizsgálatokra, de kérhettek bizonyítékot arról is, hogy az illető nyilvánosan női ruhákat viselt. A tanulmányban egy ilyen vizsgálatokat végző pszichiáter azt mondta, igazából a nőiességről kellett meggyőzni a döntéshozókat.
Ez elég szubjektív, tudományos alapja nincs is, így előfordult, hogy valaki LMBTQ-magazinokban közölt képeket mutogatott magáról, de mégis maradnia kellett, mert ránézésre „igazi férfinak” látszott.
A tanulmány szerint tehát nem elég kicsit nőiesnek lenni, és azt, hogy valójában ez a lényeg, más megszólalók is megerősítették. Egy volt katona konkrétan azt mondta, a katonaságnál úgy gondolják, hogy „ha valaki nőies, azt meg lehet dugni, és az, aki ezt megteszi, igazából nem is szenved semmilyen hátrányt, mert az aktus aktív szereplőjének lenni továbbra is férfiasnak számít”. Erre konkrét példa is szerepel a tanulmányban, az egyik férfi beszámolója szerint amikor rajtakaptak két egymással szexelő katonát, csak azt bocsátották el a hadseregből, akibe behatoltak, a másik fél megúszta egy figyelmeztetéssel.
Mindez azt jelenti, hogy a török hadsereg valójában nem a homoszexualitást akarja kiszorítani a hadseregből, hanem annak „nőies” formáit, és a BBC-nek nagyjából ugyanerről beszélt egy visszavonult tábornok is korábban. Ő azt mondta, szerinte a nyíltan meleg emberek mindenféle fegyelmi problémákat okoznának a hadseregben, ráadásul külön létesítményekre lenne szükség számukra, de mint mondta, ha a szexuális orientációjukat titokban tartják, akkor szolgálhatnak. Ellenkező esetben viszont a hadseregnek szerinte muszáj megbizonyosodnia arról, hogy az illető tényleg meleg, nem csak a kötelező szolgálat alól akar kibújni.
A BBC megjegyezte, hogy a homoszexualitást övező stigma miatt a nagyvárosokon kívül elképzelhetetlen, hogy valaki melegnek vallja magát, miközben nem az. Ez azóta vélhetően csak erősödött, hiszen a török kormány explicit módon nem tiltja ugyan a homoszexualitást, de 2015 óta jóval agresszívabban lép fel ellene. A témában készült tanulmány szerint ugyanakkor – annak ellenére, hogy a melegeket kifejezetten megalázó helyzetbe hozzák, ha ezt vállalják, és erre hivatkozva kérnek felmentést a katonai szolgálat alól – valójában a török hadseregben is jelen van a homoszexualitás, és azt tolerálják is, egészen addig, amíg nem komolyan csinálják, és továbbra is férfiasnak tűnnek közben.
A homoszexualitásnak egyébként jelen ismereteink szerint evolúciós haszna is lehet, hiszen máskülönben nem is maradhatott volna fenn. Erről korábban ebben a cikkben írtunk részletesen.
