Emberkereskedelem

400 ezer forintért megvettek egy nőt, verték, prostitúcióra kényszerítették, majd eladták egy...
Letartóztattak egy nőkkel kereskedő szalatnaki párt. Volt, akiért csak 40 ezer forintot fizettek, aztán Svájcban futtatták, és elvették az összes pénzét.
Embercsempészet miatt elítéltek egy magyar párt Máltán
Egy vádalku keretében beismerő vallomást tettek.
Hét év börtönt kapott a gazda, aki megölte ismerősét, miután milliókért megvette tőle a barátnőjét
A bíró szerint nehéz egy olyan ügyben ítéletet hozni, amiben sem az elkövetés eszköze, sem a holttest nincs meg.
Fiatalkorú lányokat kényszerítettek prostitúcióra, aki ellenkezett, azt megverték
A három fiatal hajdúböszörményi gyanúsított egyike megerőszakolta az egyik lányt.
Andrew Tate csetszobákban oktatta a követőit, hogyan kell behálózni és kiszolgáltatottá tenni a...
A hírhedt influenszer ellen nemi erőszak és emberkereskedelem miatt emeltek vádat Romániában.
Tíz napig bujkált egy houstoni reptér mosdóiban egy emberrablók elől menekülő magyar nő
A magyarul beszélő nőt egy biztonsági őr találta meg öt nappal azután, hogy a reptéren rejtélyes hívást kapott egy állítólag az anyját kereső férfitől.
Nemi erőszak és emberkereskedelem miatt emeltek vádat Andrew Tate ellen Romániában
Az érintettek tagadják a vádakat, az ügyben eljáró bírónak legfeljebb 60 napja lesz arra, hogy bíróságra küldje az ügyet.
Ferenc pápa: Meg kell állítani az emberkereskedelmet
Ferenc pápa beszédet mondott vasárnap a vatikáni Szent Péter téren, amelyben a gyakran emberéletet követelő emberkereskedelem felszámolását sürgette.
Kövess minket Facebookon is!