Székely egyetemista kérdezte meg Hankó Balázstól: miért fizet erdélyi diákoknak, hogy neki kampányoljanak?
Két nap alatt végiglátogatta Székelyföld több szimbolikus helyszínét Hankó Balázs, a magyar kormány kultúráért és innovációért felelős minisztere: Bogányi-zongorát adott át Sepsiszentgyörgyön, szakképzési támogatásról tárgyalt Kézdivásárhelyen, majd Csíkszeredában a Sapientia egyetemen tartott fórumot. A gondosan koreografált körutat azonban váratlan pillanat törte meg: egy hallgató, aki korábban Gödöllőn kopogtatott a miniszternek, nyilvánosan rákérdezett arra, miért fizetnek erdélyi diákoknak, hogy Magyarországon kampányoljanak a Fidesznek.
Hankó Balázs két nap alatt három székelyföldi városban, több egymásra fűzött helyszínen fordult meg, és bár a körutat hivatalosan kulturális, oktatási és szakképzési események láncolataként tálalták, alig egy hónappal a 2026. április 12-re kitűzött magyarországi országgyűlési választás előtt nehéz nem kampánykörútként olvasni ezt a sűrűre szervezett jelenlétsorozatot, főként ha az ember végignézi a miniszter Facebook-oldalának termését, ahol a látogatást kísérő köszönő és támogató megszólalások szinte hűségnyilatkozatokként sorjáznak. A turné legerősebb momentuma mindenképp a csíkszeredai egyetemi látogatás volt, ahol egy diák nekiszegezte a kérdést, hogy miért fizet a miniszter székelyföldi egyetemistáknak, hogy kampányoljanak neki Gödöllőn. A kérdéstől megfagyott a levegő, a miniszter gyorsan lekeverte egy rövid válasszal a témát, és folytatta a nemzetpolitika sikereinek felsorolását.
Az egyetemista és Hankó Balázs dialógjára még visszatérünk, de vegyük sorra, mi mindent sikerült kipipálni a rövid turné alatt. Először is rengeteg helyen tűnt fel: Csíksomlyó, Mikó-vár, Nyergestető, Gábor Áron emlékmű – azaz minden útjába eső szimbolikus helyszínt is érintett, koszorúzott, beszélt, himnuszt hallgatott, volt huszárkísérete, énekeltek neki székelyruhás lányok. Aztán a miniszter Facebook-oldalát végiggörgetve kiderül, hogy a székelyföldi politikai és kulturális szereplők is egytől egyig odavannak Hankó Balázsért. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke és a háromszéki RMDSZ vezetője háromszéki származású harcostársát köszöntötte Hankóban; Vargha Mihály, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum igazgatója arról beszélt, hogy piros betűs nap a látogatás a múzeum történetében; Szonda Szabolcs, a Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója és a SepsiBook könyvvásár főszervezője a magyar kultúrpolitika támogatása nyomán érzett megerősítő érzéseit részletezte; Virág Endre, a Háromszéki Táncszínház igazgatója pedig az összetartozásról beszélt. A politikai és kulturális szereplők rendre feltűnnek a miniszter oldalán, és bemondják a kamerába, hogy mennyi mindent köszönnek a Fidesz–KDNP-kormánynak, és mennyi közös tervet szeretnének még megvalósítani. Tamás Sándor ennél is tovább ment, és megígérte, hogy a székelyek ott lesznek a szavazáson, lehet rájuk számítani.
De Hankó Balázs miniszter sem érkezett üres kézzel: ha már kampányolni jött, hozott a Székely Nemzeti Múzeumnak egy Bogányi-zongorát is. A futurisztikus külsejű hangszerrel elhozta annak megalkotóját is, Bogányi Gergely zongoraművészt, aki megszólaltatta a zongorát Sepsiszentgyörgyön. A Székely Nemzeti Múzeum Bartók Béla-termében tartott avatáson a hivatalos narratíva szerint a kultúra, az innováció és a magyar–magyar összefogás találkozásának jelképe lett, viszont a történet jóval régebbi és jóval vitatottabb annál, mint ahogyan az ünnepi beszédekből kiderült. A Bogányi-zongora projektje Magyarországon az elmúlt évtized egyik legismertebb kulturális presztízsberuházása lett, amelyet jelentős állami forrásokból fejlesztettek és vásároltak meg: a hangszer kifejlesztését és első példányainak beszerzését a kormány több százmillió forinttal támogatta, később pedig újabb állami megrendelések érkeztek. A hangszer körül emiatt kezdettől fogva két párhuzamos történet fut: az egyik a magyar innováció és a kulturális büszkeség narratívája, amely szerint a különleges konstrukció és új korszakot nyit a zongoraépítésben; a másik pedig az a kritikus hang, amely szerint a „csodazongora” legalább annyira marketingprojekt, mint hangszer, és amely rendre felveti, mennyire indokolt közpénzből finanszírozni egy olyan fejlesztést, amelynek piaci sikere korántsem magától értetődő.
