Trump pártja jókora pofonba szaladhat bele a félidős választáson, amely mindenképp mérföldkő lesz a közeljövőre nézve
„Még soha nem láttam, hogy egy párt ennyire összeomlott volna. Semmi, tényleg semmi nem szól a republikánusok javára.” „A republikánusok szavazók… nem válaszolnak.” A két idézet két amerikai közvélemény-kutatótól származik, amelyek az utóbbi hetekben egyaránt adatfelvételt végeztek a keddi félidős választáson kulcsfontosságú, a törvényhozási többséget eldöntő csatatérállamokban. Bár a pontos számaik valamelyest különböznek, abban egyetértenek, hogy a vártnál még akár nagyobb vereségbe is beleszaladhatnak a kormányzó republikánusok.
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy nemcsak a képviselőházat, de a szenátust is elveszíthetik, ami ahhoz vezetne, hogy Donald Trumpnak egy teljesen demokrata többségű kongresszus mellett kellene kitöltenie második elnöki ciklusának maradék két évét. Az elnök képtelen lenne bármilyen törvényt vagy költségvetési tervezetet kompromisszum nélkül elfogadtatni, nem tudna szövetségi bírókat megszavaztatni, és számos kongresszusi vizsgálat indulhatna az első két év kormányzati ügyei miatt vagy kormánytagokkal szemben is.
A képviselőházi bukás már korábban is benne volt a pakliban, az ugyanis megszokott, hogy a választói hangulat változásaira érzékenyebb alsóház gazdát cserél, amikor a szavazók a félidős választásokon néhány kivételtől eltekintve törvényszerűen megbüntetik a hivatalban lévő elnök pártját. A fontosabb jogkörökkel felruházott szenátus elvesztése a republikánusoknak azonban olyan fejlemény lenne, amire még egy évvel ezelőtt is kevesen fogadtak volna.
A mérések azt mutatják, hogy ez nemcsak elképzelhető, hanem egyre komolyabban számításba vehető forgatókönyv. A közvélemény-kutatások átlaga, a szofisztikált kvantitatív modellek és a szakértői értékelések egyaránt a demokraták felé billentik a mérleg nyelvét a törvényhozás mindkét házában. Ha lehet hinni a számoknak, akkor Trump rekordalacsony népszerűsége, az iráni háborúhoz és az elnök vámjaihoz köthető gazdasági nehézségek olyan helyzetet teremtettek, amiben a republikánusok jókora pofont is kaphatnak.
Nem mindenki hisz azonban a számoknak, még azok sem feltétlenül, akik maguk vették fel a felméréseket. Több kutató terjedelmes mea culpával tálalja az elképesztő eredményeket, lényegében arra kérve az olvasókat, hogy kezeljék fenntartásokkal a méréseket. Egyes szakértők a szakmát évek óta sújtó válaszadási torzítást sejtenek a háttérben, amelynek jelenléte, amennyiben beigazolódik, a különbséget jelentheti egy szimplán jó demokrata szereplés és egy rekorddöntő kék hullám között.
Akárhogy alakul is a végeredmény, az borítékolható, hogy mérföldkő lesz a közeljövő amerikai politikájára nézve.
Nem mindegy ugyanis, hogy mekkora pofont kapnak a republikánusok, és az sem, hogy a demokraták milyen következtetéseket vonnak le az eredményből a 2028-as elnökválasztásra készülve.
De az is kérdés, hogy egy esetleges republikánus összeomlás mennyiben köti majd meg az első két évében is a törvények helyett kifejezetten sok elnöki rendeletre támaszkodó Trump kezét. Különösen áll ez a külpolitikában, ahol az is előfordulhat, hogy az elnök a belpolitikai kudarcok után valóban az iráni konfliktus további eszkalációjával próbálja majd demonstrálni saját erejét.
Egy irányba mutatnak, de van, amire érdemes figyelni
Az amerikai választások legmegbízhatóbb előrejelzői már hónapok óta egy irányba húznak. Nate Silver adatguru FLIPR modellje hétfőn 96,4 százalékos esélyt adott a képviselőházi demokrata többség megszerzésére, a szenátusban pedig 81,5 százalékra becsülte a demokraták győzelmi esélyét. Hasonló számokat lehet látni más kvantitatív modellezők oldalán, mint például a Split Ticket vagy a FiftyPlusOne.
