Új kvantumszimulációs rekordot állított fel két magyar kutató
október 31. – 04:42
–
Bakró-Nagy Ferenc
A korábban több hónapig tartó számítások jelenleg már akár napi szinten is megvalósíthatók.
A magyarok közül még mindig a Semmelweis Egyetem az első az egyetemi rangsorban
október 9. – 11:12
–
Nagy Nikoletta
Összesítésben az Oxfordi Egyetem vezet már kilencedik éve, itthonról a második az Óbudai Egyetem, a harmadik pedig az ELTE.
Mégis tárgyal a felsőoktatási bérekről a Kulturális és Innovációs Minisztérium
szeptember 19. – 14:10
–
Pupli Anna Sára
Pedig Gulyás Gergely a múlt heti kormányinfón még azt mondta, a KIM nem illetékes az egyetemi béremelésekben.
Az állami egyetemeken dolgozók béremelését követeli a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete
szeptember 11. – 14:58
–
Vida Benjámin
Az FDSZ szerint jelenleg egy átlagos budapesti albérlet árát nem éri el egy pályakezdő tanársegéd nettó bére.
Meghalt Krémer Balázs szociológus
július 21. – 17:00
–
Mizsur András
A 67 éves szakember a Debreceni Egyetem Szociológia és Szociálpolitika Tanszék egyetemi docense volt.
Elég a szépelgő kifejezésekből, mondjuk inkább azt, hogy klímaöngyilkosság
július 8. – 21:09
–
Fehér János
Az ELTE egyik kutatója helyre tenné a klímadiskurzust, a felmelegedés is túl pozitívan hangzik, túl sok a metafora és a passzív kifejezés, mint például a katasztrófa.
Egyetlen diák jelentkezett első helyen az ELTE földrajz–matematika szakos tanári képzésére
július 8. – 09:19
–
Zách Dániel
A felvételi ponthatárok kihirdetése előtt kiderült, mely szakok voltak legkevésbé népszerűek.
Olyan nemzetközi versenyt nyertek az ELTE PhD hallgatói, amelyen a tuberkulózist kellett...
május 17. – 12:09
–
Nagy Nikoletta
A hallgatókra a versenyt szervező, digitális mikroszkópokat gyártó tajvani cég is felfigyelt, a módszerüket saját adatbázisán szeretné tesztelni.
Nem tud vagy nem akar a felsőoktatási béremelésre pénzt adni a kormány?
április 28. – 07:06
–
Csurgó Dénes
Gulyás Gergely a háborús helyzetre fogta, hogy sajnos miért nincs most pénz az állami fenntartásban maradt egyetemek dolgozóinak béremelésére. De a gyakorlat azt mutatja, hogy a neki kedves...
Őscsótányfajt találtak magyar és szlovák kutatók
április 23. – 13:37
–
Világi Máté
A borostyánban talált Perspicuus csincsii több mint 80 millió éve ragadt bele egy kis gyantába.