Andrew Tate csetszobákban oktatta a követőit, hogyan kell behálózni és kiszolgáltatottá tenni a nőket, hogy pénzt termeljenek

2023. július 26. – 13:19

Másolás

Vágólapra másolva

Kiszivárgott üzenetváltások bizonyíthatják, hogy Andrew Tate milyen taktikákkal hálózta be a kiszolgáltatott nőket, hogyan vette rá őket, hogy erotikus tartalmakat gyártsanak, és átadják neki az ezzel keresett pénzt – írja a Rolling Stone. A lap birtokába jutott üzenetek hitelességét több forrás is megerősítette.

A 2021-es üzenetekről készült kiszivárgott képernyőfotók kétségbe vonják Tate narratíváját, miszerint semmi rosszat nem tett, és semmilyen üzleti haszna nem származott volna a nők kizsákmányolásából.

Andrew Tate-et és testvérét, Tristan Tate-et tavaly decemberben vették őrizetbe Romániában. Embercsempészettel és nemi erőszakkal vádolják őket. Jelenleg házi őrizetben várják a tárgyalásukat. Arról, hogy ki is az az Andrew Tate, ebben a cikkben írtunk bővebben.

Az ügyészek állítása szerint a Tate testvérek áldozataikat elcsábították, és azt hazudták nekik, hogy párkapcsolatban szeretnének velük élni, sőt még házasságot is ígértek nekik. Majd az elcsábított nőket bukaresti ingatlanokba költöztették, ahol szexuálisan kizsákmányolták őket, és arra kényszerítették áldozataikat, hogy pornográf tartalmakat készítsenek.

Andrew Tate megérkezik a bukaresti bíróságra 2023. június 21-én – Fotó: Daniel Mihailescu / AFP
Andrew Tate megérkezik a bukaresti bíróságra 2023. június 21-én – Fotó: Daniel Mihailescu / AFP

Az egyik, az üzenetekben említett nő a vádiratban is szerepel potenciális áldozatként, bár ő maga korábban tagadta, hogy kizsákmányolták volna. A Tate testvérek szóvivője szerint az „állítólagos képernyőfotók” csak a testvérek elleni lejáratókampány részei, és nem bizonyítanak semmit.

„Ember, szinte gonosznak hangzom”

Az üzenetek a War Room platformjáról származnak. A War Roome egy exkluzív közösségi hálózat és Telegram-csatorna, amin keresztül Tate szexről és férfiasságról szóló leckéket osztott meg a követőivel. A 2021-es bejegyzések szerint azonban az általános tanokon kívül több „praktikus tanácsokat” is megosztott itt a tagokkal arról, hogy hogyan kell kihasználni a nőket, és többször arról is részletesen is beszámolt, hogy éppen hol tart egy-egy nő behálózásával – ezeket szintén „leckéknek” szánta, hogy a követői az ő példáján keresztül tanulják meg, mit hogyan kell csinálni.

„Adj nekem egy átlagos, képzettség nélküli, vakon lojális idiótát. Alapvetően minden nőt a hűség alapján ítélek meg. Ha hűségesek. És nem fognak elmenni. A végén mindent megtesznek, amit akarsz”

– írta egy alkalommal egy Tate nevű felhasználó. A profil mögött a korábban már validált üzenetek alapján Andrew Tate állt.

Egy másik alkalommal Instagram-posztokról készült képeket osztott meg az oldalon. A képeken egy ismeretlen nő szerepelt, Tate a képekhez azt kommentálta, „Ibiza eszköz belegyezett, hogy megcsinálja [az Only Fans oldalt]”. De megosztott itt olyan nőkről készült fotókat is, akik jelenleg potenciális áldozatként szerepelnek a román ügyészek vádiratában.

Tate azt is elmesélte a követőinek, hogy hozzáköltözött egy nő, aki „otthon elveszítette a támogató hálózatát”, és könyörgött neki, hogy vele lehessen. Hogy még inkább függjön tőle – írta –, kitalált egy történetet, miszerint beszélt egy régi ismerősével, aki azt állította, hogy a nő egy szexklubban dolgozott, mielőtt találkozott Tate-tel. A férfi ezután úgy tett, mintha ez feldühítené, és megfenyegette a nőt, hogy kirúgja. Ezzel a hazugsággal sikerült védekező helyzetbe hozni a nőt, és még inkább függővé tenni – magyarázta a leckét Tate.

„Az igazi cél az, hogy a nő beleegyezzen, hogy soha többé ne menjen sehova nélkülem. Még a szülővárosába sem. Szükségem van rá, hogy dolgozzon” – írta. A férfi egy üzenetváltást is megosztott a nővel, amiben közli a nővel, hogy soha nem mehet sehova nélküle, mert mindig együtt kell lenniük, mire a nő azt válaszolja: „Megértettem.”

Egy másik bejegyzésben egy olyan történetet osztott meg a követőivel, amikor egy nő arra hivatkozva tagadta meg, hogy intim képeket küldjön neki, és Only Fans-profilt csináljon, hogy „a teste intim, és csak a férjének szabadna látnia és megérintenie”. Tate azt írta, „ez nagyjából a maximális nehézségi fok, amivel ebben az üzletben találkozhatsz”, mire a követői különböző tippeket adtak, hogy ők mit csinálnak hasonló helyzetben.

„Amióta Bukarestbe költözött, kap enni. De semmi mást. Le van égve. Nem tud hazamenni. Nem tudja elhagyni a házat. Ember, szinte gonosznak hangzom. Pedig nem vagyok az. Én egy Pásztor vagyok. Vezetem a juhokat. Nem veszi észre, hogy ha engem követ, jobb lesz neki az élet” – elmélkedett Tate egy üzenetben.

Az, hogy az áldozatot elszigetelik a környezetétől, barátaitól és családjától, és elhitetik vele, hogy csak a kizsákmányolójára számíthat, bevett módszer az emberkereskedők körében – figyelmeztet az emberkereskedelem-ellenes nemzetközi szervezet, a Polaris Project. A szervezet szerint a behálózás a kezdetekben nem feltétlenül feltűnő, a férfi eleinte például lehet nagyon kedves, és ígérhet közös életet, mielőtt szép lassan elkezdené számára kellemetlen dolgokra rávenni a nőt, egészen addig, amíg el nem hiteti vele, hogy a szexmunka egy szükséges dolog, amit be kell vállalnia azért, hogy elérjék a közös céljaikat. A kiszivárgott üzenetek szerint hasonló módon működhetett a Tate testvérek biznisze is. Egy, a Rolling Stones magazinnak nyilatkozó forrás szerint „100 százalékosan így működik Tate-ék fejében minden a nőkkel kapcsolatban”.

„Őszintén szólva nem hiszem, hogy bármit is éreznek bármelyik nő iránt, ami az igazi, őszinte érzéseket és tiszteletet illeti” – fogalmazott.

A nyomozás tavaly áprilisi kezdete óta az ügyészek hét nőt azonosítottak áldozatként, az utolsó áldozat június elején számolt be arról, hogy mi történt vele. Tate és a többi érintett is ragaszkodik az ártatlanságához. Június 20-án nemi erőszakkal, emberkereskedelemmel és nők szexuális kizsákmányolására épülő bűnszervezet létrehozatalával vádolták meg Romániában Andrew Tate-et, a testvérét és még két másik embert. Az ügyben eljáró bírónak legfeljebb 60 napja van arra, hogy bíróságra küldje az ügyet. Július 18-án újabb harminc nappal hosszabbították meg a Tate testvérek házi őrizetét.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!