Nem olyan jók a számok – a kínai kormány inkább nem közli a fiatalok munkanélküliségi mutatóit

2023. augusztus 15. – 13:04

Másolás

Vágólapra másolva

A kínai kormány úgy döntött, egy időre felfüggeszti a 16 és 24 év közöttiek munkaerőpiaci statisztikáinak közlését – írja a BBC. Elemzők szerint azért teszik ezt, mert nem túl rózsásak a számok. A legutóbbi, júniusban közölt adat szerint a városi fiatalok több mint 20 százaléka munkanélküli az országban, ez valószínűleg mostanra tovább nőtt. A teljes keresőképes lakosságra vetített hivatalos munkanélküliségi ráta jelenleg 5,3 százalékos az országban, ami a Kínai Népköztársaságban eddig bevallott adatokhoz képest is emelkedést mutat.

A kínai jegybank a napokban még kamatot is csökkentett, ezzel is próbálva serkenteni a gazdaságot.

Kínai egyetemi hallgatók egy állásbörzén – Fotó: – / AFP or licensors
Kínai egyetemi hallgatók egy állásbörzén – Fotó: – / AFP or licensors

„A gazdaság és a társadalom folyamatosan fejlődik és változik. A statisztikai kimutatások készítése is folyamatos fejlesztésre szorul” – mondta Fu Linghuj, a kínai statisztikai hivatal szóvivője Pekingben, amikor az adatközlés felfüggesztését indokolta. Szerinte át kell gondolniuk, megfelelő-e a módszer, amivel a fiatalok munkanélküliségi mutatóit számolják. Amíg erre megnyugtató választ nem találnak, nem közölnek újabb adatokat a fiatalok munkaerőpiaci helyzetéről.

Fu beszámolójában utalt arra is, hogy a tanulók arányának emelkedése is befolyásolhatta a munkaerőpiaci adatokat, de a kínai statisztikák eddig sem számolták a tanulókat a munkanélküliek közé.

A koronavírus-járvány lecsengése után úgy tűnt, hamar talpra áll a kínai gazdaság, a növekedés azonban 2023-ban egyre lassult, szakértők szerint félő, hogy recesszióba süllyed a világ második legnagyobb gazdasága, amennyiben a pekingi vezetés nem talál ki valamit. A Kínai Népköztársaság jelentős és gyors demográfiai változásokon is keresztül megy, messze nincs már annyi gyerek, mint évtizedekkel ezelőtt, és a különbség olyan nagy, hogy várhatóan nagyon gyors lesz a kínai munkaerőpiac elöregedése, hiszen egyre szűkebb az utánpótlás.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!