Fiatalok

Januártól 10 százalékos önrésszel is felvehetnek lakáshitelt a fiatalok
A jegybank módosítása után olyan 41 év alattiak élhetnek a lehetőséggel, akik első lakást vennének.
Százból mindössze hat fiatal dolgozna 2033-ban is Magyarországon
Az OTP Fáy Alapítványa által készíttetett felmérés szerint a válaszadók 68 százaléka az ország jelenlegi helyzetét rossznak vagy inkább rossznak tartja, és egyharmaduk úgy véli: a helyzet tovább...
Viktor a TikTokon és a vápvápvápsuváp
Az egyhuzamban 13 éve hatalmon lévő Fideszre gyakran mondják, hogy inkább az idősebb korosztály a bázisuk. Mégis, a kormánypárt nagyon stabilan mindig ott van az egyetemisták által választott pártok...
Tizenévesek mutogatják a luxuséletüket a YouTube-on, míg én egy panellakást bérelek három másik...
A mostani huszonévesek lesznek az elsők, akik nem tudnak majd jobban élni, mint a szüleik – a saját lakás vagy az autóvásárlás, a családalapítás egyre távolabbi cél a Z generáció számára. A...
Zalai járásokban él a legkevesebb fiatal, borsodaikban a legtöbb
Néhány vármegyében koncentrálódnak Magyarországon azok a járások, ahol a teljes népességen belül a legnagyobb és a legkisebb a 15 évesnél fiatalabb lakók aránya.
A magyar diákok alig 6 százaléka dolgozik, Hollandiában több mint 70
A 15-29 éves diákok többsége dolgozik Hollandiában és Dániában, a keleti tagállamok között sok helyen a 10 százalékot sem éri el az arányuk.
Szexuális visszaélések, függő családtagok, érzelmi elhanyagoltság – egyre több gyerek kér lelki...
Az elmúlt években kétszer annyi fiatal kereste meg öngyilkossági gondolatok miatt a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítványt, mint korábban. Az újpesti önkormányzat nemrég készült felmérése is...
Kiderítettük, hogyan beszélnek a fiatalok
Manapság már cringe azt mondani, hogy cringe, és nagyon nem mindegy, hogy egy helyzetben azt mondjuk, hogy slay vagy smash. És mi az a rizz? És pláne mi az, hogy sheeeesh? Magyar tiniket kérdeztünk...
Arte: Egyre kevesebb a keresztény fiatal Európában és Magyarországon is
Az Arte meglátogatta az egykor buzgó vallásos Portugáliát is, ahová több mint egymillió fiatal katolikus érkezett az Ifjúsági Világtalálkozó ünnepére.
Kövess minket Facebookon is!