Egy napon belül két halálos cápatámadás történt Egyiptomban
2022. július 3. – 17:25
Újabb halálos cápatámadás történt Egyiptom Vörös-tengeri partvidékén – írja az MTI az egyiptomi környezetvédelmi tárca közlése nyomán.
Az egyiptomi hatóságok már szombaton lezárták az ország vörös-tengeri partvidékének egy szakaszát egy nappal azután, hogy cápatámadásban vesztette életét egy osztrák nő szintén Hurghada közelében, Szahl Hasis településnél.
A legfrissebb értesülések szerint a második cápatámadás is pénteken történt, az áldozat állampolgárságát azonban nem tették közzé. Azt sem tudni, hogy ugyanaz a ragadozó felelős-e mindkét támadásért. A helyi média szerint makócápára gyanakodnak: ez a faj négy méteresre megnőhet, 590 kilogramm súlyt elérhet és óránként 70 kilométeres sebességgel képes úszni.
A környezetvédelmi minisztérium vizsgálatot indított az incidensek ügyében. A helyi sajtó szerint az érintett partszakaszokon betiltottak mindenféle „tengeri tevékenységet”, ideértve a halászatot is.
A cápatámadások az utóbbi években viszonylag ritkák voltak Egyiptom vörös-tengeri partvidékén. 2020-ban egy fiatal ukrán fiú a karját, egy egyiptomi idegenvezető pedig a lábát vesztette el egy cápatámadásban. 2010-ben cápatámadás ölt meg egy európai turistát, és további cápatámadásokban sérült meg több turista a Hurghadával szemben fekvő Sarm es-Sejknél.
Egyiptom vörös-tengeri üdülőhelyei, köztük Hurghada és Sarm es-Sejk népszerűek az európai turisták körében. A hatóságok az elmúlt években igyekeztek újjáéleszteni a létfontosságú idegenforgalmi ágazatot, amelyet az évek óta tartó instabilitás, majd a közelmúltban a koronavírus-járvány és az ukrajnai háború is megviselt.