A törvényhozás két házát más szisztéma szerint választják, és részben ebből fakad az előrejelzések közötti különbség is. Míg a képviselőház mind a 435 tagjáról kétévente döntenek, addig a százfős szenátusnak egyszerre csak körülbelül a harmadát választják újra. Emiatt az egyes választási években jelentősen eltérhet, hogy melyik pártnak kedvez a választási térkép, hány államban kell szenátusi helyet megvédeniük, ezek mennyire tekinthetők erősen demokrata vagy republikánus államnak, esetleg csatatereknek. Idén a szenátusi térkép egyértelműen a republikánusoknak kedvez, a demokratáknak ugyanis több olyan, hagyományosan konzervatív államban kellene győzniük, ahol Trump két éve jelentős fölénnyel nyert.
Az említett modellek összetettségüktől függően számos tényezőt építenek be az előrejelzési szimulációkba. Ilyen lehet a hivatalban lévő elnök népszerűsége, a gazdasági környezet, az egyes jelöltek adománygyűjtési képessége, a választókerületek pártpolitikai karaktere, illetve még számos más változó, amely befolyásolhatja a végeredményt. Ha tisztán a közvélemény-kutatások átlagából akarnánk jósolni, akkor a New York Times gyűjtése alapján szintén demokrata söprésre lehet számítani.
Hasonló képet mutatnak a szakértői választási besorolásokat készítő intézetek, például a Cook Political Report és a Sabato’s Crystal Ball értékelései is. Ezek a minősítések kevésbé támaszkodnak mechanikus, számszerű előrejelzésekre, és nagyobb szerepet kap bennük a jelöltek személyes megítélése, a helyi politikai viszonyok és a kampányok alakulása. Ezek az alapvetően kvalitatív értékelések általában konzervatívabbak a kvantitatív modelleknél, sokszor lassabban követik a választói hangulat változásait, a besorolások módosulásai azonban önmagukban is fontos jelzések.
Larry Sabato például tavaly még egyértelmű republikánus előnyt látott a szenátusi versenyben, arra hivatkozva, hogy a rendkívül kedvező 2026-os választási térkép még jelentős országos demokrata előny mellett is a republikánusoknak kedvezhet. Novemberhez közeledve azonban mind a Sabato, mind a Cook egyre több olyan versenyt minősített át, ahol korábban republikánusokat tartottak esélyesebbnek.
Az Economisté az egyetlen komoly előrejelző modell, amely nem tekinti egyértelmű esélyesnek a demokratákat. Miközben a képviselőházban szinte biztosra veszi a demokrata többséget, a szenátusi versenyt jóval szorosabbnak látja, és nagyjából azonos esélyt ad a két pártnak. Saját bevallásuk szerint ennek az az oka, hogy a modell figyelembe veszi azt a történelmi tapasztalatot, hogy amikor az egyik pártot jelentős előnyre mérik, a tényleges választási eredmény rendszerint elmarad a közvélemény-kutatások által előrevetített hullám mértékétől.
A torzítás ráadásul nem egyenletesen jelentkezik, ugyanis a felmérések jellemzően a hátrányban lévő párt hagyományos hátországában becsülik túl a másik oldal támogatottságát. Magyarul egy nagy demokrata győzelmet előrevetítő évben a republikánus fellegvárakban mérhetik felül leginkább a demokraták erejét. Ez a mostani választáson felmerülhet, hiszen a szenátusi többség megszerzéséhez a demokratáknak több olyan államot is be kellene húzniuk, ahol Trump két éve több mint 10 százalékponttal győzött.
Államok, amikre a szenátusnál figyelni kell
Összességében viszont egyértelműen olyan helyzetben vannak a republikánusok, hogy szinte minden fronton védekezni kényszerülnek. Ebbe olyan kőkonzervatív államok is beletartoznak, mint Kansas, amely 1932 óta nem választott demokrata szenátort, vagy Texas, amely az amerikai konzervativizmus egyik legerősebb szimbóluma az ország politikai mitológiájában. A váratlanul kompetitív szenátusi térképről itt írtunk bővebben.
