Az első muszlim szenátor, az első fekete női kormányzó – történelmi áttöréseket hozott az amerikai félidős választás

Amerikában megválasztották az első muszlim szenátort, az első fekete női és az első őslakos származású női kormányzót – több jelölt is történelmet írt a félidős választáson, amin a demokraták elsöprő győzelmet arattak.
A választók megszavazták például az első nyíltan meleg férfi szenátort: Chris Pappas, New Hampshire demokrata képviselője a kongresszus alsóházából a szenátusba kerül. Pappas a korábbi republikánus szenátort, John E. Sununut győzte le a posztért folytatott versenyben. Ez jelentős áttörés a szenátusban, különösen annak fényében, hogy egyes államokban korlátozzák az LMBTQ-közösség jogait, és több melegjogi aktivista is arra figyelmeztetett, hogy csökken a társadalmi támogatottságuk.
Nem csak Pappas írt történelmet a héten: Abdul El-Sayed megnyerte Michigan szenátusi posztját, ezzel ő az első muszlim vallású szenátor az amerikai történelemben. Az egyiptomi bevándorló szülőktől származó El-Sayed ígéretei között volt a Donald Trump alatt rendkívül széles jogkörökkel felruházott, maszkos, fegyveres embereknek, a fegyvertelen amerikaiakkal szemben halálos incidensekbe is keveredő szövetségi bevándorlási rendészetnek (ICE) a felszámolása, valamint az Egyesült Államokban mindig is nagy vitákat szító általános egészségbiztosítás bevezetése.
A georgiai demokrata Keisha Lance Bottoms lett az első fekete nő, akit kormányzóvá választottak az Egyesült Államokban. Bottoms Georgiában nyert, korábban Atlanta polgármestere volt. Az ellenfele Rick Jackson republikánus üzletember volt, aki több mint 200 millió dollárt költött el a kampányára – úgy tűnik, hiába. 1998 óta Bottoms az első demokrata, aki nyerni tudott Georgia államban a kormányzói székért.

A kormányzói posztért folyó versenyben Új-Mexikóban is olyasmi történt, ami korábban még soha: őslakos származású nőt választottak meg arra, hogy vezesse az államot. Deb Haaland az Új-Mexikó középnyugati részén élő Laguna Pueblo törzs tagja, és korábban egyedülálló anyaként állami támogatásra szorult. Két évig a kongresszus tagja volt, majd Joe Biden alatt belügyminiszterként dolgozott. Az államban egyébként a demokraták kezében van az összes fontos állami tisztség, és csaknem egy évszázada szinte megszakítás nélkül ők irányítják a törvényhozást is – önmagában az nem volt tehát meglepő, hogy demokrata kormányzót választottak maguknak.
A félidős választásokon egyébként az első őslakos női szenátort is megválasztották: Peggy Flanagan Minnesotában nyerte el a széket. Ő a White Earth ojibwe törzs tagja, és a republikánus Michele Tafoyát győzte le. Lehet, hogy Flanagannek osztoznia kell majd az elsőségen a szintén demokrata Mary Peltolával, Alaszka szenátorjelöltjével, ha ő is nyer a voksoláson, ő a jupik népcsoporthoz tartozik. Könnyen lehet viszont, hogy az alaszkai hivatalos eredményekre még heteket kell majd várni.
Állami szinten is történtek elsőségek: Gina Hinojosa lett Texas első spanyolajkú kormányzója, miután legyőzte a republikánus Greg Abbottot, aki csaknem 12 évig vezette az államot. Amy Actont megválasztották Ohio első női kormányzójának. Ő korábban az állam egészségügyi hivatalát vezette, és fontos szerepet játszott a koronavírus-járvány kezelésében. Ohio két évtizede nem választott demokrata kormányzót. Annie Andrews lett az első nő, akit Dél-Karolinából az amerikai szenátusba választottak, méghozzá úgy, hogy legyőzte a hivatalban lévő szenátort, Darline Grahamet, és ezzel egy olyan mandátumot szerezhetett meg a demokratáknak, amit a republikánusok csaknem három évtizede nem eresztettek. Xavier Becerra mindeközben Kalifornia első választott latino kormányzója lett. Az államnak korábban már egyszer volt spanyolajkú kormányzója, Romualdo Pacheco, de őt nem megválasztották, hanem 1875-ben Newton Booth lemondása után automatikusan került a posztba, és tíz hónapig töltötte be a tisztséget.
A félidős választásokban egyébként rekordszámú nő indult állami és szövetségi tisztségekért: a Rutgers Egyetem adatai szerint a demokraták a 2022-es választáshoz képest növelték a kormányzójelöltként induló nők számát – idén 19 nő mérettette meg magát a párt színeiben. A republikánusoknak hét női kormányzójelöltjük volt.