Félidős választás

A republikánusok 96 év után szenvedtek vereséget Kansasben, és ez csak a jéghegy csúcsa
Nem egyszerűen egy szenátori széket buktak el, a kansasi vereség önmagában is mutatja, hogy Trump és vele együtt a Republikánus Párt is súlyos válságba került.
Földindulás Texasban, a demokraták elsöpörték a republikánusok fellegvárát
Hiába költött több százmillió dollárt Elon Musk a republikánus jelöltek támogatására, az összes fontos posztot elvitték a demokraták a szenátortól a kormányzóig.
Az első muszlim szenátor, az első fekete női kormányzó – történelmi áttöréseket hozott az amerikai...
Először kerül a szenátusba nyíltan meleg férfi, és megválasztották az első őslakos női kormányzót is.
Félidős választás a tőzsdén: gyengül a dollár, esnek az MI-részvények
A republikánus képviselő- és szenátorjelöltek mellett a félidős választások nagy veszteseinek a mesterséges intelligenciával foglalkozó cégek és befektetőik tűnnek.
Ez az a választási elutasítása Trumpnak, amit a demokraták tíz éve folyamatosan várnak – elemzés a...
A jósoltnál is nagyobb győzelmet arattak a demokraták, Trump hatalma nagyobb kontroll alatt lesz a hátralevő két évében. Mik a választás legérdekesebb tanulságai és miben lesz más ettől a világ?...
Demokrata cunami: óriási győzelmet arattak a demokraták a félidős választásokon
A demokraták történelmi győzelmeket is aratva átvették a törvényhozás mindkét házában a többséget, olyan államokat is behúztak, mint Texas vagy Kansas, ahol 1932 óta nem nyert demokrata...
Trump szerint nem ő a hibás, gyengék voltak a republikánus jelöltek
Az amerikai elnök a Fox Newsnak nyilatkozott a félidős választási vereség után.
Obama laza mikrofondobásától Trump fenékmániájáig – a félidős választási kampány legemlékezetesebb...
Az amerikai félidős választások általában nem a legizgalmasabb politikai kampányról szólnak, a mostani azonban kiemelkedik a mezőnyből.
A kampányoló Trumpot rajongva fogadták hívei, sok republikánus jelölt viszont legszívesebben...
Trump magát akarta a félidős választási kampány középpontjában látni, ez azonban erősen visszaütött a republikánus jelöltekre.
Trump pártja jókora pofonba szaladhat bele a félidős választáson, amely mindenképp mérföldkő lesz...
A képviselőházban szinte biztosan többségük lesz a demokratáknak, csak annak mértéke a kérdés, de a szenátusra is jó esélyük van. Az elnök népszerűtlensége, az iráni háború miatti...
Kövess minket Facebookon is!