Texasban legutóbb 2018-ban, a Trump első elnöksége alatt tartott félidős választáson jutottak közel a győzelemhez a demokraták, amitől mégis messze voltak. Akkor Beto O’Rourke végül 215 ezer szavazattal (2,6 százalékpont) kikapott Ted Cruz republikánus szenátortól. Most azonban nagyobb eséllyel indul James Talarico demokrata jelölt, aki az állam botrányoktól megtépázott főügyésze, Ken Paxton ellen küzd a győzelemért. Paxton Trump támogatásával győzte le az előválasztáson az állam jelenlegi szenátorát, a pártvezetés által támogatott John Cornynt, hogy aztán egy szokatlanul erős demokrata kihívóval találja szemben magát. A legutóbbi közvélemény-kutatások átlaga már Talarico előnyét mutatta 49,8–46,3 arányban, Silver modellje pedig 77,1 százalék esélyt ad a demokrata győzelemre.
A republikánusokat különösen érzékenyen érintheti, hogy Kansasban is kétesélyessé vált a küzdelem Roger Marshall republikánus szenátor és demokrata kihívója, a politikai újoncnak számító egykori republikánus Adam Hamilton lelkipásztor, a legnagyobb egyesült metodista felekezet alapítója között. Hamiltont 49,4, Marshallt 46,1 százalékra mérték. Alaszkában 1981 óta mindössze egyszer választottak meg demokrata szenátort. Október közepén Trump mégis kénytelen volt 5500 kilométert repülni, hogy szavazásra buzdítsa támogatóit a hivatalban lévő Dan Sullivan megsegítésére. Mary Peltola volt demokrata képviselővel a felmérések átlagában 47,8 százalékon állt a 45,1-re mért Sullivannal szemben.
Egy éve Georgia és Észak-Karolina azok közé az államok közé tartozott, amikben szoros küzdelemre lehetett számítani. A republikánusok azonban hetekkel a választás előtt gyakorlatilag feladták a harcot. Georgiában Jon Ossoff hivatalban lévő demokrata szenátor olyan meggyőző teljesítménnyel utasította maga mögé a republikánus jelöltet, Mike Collins üzletembert, hogy már lehetséges elnökjelöltként kezdték el emlegetni. Észak-Karolinában a demokraták a népszerű egykori kormányzót, Roy Coopert indították Trump választottja, Michael Whatley ellen, és ezt az államot lényegében biztosan meg is fordítják a demokraták, 53–42,9 százalék volt az állás a mérésekben.
A csataterek közé tartozik Iowa, Ohio és Maine is, utóbbiban hosszú politikai karrierjének legnagyobb küzdelmét vívja a republikánus Susan Collins, aki 1996 óta képviseli az államot a szenátusban. Ellenfele, a progresszív egykori állami képviselő, Troy Jackson mögött azután lett szenátorjelölt, hogy a demokrata előválasztást megnyerő, de botrányt botrányra halmozó Graham Platner szexuális zaklatási vádak miatt visszalépett. Jackson 50,3–46,3 arányban vezetett a felmérésekben.
Michiganben a demokraták védik a szenátori helyüket, a demokrata előválasztást a pártvezetés választottjával szemben csak szűken megnyerő, a párt progresszív balszárnyához tartozó Abdul el-Sayed Nate Silver összesítésében 49,9 százalékkal vezetett a 45,2 százalékra mért Mike Rogers republikánus képviselő előtt. El-Sayed mellett kampányolt a múlt héten Barack Obama és a párt számos prominense is, hétfőn viszont a demokratáknak hátrányt jelentett, hogy az előválasztásukon vesztes Haley Stevens képviselő nyilvánosan kiállt a republikánus Rogers mellett. Stevenst emiatt ki is zárták a pártból.