Úgy tudjuk, a projekt előkészítésében, hogy a Székely Nemzeti Múzeumban landoljon a Bogányi-zongora, kulcsszerep jutott a minisztériumi körökben mozgó Gazdag Balázs főtanácsadónak, a torockói Double Rise Festival programigazgatójának, aki családi szálon kötődik a sepsiszentgyörgyi városvezetéshez, ugyanis Sztakics Éva alpolgármester vejéről van szó. A minisztérium számára is kapóra jöhetett a felajánlás: egy újabb illusztris intézménybe kerül a hangszer, és a külhoni szavazatok szempontjából is kifizetődő. A helyi politikusok nem győzték hangsúlyozni a rendezvényen, hogy az átadót személyesen celebráló Hankó Balázs is háromszéki gyökerekkel rendelkezik. Mind a fideszes politikus, mind az RMDSZ-vezetés számára is fontos volt a látszat, hogy a régió látványosan részesül a budapesti költségvetésből finanszírozott kulturális csodából.
A csíkszeredai állomás azonban már kevésbé volt ünnepi és jóval kényelmetlenebb pillanatokat is hozott. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem „Kérdezd a minisztert!” című rendezvényére Hankó Balázs a házigazda szerepét betöltő Tonk Márton társaságában érkezett, aki moderátorként vezette a beszélgetést. A felvezetésben a rektor hosszan beszélt arról, milyen jelentős eredmény, hogy a Sapientia az egységes magyar felsőoktatási tér részévé vált, és arról is, hogy az elmúlt években mennyire megerősödtek a kapcsolatok a magyarországi egyetemekkel és az anyaországi szakpolitikával. A nyitó gondolatmenetben így az egyetem nem egyszerűen regionális intézményként, hanem a Kárpát-medencei magyar felsőoktatási rendszer egyik fontos pilléreként jelent meg, amely mögött ott áll a magyar állam támogatása és stratégiai szándéka.
A beszélgetés első szakasza valóban a felsőoktatási tervekről szólt: Hankó Balázs arról beszélt, hogy a Sapientiának 2030-ig az ország tíz legjobb egyeteme közé kell kerülnie, majd onnan a dobogóra, ehhez pedig új szakok, doktori képzések és nemzetközi kutatási kapcsolatok szükségesek. A miniszter az erdélyi magyar felsőoktatás stratégiai céljaként azt nevezte meg, hogy minél több olyan szak jelenjen meg magyar nyelven, amely jelenleg csak románul érhető el, mert a romániai magyar egyetemisták mintegy fele ma még román nyelvű képzésben tanul.
A fordulat a kérdések során következett be. Egy hallgató ugyanis nem az egyetemi fejlesztésekről kérdezett, hanem közvetlenül a kampányról. A videófelvételen 52:27-nél hallható kérdésben a diák arról beszél, hogy ő és más erdélyi fiatalok Gödöllőn aláírásokat gyűjtöttek a miniszter kampányához, majd azt kérdezi: miért éppen erdélyi fiatalokat vittek ki erre a munkára, ha mindezt utaztatással, szállással és fizetséggel szervezték meg.
A kérdés így hangzott:
„Voltunk neked aláírásokat gyűjteni Gödöllőn… Az a kérdésem lenne, hogy miért az erdélyi fiatalokat kértétek fel arra, hogy aláírásokat gyűjtsenek, amikor minket kiutaztattatok, szállást adtatok és pénzt is kaptunk érte.”
