GVH

Vizsgálja a Temu kereskedelmi gyakorlatát a versenyhivatal
Több bejelentéses eljárás is folyamatban van a GVH-nál a kínai online piactérrel kapcsolatban.
Megtévesztően kommunikálta a Lidl, hogy ők a legolcsóbb üzletlánc, 90 milliós bírságot kapott
A versenyhatóság szerint a reklámszlogen azt sugallta, hogy a cég termékkínálata a legolcsóbb Magyarországon, de az alapjául szolgáló felmérés szubjektív és nem reprezentatív jellegű volt.
Elfelejtett szólni a versenyhivatal, hogy Mészáros Lőrincé lehet a 40 milliárdos cég
Úgy tűnt, hogy vizsgálódhat a Mészáros-csoport egy felvásárlásánál a GVH, de kiderült, hogy csak adminisztratív ok miatt nem tették közzé a pozitív döntést.
Eljárást indított a GVH a Wizz Airrel szemben
A hivatal azt valószínűsíti, hogy a fapados légitársaság fontos információkat hallgatott el az utasok elől.
Új jogkört kap, honlapokat is lekapcsolhat a GVH
A versenyhivatal szóvivője szerint az online szállásadási piacon is szerepet kaphat a jövőben a hatóság.
A GVH elnöke szerint a magas inflációról a multik nyereségéhsége is tehet
A letornázott inflációról pedig többek között a jól időzített kormányzati intézkedések. Rigó Csaba Balázs a Magyar Nemzetnek adott interjút.
169 milliós bírságot szabott ki a GVH az Elittárs oldalra
Az ok: megtévesztő kommunikáció. A cég beismerte.
Vizsgálatot indított a GVH a Foodora ételrendelési portál tulajdonosával szemben
A gyanú szerint a cég nem hívta fel eléggé a figyelmet az őszi kuponakciójában arra, hogy az csak akkor jár, ha a rendelés végösszege meghaladja a 6000 forintot. A vállalat szerint minden...
Kövess minket Facebookon is!