Fidesz
Orbán Viktor régi trükkjét vetette be a poloskázásnál
Orbán rendszeresen durva, sokszor kifejezetten sértő kijelentésekkel provokálja ellenfeleit és a Fidesztől független közvéleményt. 2022-es tusványosi beszédében kevert fajúságról beszélt, majd azzal...
Pride-szervezők: Ez nem gyermekvédelem, hanem fasizmus
A Budapest Pride szervezői szerint a gyülekezési törvény módosításának már nincs köze a gyerekekhez. Nem hátrálnak, haladnak tovább a szervezéssel. A Magyar Helsinki Bizottság szerint a Fidesz...
A Fidesz-frakció szóvivője lesz Németh Balázs
A köztelevízió korábbi újságírója legutóbb az atlétikai világbajnokságot szervező cég vezetője volt.
Már kedden szavaznak a parlamentben a Pride betiltásáról
Hétfő reggel benyújtották a javaslatot, gyorsított eljárásban egy nappal később már el is fogadhatja az Országgyűlés a gyülekezési törvény módosítását.
A Fidesz javaslata alapján akár 200 ezer forintos bírságot is kaphat, aki kimegy a Pride-ra
Szabálysértést követnek el a szervezők mellett a résztvevők is. A pénzbírságot nem lehet közérdekű munkával vagy szabálysértési elzárással kiváltani.
Benyújtotta a Fidesz a Pride-ot betiltó törvénymódosítást, a résztvevőket is megbüntetnék
A javaslat szerint szabálysértést követnek el a szervezők és a résztvevők. Az azonosításukra arcfelismerő szoftvert is használhat a rendőrség, a pénzbírságot gyermekvédelmi célokra használnák.
Orbán azt érzi, hogy most bármit megtehet
Kampányüzemmódban a Fidesz és a Tisza, a miniszterelnök minden eddiginél keményebb támadást ígér a kritikusaival szemben. Lakner Zoltán élőben elemezte az elmúlt időszak legfontosabb közéleti...
Kocsis Máté szerint Magyar Pétert a fél ország poloskának hívja
A Fidesz frakcióvezetője viszont nem ugyanarra a poloskára gondolt, mint Orbán a március 15-i beszédében.
Két valóság állt szemben egymással a nemzeti ünnepen
Vannak fideszesek, akik el sem hiszik, hogy Magyarországon a legmagasabb az infláció az EU-ban. A tiszások nem foglalkoznak Ruszin-Szendi zsírleszívásával, Toroczkai viszont igen. Orbán...
Nálunk a legmagasabb az infláció? Beszélnek hülyeséget!
Mit gondolnak a Fidesz-szavazók az EU-rekord inflációról, vagy arról, hogy a miniszterelnök szerint Ukrajnát nem szabad uniós segítséggel életben tartani? Az Orbán Viktor beszédére érkezőket...








