Halál
82 éves korában meghalt A Keresztapa Sonnyját játszó James Caan
Majdnem ő játszotta Michaelt, de végül az erőszakos testvér szerepét kapta.
Öccse után meghalt a szári tóba esett 15 éves lány is
A testvérek gyümölcsszedés közben estek a szári víztározóba, de nem tudtak úszni.
Az ókori pankrátor, aki holtan lett olimpiai bajnok
Phigaliai Arrikhión úgy győzte le ellenfelét, hogy belehalt. Volt egy zsoké is, aki holtan nyert versenyt.
Egy napon belül két halálos cápatámadás történt Egyiptomban
Pénteken nemcsak a 68 éves osztrák nő vesztette életét, hanem egy másik turista is. Makócápára gyanakszanak a helyi hatóságok, a partszakaszt lezárták.
Meghalt Sonny Barger, a Hells Angels vezetője
Ittas vezetés, emberrablás és zsarolás miatt is letartóztatták, végül kábítószerrel való visszaélés miatt került börtönbe.
Tömegverekedést szimuláló gyakorlaton vesztette életét egy amerikai rendőr
Houston Tipping édesanyja küzd az igazáért, szerinte a fia nem baleset áldozata lett.
46 halottat találtak egy embercsempész kamionban az amerikai-mexikói határ közelében
Az utóbbi évtizedek legtragikusabb esete lehet a mostani. Három embert vettek őrizetbe.
87 évesen meghalt a Ray Ban-tulajdonos szemüvegpápa
Leonardo Del Vecchio 1967-ben alapította a Luxottica nevű cégét, övé volt a világ legnagyobb szemüveggyártója
Öngyilkos lett egy őrizetben lévő férfi Veszprémben
A 29 éves férfi a cellájában felakasztotta magát.
20-an meghaltak egy dél-afrikai szórakozóhelyen
Lezárták a kocsmát, tart a helyszínelés.






