Andrew Tate szerint alaptalanul vádolják őt és testvérét

2023. január 25. – 14:48

Másolás

Vágólapra másolva

Úton egy kihallgatásra a szervezett bűnözés elleni osztályra Andrew Tate azt nyilatkozta az újságíróknak, hogy „üresek” azok a vádak, amikkel őt és testvérét illetik, majd azt is hozzátette, hogy szerinte „Romániában nincs igazságszolgáltatás” – írja a BBC. Hasonlókat fogalmazott meg a testvére, Tristan Tate is, aki szerint „nincs semmi bizonyíték ellenük”. A hímsoviniszta kick-box bajnok influenszert és testvérét december végén vették őrizetbe Romániában, embercsempészettel és nemi erőszakkal vádolják őket.

Az ügyészek állítása szerint a Tate testvérek áldozataikat elcsábították, és azt hazudták nekik, hogy párkapcsolatban szeretnének velük élni, sőt még házasságot is ígértek nekik. Majd az elcsábított nőket bukaresti ingatlanokba költöztették, ahol szexuálisan kizsákmányolták őket, és arra kényszerítették áldozataikat, hogy pornográf tartalmakat készítsenek. A vád szerint a testvérek hat nőt tartottak fogva.

Andrew Tate azt állítja, hogy ők nem bántották senkit, „tudják, hogy semmi rosszat nem tettünk” – mondta az újságíróknak az influenszer, akinek az eljárás kezdete óta több autóját is lefoglalták.

Múlt héten a bíróság meghosszabbította az őrizetet, így a Tate testvérek, valamint két román nő is, akiket velük együtt tartóztattak le, február 27-ig őrizetben lesznek. Andrew Tate és testvére is tagadják az ellenük felhozott vádakat.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!