Elfogták az Erdélyben eltűnt egyetemi oktatónő meggyilkolásával gyanúsított férfit
A szombaton eltűnt nőt később holtan találták meg. A Transtelex szerint a rendőrök lekövették a férfi autójának útját.
Novák: A köldökzsinórt az anyaország és az elszakított magyarok között soha nem fogjuk elvágni
Az államfő magánlátogatáson van Erdélyben, és egy másik nyilatkozata miatt a román külügy már felháborodott.
Novák Katalin összmagyarsági posztja kicsapta a biztosítékot a román külügynél
Románia szerint egyetlen állam sem formálhat semmilyen jogot más államok polgáraival kapcsolatban.
Szalonnával, juhtúróval vagy éppen szilvalekvárral – hogyan fedezzük fel magunknak a puliszkát
Hogyan lehetséges, hogy ma alig ismerünk egy ételt, amit az újkorban még naponta többször ettek elődeink? Megnéztük, hányféleképpen és milyen trükkökkel lehet igazán finom a puliszka.
Magyar tömeggyilkosság egyenruhában
1944-ben, a román kiugrás után a magyar katonaság bevonult a dél-erdélyi falvakba. Azt ígérték, mindenkit megvédenek, de Nagysármáson néhány nap alatt legyilkolták a teljes zsidó lakosságot, köztük...
Egyre jobban jön fel az erdélyi könnyűzene, de a magyar piacra így is nehezen tud betörni
Miközben a Bagossy Brothers Company jelenleg az egyik legfelkapottabb magyar zenekar, alig lehet hozzájuk hasonlót mondani Erdélyből. Pedig az elmúlt években érezhető fellendülés történt a térség...
Felméri Péter a Transtelexről: Örvendek, hogy van másik
A kolozsvári születésű humorista szerint fontos, hogy tudják folytatni a transindexes újságírók: „támogatom őket továbbra is. Meg utalok újra a bálnáknak.”
Stefano Bottoni: a Fidesz céljai között az erdélyi magyarok szolgálata az utolsó
A történész szerint az erdélyi politikai közösség felszámolta saját cselekvőképességét, amikor a Fidesz rendszerének kiépítéséhez asszisztált.
Dán választási megfigyelők szerint problémás, hogy valaki mások levélszavazatát is leadhatja
A Silba nevű civil szervezet jelentése szerint a levélszavazás folyamata több ponton is szembemegy a demokratikus normákkal, és visszaélésekre ad lehetőséget.
Az Európai Ügyészségnél is feljelentést tesz az ellenzék az elégetett erdélyi levélszavazatok miatt
Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselő szerint Erdélyben minden választási évben központi utasítás dönti el, hogy a Fidesz javára hány százaléknak kell kijönnie a levélszavazatokból.
Kövess minket Facebookon is!