A demokratáknak már nagy terveik vannak arra, mihez kezdenének képviselőházi többségükkel

Mélykonzervatív államokban is védekezésre kényszerültek a republikánusok az elmúlt hetekben a keddi félidős választások előtt, ahol a demokraták akár a szövetségi kongresszus felsőházában is megszerezhetik a többséget. Ez néhány államon fog múlni, az viszont az előrejelzések alapján szinte biztosnak tűnik, hogy a képviselőházban többségbe kerül majd a Demokrata Párt. Az egyik legmegbízhatóbb elemzőnek tartott Nate Silver például 96 százalékra teszi az alsóházi demokrata többség esélyét.
Azon viszont sok múlhat, hogy lesz-e kék hullám, és mennyi demokrata és republikánus képviselővel áll majd fel jövő januárban az új kongresszus. Ez ugyanis meghatározhatja, hogy a demokraták győzelmük esetén mit tudnak kezdeni a lehetőséggel. Már nyáron annyira magabiztosak voltak, hogy elkezdtek előkészíteni olyan törvényjavaslatokat, amiket új többségükkel minimum a képviselőházban elfogadnának, valamint azt is tervezgetni kezdték, hogy milyen vizsgálatokat indítanának majd Donald Trump amerikai elnök, családtagjai és kormányzatának tagjai ellen.
A Trump vámjai és az iráni háború okozta hatásokat, valamint a félidős választási esélyeket pénteken részletesen is elemeztük Elektor műsorunkban:
A mágikus szám: 218
Míg a 6 éves ciklusokra választott szenátorok harmadáról szavaznak kedden – a szenátusi esélyekről itt írtunk részletesebben –, a 435 tagú képviselőházat kétévente teljesen újraválasztják. Jelenleg 214 demokrata és 218 republikánus, valamint egy, a republikánusokkal szavazó független jelölt van a képviselőházban. Két képviselői hely lemondások miatt megüresedett. A Republikánus Párt így szűk többségben van, és valójában már Trump 2024-es elnökválasztási győzelme óta arra készül, hogy ezt a mostani félidős választáson el fogják veszíteni.
A történelmi példák ugyanis azt mutatják, hogy a hivatalban lévő elnök pártja szinte mindig veszít az elnök hivatali idejének felénél tartott képviselőházi választásokon. 1934 óta átlagosan 27 helyet veszített az aktuális elnök pártja, és az azóta történt 23 félidős választáson mindössze három alkalommal sikerült növelnie képviselőházi helyeinek számát.
A képviselő-választások nagy többségében nincsen valódi verseny, miután egy több mint kétszáz éve elkezdődött szokás szerint sok helyen igyekeznek úgy kialakítani a választási körzeteket, hogy az az egyik pártnak kedvezzen, és nincsen valódi verseny. A Republikánus Párt és a Fehér Ház a várható vereségüket a kongresszusi körzetek átrajzolásával, vagyis a gerrymanderinggel próbálták megakadályozni.
Először Texasban alakítottak át több körzetet úgy, hogy öttel több képviselőt tudjanak küldeni a kongresszusba, majd miután a legfelsőbb bíróság eltörölte a gyakorlatot szabályozó korlátokat, még hat államban igyekeztek követni a texasi példát.
De még ez sem segített rajtuk. Texasban például olyan körzeteket alakítottak ki, ahol azokban a latinó szavazókban bíztak, akik 2024-ben nagy arányban szavaztak Trumpra. Csakhogy jelentős részük mostanra Trump politikája miatt elfordult a párttól, más helyeken pedig az inkább a demokratáknak kedvező fekete szavazókat bőszítették fel annyira, hogy lelkesebben vesznek részt a választáson, megnehezítve ezzel a republikánusok dolgát.
A megbízhatónak tekintett Cook Political Report előrejelzése szerint a demokraták 186, a republikánusok pedig 164 képviselői hellyel számolhatnak biztosan. További 18 hely valószínű, 18 másik pedig a demokraták felé hajlik. Ha csak ezeket mind hozni tudják, az már 222 fős többséget jelentene nekik. Emellett további 18 körzet számít valódi csatatérnek, míg 14 valószínű republikánus, 17 pedig feléjük hajlik. A RealClearPoliticsnál 28 csatateret jeleznek előre, ezeket leszámítva 227 körzet húz a demokraták és 180 a republikánusok felé. Nate Silver modellje alapján az esetek 80 százalékában a demokraták valahol 225 és 258 képviselői hely között végezhetnek.