Egyre jobban szorultak a republikánusok
Jól követhető az egyes pártok kampánystratégiája abból, hogy hol mennyi pénzt költenek politikai reklámokra, illetve hova küldik kampányolni a legfontosabb politikusaikat. Trump például nem a hagyományos csatatérállam Észak-Karolinában vagy az enyhén demokrata Minnesota államban tartott kampánygyűléseket, hanem Kansasban, Iowában és Mississippiben, olyan államokban, amiket háromszor nagyon simán megnyert.
Bár nyilvánosan továbbra is optimisták, zárt ajtók mögötti beszélgetéseken több republikánus tisztviselő is elismerte, hogy nehéz helyzetben vannak. Ronna McDaniel, a Republikánus Nemzeti Bizottság (RNC) korábbi elnöke például azt nehezményezte, hogy pártjának 200-300 millió dollárt kellene elköltenie Texasban a szenátusi mandátum megvédésére, míg
egy névtelenül nyilatkozó Trump-tanácsadó szerint a választások estéje „rohadt kemény lesz”.
Pedig ennek korántsem kellett volna így alakulnia, sőt. Trump 2024-es győzelme után sokan egy olyan politikai átrendeződést vizionáltak, amelynek során a demokratákból kiábránduló, korábban hozzájuk húzó választók széles rétege tartósan a republikánusokhoz pártol át. Ebben különösen nagy szerepet játszottak azok a fiatalok és spanyol ajkú választók, akiket korábban a demokraták biztos szavazóbázisához soroltak, 2024-ben azonban nagy számban támogatták Trumpot.
Most viszont úgy tűnik, hogy ez a választói átrendeződés nem bizonyult tartósnak, a fiatalok és a latinók egyaránt visszafelé mozognak a demokraták irányába. Hasonló folyamat látszik az ázsiai származású amerikaiak körében is, akik a népszerűtlen Joe Biden elnöksége alatt részben eltávolodtak a demokratáktól, mostanra azonban ismét inkább a republikánusokkal szemben foglalnak állást. Itt írtunk részletesen azokról a választói csoportokról, amiknek Trump két éve még a győzelmét köszönhette, most viszont csalódhattak benne.
Ráadásul még az is előfordulhat, hogy a republikánusok saját választási előnyük bebetonozására tett kísérletei ütnek vissza. A példátlan méretű választókerület-átalakításokkal (gerrymandering) ugyanis a párt sok helyen éppen azokra a demográfiai változásokra próbált rájátszani, amelyek most a jelek szerint ismét a demokratáknak kedvezhetnek, például Texasban is.
Ezzel párhuzamosan vannak arra utaló jelek is, hogy a republikánus bázis is repedezik. A párt gerincét adó vidéki szavazókat különösen érzékenyen érinthetik az üzemanyagárak emelkedései, míg a trumpista fehér munkásosztály elégedetlenségét a makacs infláció és az elnök külpolitikai kalandozásai fokozhatják tovább. Többek között erről is részletesen beszéltünk a választási esélyeket értékelő pénteki Elektor műsorunkban:
A republikánusok egyelőre nem repesnek az örömtől az előzetes voksolást látva sem. A választás ugyanis már több államban hetekkel ezelőtt elkezdődött, és több mint 55 millióan már hétfőig le is adták szavazatukat. Bár azt nem lehet tudni, hogy ki hogyan szavazott, az már most látszik, hogy különösen nagy a lelkesedés az olyan régiókban, ahol magas a feketék és a spanyol ajkúak aránya. Ez vélhetően a demokratáknak kedvez, és különösen fontos lehet az olyan sokszínű államokban, mint Texas vagy Észak-Karolina.
Trump sorra lőtte lábon saját pártját
Abban pedig szinte minden elemző egyetért, hogy a republikánusok kálváriájának legfőbb oka maga az elnök. Úgy néz ki, hogy Trump és csapata félreértette 2024-es győzelmének okait, és mindenható felhatalmazásként értelmezte az alapvetően gazdasági és bevándorlásügyi frusztrációk által fűtött elégedetlenségi hullámot, ami másodszor is a Fehér Házba repítette.
Azt ugyanis felmérések tömkelege igazolja, hogy Trump intézkedéseinek nagy többsége rendkívül népszerűtlen. Kezdésnek ott vannak a vámok, amelyek a 19. századi protekcionizmust felelevenítő elnöknél különösen beakadtak, a választók azonban láthatóan nem kérnek az ezekből fakadó áremelkedésekből. Nem véletlen, hogy Trump népszerűsége a hírhedt szabadság napi káosz után esett nagyot, és azóta se tért magához. Elnöki munkáját tartósan 40 százalék alatt ítélik meg pozitívan, de egyes mérésekben már 35 százalék alá is beesett ez az érték.
Nem lehet könnyen populista adukártyának nevezni az iráni háborút sem, amely az amerikai lakosság körében évtizedek óta a legnépszerűtlenebb katonai konfliktus. Az már régen kiderült, hogy az elején taktikailag látványos amerikai és izraeli támadások nem voltak képesek elérni a kimondott és kimondatlan háborús célokat, és Amerika belekavarta magát egy olyan helyzetbe, ahol napi több százezer dollárért kísér tankerhajókat át a Hormuzi-szoroson, amely a konfliktus előtt nyitva volt.
A háború ráadásul tartósan felnyomta az olaj világpiaci árát, ami az energia- és üzemanyagköltségeken keresztül tartós áremelkedést okozott.
Mivel Trump 2024-ben az infláció letörésével és a gazdaság helyrehozásával kampányolt, érthető a választók elégedetlensége, amikor ennek az ellenkezőjét látják.
A helyzetet árnyalja, hogy az amerikai gazdaság makroszinten egyáltalán nem teljesít rosszul: a harmadik negyedévben 3,4 százalékos évesített ütemben bővült, a munkaerőpiac pedig továbbra is viszonylag stabil. Érdekes módon azonban ez nem javít az amerikaiak közérzetén, akik szokatlanul borúlátók az ország gazdasági helyzetét illetően.
A felmérések szerint még mindig a republikánusokban bíznak jobban az emberek a bevándorlás és a bűnmegelőzés kérdésében, ám Trumpnak itt is sikerült lefaragnia tetemes előnyéből. Bevándorlásügyben különösen szembeötlő a váltás, ez a terület ugyanis a demokraták leggyengébb pontja volt 2024-ben. Mostanra azonban az amerikai idegenrendészet (ICE) agresszív fellépése és a fogvatartottakkal szembeni embertelen bánásmódról szóló beszámolók miatt az amerikai lakosság többsége úgy gondolja, hogy Trump bevándorláspolitikája túl messzire ment.
A republikánusok helyzetén az sem segít, hogy Trump aktívan belenyúlt az előválasztásokba, és sokszor a megosztó, de hozzá személyesen hűségesebb jelöltek mögé állt be a bejáratott politikusok helyett, mint az említett Paxton esetében.
Szintén sokatmondó, hogy a szoros versenyben lévő republikánus jelöltek kampányában egyre kevésbé kapott központi szerepet Trump személye. Miközben korábban az elnök választási csodafegyvernek számított a pártban, aki olyan szavazókat is az urnákhoz tudott vinni, akik egyébként távol maradtak volna, a félidős választásokhoz közeledve egyre inkább politikai teherré válhatott. Ashley Hinson iowai republikánus szenátorjelölt például a pártokon átívelő együttműködési készségét és az állami érdekek képviseletét hangsúlyozza, nem pedig a Trumphoz való feltétlen hűségét. Máshol azonban Trumpnak továbbra is fontos szerepe volt abban, hogy a MAGA-bázist mozgósítani tudja, ezért ennek megítélése államonként eltérő lehet.
Összességében olyan kép rajzolódik ki, amelyben Trump intézkedései éppen azoknak a választói csoportoknak okozhatnak csalódást, amelyek politikai szempontból a legfontosabbak számára. A makacs infláció különösen az árérzékeny, alacsonyabb jövedelmű választókat sújtja, míg a maximumra feltekert deportálások a spanyol ajkúakat és az ideológiailag mérsékelt szavazókat idegeníthetik el. A latinók közül sokan 2024-ben azzal a feltételezéssel szavaztak rá, hogy a bűnöző illegális bevándorlókat fogják deportálni, de a Trump-kormányzat jelentős részben olyanokat kezdett el hazatoloncolni, akik semmilyen bűncselekményt nem követtek el, azt leszámítva, hogy illegálisan voltak az országban.
Arról, hogy a gazdasági helyzet hogyan hat ki a félidős választásra, az Átriumban felvett műsorunkban is részletesen beszéltünk szakértőkkel október elején:
MI: a választás meglepetés slágertémája
Ha a gazdasági nehézségek és a külpolitikai hatások nem lennének elég vészjóslók, a republikánusoknak még a mesterséges intelligencia (MI) miatt is fájhat a fejük. Az MI ugyanis a fű alatt a félidős választások egyik slágertémája lett, és Ohiótól Texasig a politikai reklámok tömegében szerepel. Az már hónapokkal korábban látszott, hogy a szokásos politikai törésvonalakon túlmutató problémáról van szó, és az amerikai társadalom széles rétegeit aggasztja, hogy mi lesz az MI-vel, illetve annak fizikai manifesztációjával, az adatközpontokkal.
A demokraták csaptak le gyorsabban a labdára, és széles körben támadták az adatközpontok építését támogató republikánusokat, annak ellenére, hogy korábban maguk is többször kiálltak hasonló beruházások mellett. Egyes republikánus politikusok szintén észlelték a veszélyt, és éppen azzal támadták demokrata ellenfeleiket, hogy azok is az adatközpontok pártján állnak. A dolgukat azonban megnehezíti Trump, aki egyértelműen kiállt az általa szuperintelligenciaként emlegetett technológia mellett, és visszamaradottnak nevezte az ellenzőit.
Több elemző szerint a demokratáknak sikerült összekapcsolniuk az adatközpontok ügyét a korrupcióval, amely a Trump család különböző üzleti és politikai ügyei miatt különösen érzékeny témává vált. Ezzel rátapinthattak arra az általános bizalmatlanságra, ami sokak szerint az MI-ellenesség igazi motiváló oka, és amiből így politikai hasznot kovácsolhatnak. Sokan ugyanis nemcsak a technológia hatásaival szkeptikusak, de az is gyanút kelt bennük, hogy kik profitálnak annak terjedéséből, miközben a költségeket a helyi közösségek viselik.
Mi van, ha rosszak a mérések?
Bár összességében nagyon a demokratáknak áll a zászló, nem lehet kizárni azt sem, hogy végül hoppon maradnak. Egy vártnál jobb republikánus szereplés például azt eredményezheti, hogy megtartják a szenátust, amivel jelentősen csökkenthetik a várható politikai kárt.
Egy ilyen eredmény nem is lenne akkora meglepetés, hiszen az előrejelzések többsége durván egyharmad-egynegyed esélyt ad erre, ami nem a lehetetlen kategória. Ráadásul a szenátusi kontrollt eldöntő székek közül több is a közvélemény-kutatások átlaghibáinak történelmi méretén belül van, azaz egy teljesen normális hibányira vagyunk attól, hogy a demokratáké lesz-e a szenátus, vagy megmarad a republikánusok kezén.
Persze az is előfordulhat, hogy a kutatók nagyon túlmérik a demokratákat, és váratlanul szorosnak ígérkező versenyek nem is lesznek olyan szorosak. A Washington Post például egy hosszú cikkben mutatta be saját kansasi felmérésének egyik módszertani problémáját, név szerint azt, hogy a republikánus szavazók egyszerűen nem akarták kitölteni a kérdőíveket.
Ez felveti a kutatókat régóta kísértő válaszadási torzítás veszélyét, amit különböző súlyozási módszerekkel lehet mérsékelni ugyan, de továbbra is kérdés, hogy az elért republikánus válaszadók mennyire reprezentálják a párt teljes szavazótáborát. Ha például a Trumpot kevésbé támogató republikánusok nagyobb hajlandósággal vesznek részt a felmérésekben, az szintén torzíthatja az eredményeket. Emellett a demokraták olyan rozsdaövezetbeli államokban szerepelnek különösen jól a felmérésekben, ahol a kutatások többször komolyan felülmérték őket a múltban.