Hankó Balázs válasza a vártnál rövidebb volt, az összetartozást hozta fel magyarázatként: „egy nemzet, egy közösség vagyunk” mondta, és mindenki csatlakozhatott, aki támogatni akarta őt.
A hallgató ezután egy második kérdést is feltett: mi történik akkor, ha a kormánypárt megnyeri a választást, illetve hogyan kezeli a kormány a jelentős költségvetési hiányt? A miniszter erre már klasszikus politikai válasszal reagált, a gazdaság erejéről, a családtámogatásokról és a határokon átívelő nemzetpolitikáról beszélt, hangsúlyozva, hogy a magyar állam jelentős támogatást biztosít a határon túli magyar oktatásnak is.
A jelenet annyira élesen váltott hangnemet, hogy a moderátori szerepet betöltő Tonk Márton röviden közbe is avatkozott, és emlékeztette a hallgatóságot arra, hogy az esemény felsőoktatási fórumként lett meghirdetve, és a politikának „felsőoktatás-politika formájában” kellene megjelennie. A megjegyzés formálisan a beszélgetés mederben tartását szolgálta, ugyanakkor az üzenet inkább a diákságnak volt címezve, hogy a fórum keretei között a kényelmetlenebb politikai kérdések nem feltétlenül tartoznak a kívánatos témák közé.
Egyébként a Sapientia EMTE saját alapdokumentuma, az egyetemi Charta világosan fogalmaz. A 16. § (6) bekezdés kimondja: „Az Egyetem kizárólag az oktatást, a tudományos kutatást, valamint az egyetemnek helyszínt adó régiók fejlesztését szolgálja, és nem lehet politikai propaganda színtere. A politika az Egyetem tevékenységében csak a tudományos elemzés tárgyát képezheti.”
A fórum ezen pontján tehát furcsa kettősség alakult ki: miközben a moderátor a beszélgetést igyekezett visszaterelni a felsőoktatás témájára, maga az esemény már eleve egy olyan miniszteri látogatás keretében zajlott, amelynek politikai kontextusát nehéz lett volna figyelmen kívül hagyni. A jelenet így inkább arra világított rá, milyen nehéz határt húzni egy egyetemi szakpolitikai fórum és egy kampányidőszakban tartott politikai esemény között – különösen akkor, ha az egyetem vezetése maga ad teret a találkozónak.
Aki a teljes jelenetet látni szeretné, annak érdemes megnéznie a rendezvény felvételét: 52:27 és 56:35 közötti részben hangzik el a kérdés, majd a válasz és Tonk Márton intervenciója is. A kamera jól láthatóan rögzíti a miniszter arcát is, miután elhangzik a kritikus kérdés.
Az erdélyi fiataloknak a Fidesz kampányában való részvételének témája már napok óta a figyelem középpontjában van. A Transtelex nemrég számolt be arról, hogy marosvásárhelyi fiatalok – köztük középiskolások – Szolnokon segítik a Fidesz kampányát: utcáról utcára járva kopogtatnak, adatbázist építenek és a klasszikus kampánytechnikák szerint mérik fel a választók politikai preferenciáit. A cikk megjelenése után további információk is befutottak szerkesztőségünkbe: kolozsvári egyetemista csoportok is részt vesznek a magyarországi kampányban, többek között a KIFOR (Kolozsvári Ifjúsági Fórum) szervezésében. A részvételt rendszerint önkéntes aktivitásként kommunikálják, információink szerint azonban a kampánymunka napidíj ellenében történik: általában 15 ezer forintot kapnak egynapi kopogtatásért, miközben a szállást és az ellátást is biztosítják számukra.
A miniszteri körútról természetesen az Erdélyi Médiatér ernyője alá tartozó Székelyhon portál is beszámolt, amely az elmúlt években jelentős magyarországi állami támogatásban részesült. Ezekben a tudósításokban Hankó Balázs látogatása szinte kizárólag sikertörténetként jelenik meg: a cikkek a kulturális és oktatási támogatásokról, a magyar–magyar együttműködés erősödéséről és a fejlesztési tervekről szóltak, miközben a kampánykérdések, az erdélyi fiatalok magyarországi kampányban való részvétele vagy a Sapientián elhangzott kényelmetlenebb momentumok egyáltalán nem kerültek be a beszámolókba.