Egy mutató, amivel még látni lehet, hogy mennyi helyért folyik verseny, az a kampányköltés. Az NPR közszolgálati adó elemzése szerint hetven olyan körzet volt, ahol a kampány utolsó hetében mindkét párt több mint százezer dollárt költött el kampányhirdetésekre, és több mint száz, ahol összesen százezer dollárt. Hogy mekkora bajban vannak a republikánusok, azt jól jelzi, hogy az utolsó hét napban is több millió dollárt, egyes helyeken több mint tízmillió dollárt költöttek el a pártok olyan körzetekben, ahol két éve Trump még magabiztos, 10 százalékpont körüli különbséggel tudott nyerni.
A Cook Report egy héttel a választások előtt 19 körzetben változtatta meg előrejelzését, minden esetben a demokraták felé billentve az esélyeket. Köztük volt hat olyan körzet, amit teljesen kétesélyesből átraktak a demokraták felé hajlik csoportba, két republikánusok felé hajló versenyt pedig a kétesélyesbe.
„Ha megszavazza, mi győzünk. Ha megvétózza, mi győzünk”
Ha a szenátus ennél bizonytalanabb is – ott 80,1 százalék esélyt ad Nate Silver a demokraták többségére –, a demokraták felkészülten várják, hogy övék legyen a hatalom a képviselőházban. Nemcsak az első száz napra, hanem már az első száz órára is megvannak a terveik, és az elmúlt hónapokban egy sor törvényjavaslatot készítettek elő.
Ezeket az ígéreteik szerint azonnal, az előzetes bizottsági előkészítő munka kihagyásával szavazásra fogják bocsátani, és döntenek is róluk. Hakeem Jeffries, a demokraták képviselőházi vezetője és győzelmük esetén szinte biztosan a leendő házelnök szerint a prioritás a megélhetési költségek csökkentése lesz, mert ez az a kérdés, amiben egyetért minden demokrata szerte az országban.

Jeffries már a nyáron öt munkacsoportot állított fel, amik olyan kérdéseket vitattak meg, mint az egészségügy, a lakhatás vagy az élelmiszerek árának csökkentése. Mindegyiket egy progresszív és egy mérsékelt politikus vezette, hogy konszenzust alakítsanak ki a párt két szárnya között, és olyan jogszabálytervezeteket tudjanak benyújtani, amit a demokraták egységesen támogatni fognak. Például azonnal vissza fogják állítani a republikánusok által megszüntetett egészségügyi támogatásokat, szavaznak az iráni háború leállításáról, valamint a Donald Trump által bevezetett vámok megszüntetéséről.
A törvényeket azonban a szenátusnak is el kell fogadnia, ahol még akkor is nehéz dolguk lesz, ha szűken többségbe kerülnek, mert egy szenátusi szabály miatt hatvan szavazatra lenne szükségük az obstrukció elkerüléséhez. A demokraták abban bíznak, hogy törvényjavaslataik a választók körében annyira széles körben népszerűek lesznek, hogy a republikánus szenátorok egy része saját politikai túlélése miatt meg fogja azokat szavazni.
Ha a szenátusban is átmennének a törvények, Trump még akkor is könnyedén megvétózhatja őket, de ennek már lenne politikai kockázata is. „Ha megszavazza, mi győzünk. Ha megvétózza, mi győzünk” – foglalta össze a demokraták tervét Rahm Emanuel egykori demokrata képviselő, Barack Obama elnök volt kabinetfőnöke.
Célkeresztben a Trump család feltételezett korrupciója
A demokraták azonban nemcsak törvények megszavazására készülnek, hanem legerősebb fegyverük, a kongresszusi vizsgálatok bevetésére is. „Csökkentenünk kell az élelmiszerek és a benzin árát. Másodszor, megfizethetővé kell tennünk az egészségügyi ellátást minden egyes amerikainak. Harmadszor, felelősségre kell vonnunk azokat a bűnözőket, akik példátlan korrupciót követtek el az amerikai néppel szemben. Az első naptól kezdve” – jelentette ki Jeffries.
A képviselőház kormányzati munkát felügyelő, valamint az igazságügyi bizottság demokrata tagjai már el is kezdték a felkészülést arra, hogy kikkel szemben indítsanak vizsgálatokat, és milyen ügyekben kezdenének el nyilvános meghallgatásokat tartani. A demokraták érvelése szerint van miből válogatniuk, Trump és kormánya annyi etikailag megkérdőjelezhető és potenciálisan törvénysértő cselekményt követett el.