Az iparágban abszolút vezető szerepet betöltő New York Times szintén megkongatta a vészharangokat, bár ők arra is rámutattak, hogy a Trumpot többször alulmérő kutatóknak elemi érdekük, hogy ez még egyszer ne történjen meg, és a múltból kiindulva akár a demokraták alulmérése is elképzelhető. Azt is felhozták, hogy a felmérések akkor hibáztak nagyot, amikor Trump a szavazólapon volt, míg a 2018-as és 2022-es félidős választásokon jóval pontosabbnak bizonyultak.
Súlyos következmények
Akárhogy alakulnak is a kongresszus két háza mellett kormányzói posztokról és helyi törvényhozásokról, ügyekről is szóló keddi választások, az eredmény mindenképpen nagy hatással lesz az amerikai politika közeljövőjére.
Egy esetleges demokrata áttörés megerősítheti a pártot, már csak a képviselőházi többségre készülve egy sor törvényjavaslatot előre csőre töltöttek, és lehetőséget kaphatnak arra is, hogy a kongresszusi felügyeleti jogkörök felhasználásával vizsgálatokat indítsanak például Trump családtagjainak ügyei és kormányának tagjai ellen. Ez végső soron akár egy újabb alkotmányos vádeljárásban is végződhet Trumppal szemben. Ugyanakkor az impeachment-eljárás lehetősége meg is osztja a demokratákat, mert az borítékolható, hogy a szenátusban ez mindenképpen elbukna, ott ugyanis kétharmados többségre lenne szükség az elnök számonkéréséhez.
A félidős választások után hagyományosan felröppennek a lehetséges elnökjelöltek nevei is, akiknek szereplése sokat nyomhat a latban a 2028-as verseny előkészítésében. Egy-egy felülteljesítő jelölt, különösen ha valamelyik csatatérállamban arat sikert, gyorsan a politikai közbeszéd középpontjába kerülhet, és elegendő média- és donorfigyelmet szerezhet ahhoz, hogy komolyan fontolóra vegye az indulást. Ha a demokraták a kongresszusi választásokkal párhuzamosan rendezett helyi és állami választásokon is jól szerepelnek (mint ahogy azt a felmérések sugallják), és akár több republikánus vezetésű államban is kormányzói győzelmet aratnak, azzal tovább bővíthetik a lehetséges elnökjelöltek merítési bázisát.
A demokratáknál az sem mindegy, hogy a párt egymással szinte nyílt háborúban lévő frakciói közül ki hogyan szerepel. Ha az emelkedő balszél, élén a michigani Abdul El-Sayeddel, jól teljesít, akkor a párt progresszív szárnya mondhatja azt, hogy nincs ok a félelemre, billegő államokban is lehet nyerni egy markánsan populista üzenettel. Ellenben ha durván alulteljesítenek a progresszív jelöltek, vagy esetleg veszítenek, az a mérsékelteket erősítené meg.
Bár Trump nincs a szavazólapon, az ő politikai mozgásterét is nagyban befolyásolják majd az eredmények. Egy mérsékelt vereség megerősítheti az elnök és mozgalma pozícióját, míg egy súlyosabb kudarc akár belső hatalmi harcot is elindíthat a Republikánus Párton belül, ahol szintén elkezdenek majd helyezkedni a potenciális 2028-as elnökjelöltek, mint J. D. Vance alelnök és Marco Rubio külügyminiszter. Az is kérdés, hogy a Trump által a félidős választás utánra már előre belengetett újabb iráni eszkalációhoz milyen kongresszusi erőviszonyokkal kell majd számolnia az elnöknek.
Jelenleg a jelek arra mutatnak, hogy a republikánusok súlyos választási vereség elé néznek. Ha ez bekövetkezik, az elemzőknek több lehetséges magyarázatuk is lesz: a világ számos országában tapasztalható elégedetlenségi hullám, Trump ki nem kényszerített politikai hibái vagy a gazdasági nehézségek. Nate Silver például úgy látja, hogy ha a felmérések által sugallt forgatókönyv valósul meg, az bizonyos értelemben a Trump-korszak végét jelentheti.
