87 évesen meghalt a Ray Ban-tulajdonos szemüvegpápa

2022. június 27. – 20:06

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

87 évesen meghalt Leonardo Del Vecchio, a Luxottica olasz szemüvegmárka alapítója, az EssilorLuxottica cégbirodalom elnöke, Olaszország leggazdagabb embere – írja az Il Sole 24 Ore. A milliárdos a milánói San Raffaele kórházban hunyt el, Covidtól független tüdőgyulladás következtében. Del Vecchio többek között a Mediobanca, a Generali és Covivio cégek részvényese is, vagyonát a Delfin nevű családi holdingon keresztül a Forbes idén körülbelül 25 milliárd euróra (tízezer milliárd forintra) becsülte.

Del Vecchio 1961-ben, mindössze 25 évesen alapította a Luxottica nevű szemüvegalkatrész-műhelyét, amely nagyobb gyártóknak szállított be félkész szemüvegeket. 1967-ben aztán saját márkanéven teljes szemüvegeket is elkezdett gyártani, amelyek rövid időn belül hatalmas sikert arattak.

A Luxottica a huszadik század végére a világ egyik meghatározó szemüveggyártója és -forgalmazója lett, olyan kultikus márkákat is felvásárolva, mint a Ray Ban. 2018-ban aztán egyesült a francia Essilor szemüveglencse-gyárral, az így létrejövő EssilorLuxottica pedig a világ legnagyobb szemüveges cége lett.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!