„A Trump család korrupciójából bőven jut mindenkinek. Nem hiszem, hogy emiatt aggódnunk kellene. Egyszerűen csak szétosztjuk majd” – mondta a Politicónak Jamie Raskin képviselő, az igazságügyi bizottság leendő vezetője arról, hogy melyik bizottság vigye az ügyeket. Vizsgálnák a Donald Trump gyerekeinek érdekeltségébe tartozó cégekkel kötött védelmi minisztériumi szerződéseket, a Trump család kriptoügyleteit, az elnöki kegyelmeket, a közbeszerzésekkel kapcsolatos korrupciógyanús ügyeket, a közbeszerzési eljárások nélkül adott szerződéseket, a Trumpnak adott katari elnöki gépet, és Jared Kushner, az elnök diplomáciai feladatokat ellátó vejének nemzetközi üzleteléseit.

„Ami sokkoló nekem, az nemcsak az, hogy ez a kormányzat, a tisztviselők, sőt még az elnök és családja is korrupt volt, hanem az, hogy ezt mennyire arcátlanul és nyíltan csinálták” – mondta a BBC-nek Suhas Subramanyam, a képviselőház kormányzati munkát felügyelő bizottságának egyik demokrata tagja.
Emellett várhatóan újrakezdik az Epstein-ügyben a meghallgatásokat, vizsgálatokat indítanak a Trump politikai ellenfelei ellen folytatott nyomozások és vádemelések ügyében és a szövetségi idegenrendészet, az ICE túlkapásai esetében is. Azt is jelezték, hogy Elon Muskot is be fogják idézni, hogy eskü alatt válaszoljon a kormányzat karcsúsítására létrehozott DOGE működésével, a kormányzati szerződéseivel, a Starlink katonai verziója, a Starshield ukrajnai visszafogásával, valamint a külföldre irányuló amerikai kormányzati segélyek szétosztását végző USAID szétverésével kapcsolatban.
Első számú célpontjuk azonban Pete Hegseth védelmi miniszter lesz, akit demokrata képviselők alkalmatlannak, korruptnak és olyan hibbant fanatikusnak neveztek, akit el kell távolítani a minisztérium éléről. Jeffries egy októberi kampányrendezvényen Pennsylvaniában nem állt ki amellett teljesen egyértelműen, hogy megindítanák ellene az alkotmányos bizalmatlansági eljárást, az impeachmentet, és inkább arra utalt, hogy a vizsgálatok és meghallgatások annyira megtépázzák majd Hegsethet, hogy Trump kénytelen lesz leváltani.
A demokraták már jelezték, hogy vizsgálni fogják az iráni háborúban játszott szerepét, a Karib-tengeren az állítólagos drogcsempészhajók széles körben illegálisnak tartott kilövéseit, a Signal-gate botrányt vagy az amerikai fegyveres erőknél végrehajtott kirúgásokat. Hegsethet több republikánus politikus is erőteljesen kritizálta, és Thomas Massie republikánus képviselő már ősszel impeachmenttervezetet nyújtott be ellene, és kikényszerítette, hogy a képviselőház szavazást tartson, amit a félidős választások utánra időzítettek. A sikerhez egyszerű többség kell, elítéléséhez azonban a szenátus kétharmadának döntése, és arra senki sem számít, hogy az meglenne.
Trumppal szemben nem biztos, hogy jönne eljárás
A legnagyobb kérdés, aminek említését a félidős választási kampány alatt igyekeztek elkerülni a demokrata jelöltek, hogy Trump ellen megpróbálkoznának-e impeachmenteljárással. „Nem zártunk ki semmit, de semmi sem biztos” – mondta többször is Jeffries, amikor erről kérdezték. Az impeachment megindításának kérdése belső feszültségeket okozott a Demokrata Pártban. A progresszív szárny és a párt törzsszavazói Trumpot az amerikai demokráciát fenyegető történelmi veszélynek, és elnökségét fasiszta hatalomátvételnek látják, ezért az eljárás azonnali megindítását várják el a demokratáktól.
A mérsékeltebb, óvatosabb demokrata politikusok, mint például Kamala Harris egykori alelnök és volt elnökjelölt, azonban ellenzik, attól tartva, hogy az úgysem lesz sikeres, időt vesz el más dolgoktól, például a Trump ellen indított más nyomozásoktól, és csak ártani fog a pártnak. Emlékeztetnek arra, hogy Trump első elnöksége alatt a képviselőházi demokraták kétszer is megindították az impeachmentet, de az egyik alkalommal sem volt sikeres, és a szenátusban most is elbukna.
Ugyanakkor a Politico egy október közepén készített közvélemény-kutatása szerint az amerikaiak fele támogatja az eljárás megindítását. A felmérés szerint 54 százalékuk, köztük a demokrata szavazók 81 százaléka és a republikánus szavazók negyede szerint Trump olyan bűnöket követett el, amiért eljárás alá vonható.
Arról, hogy a gazdasági helyzet hogyan hat ki a félidős választásra, az Átriumban felvett műsorunkban beszéltünk szakértőkkel október elején: