ELTE
Szakmai együttműködést ajánlott az ELTE-nek az Autisták Országos Szövetsége az oktatói felmondások...
Komoly aggodalommal tölti el a szervezetet, hogy felmondott az ELTE autizmus spektrum pedagógiája szakirányának összes oktatója.
Felmondott az ELTE autizmus spektrum pedagógiája szakirányának összes oktatója
A gyógypedagógiai kar szakirányán növelik a hallgatói létszámot, az oktatók szerint ez a jelenlegi feltételek mellett a minőség rovására megy, ezért szeptembertől nem vesznek részt a képzésben.
Magyar Péterék úgy vernek köröket a Fideszre a TikTokon, hogy sokkal kevesebbet posztolnak
A tiszás oldalak harmadannyi poszttal értek el több megosztást és kedvelést, mint a kormánypárthoz köthető profilok.
Ön is megnézheti, mennyire zárja véleménybuborékba a TikTok, ha kitölti az ELTE friss kutatását
Az ELTE Társadalomtudományi Kutatóközpontjának kutatói tükröt tartanának a felhasználóknak, hogy lássák, mennyire átpolitizált és polarizált a TikTok-hírfolyamuk.
Rendőrök mentek be az ELTE jogi karára, majd egy előadóteremből kikísértek egy fiatalt
A fiatal férfit tiltott adatszerzés gyanúja miatt fogták el, és elő is állították.
Meghalt Ritoók Zsigmond ókortudós, az MTA rendes tagja
97 éves volt a tudós, akinek a tankönyveiből generációk tanultak.
Krasznahorkai László az ELTE díszdoktora lesz
A Nobel-díjas író 1983-ban, magyar–népművelő szakon szerzett diplomát az egyetem Bölcsészettudományi Karán.
Kiderült, mi áll a Velencei-tavat is tápláló Pátkai-víztározó vízminőségének drasztikus romlása...
Az ELTE kutatóinak friss tanulmánya szerint nem a mezőgazdasági tevékenység, hanem a nem megfelelő halgazdálkodás és a túlzott tápanyagterhelés az ok.
A Guns N' Roses gitárosát is lenyűgözte a magyar kutatók dínós felfedezése
Slash elismerően osztotta meg a kutatók eredményeit.
Magyar kutatók oldották meg az európai növényevő dinoszauruszok egyik legfontosabb rejtélyét
A Bakonyban talált leletek alapján Ősi Attiláék igazolták, hogy Európában is elterjedtek és sokszínűek voltak a Triceratops rokonai. Eredményeik alapján sok száz év leletanyagát újra kell vizsgálni.









