Eljárás
RTL: Tavaly 11 orvos ellen indult eljárás hálapénz elfogadása miatt
A bűncselekmények egy jó része védettségi igazolvánnyal való visszaélés volt.
Polt Péter: Nem történt bűncselekmény Farkas Flórián roma felzárkóztatási programjában
A legfőbb ügyész szerint nem lehetett határozottan megállapítani, hogy az Országos Roma Önkormányzatnak nem állt szándékában a Híd a munka világába projekt teljesítése.
Csomó szabályt megszeghetett egy étrend-kiegészítőket forgalmazó weboldal, eljárást indított a GVH
A versenyhivatal szerint a gymbeam.hu több szempontból is tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytat a hazai fogyasztókkal szemben.
Piramisjáték szervezésével csalhatott a Falcon, az MNB blokkolta a cég számláit és honlapját
Az ügynek 4-5 ezer hazai érintettje lehet.
Navracsics újabb követelésekre is számít az Európai Bizottságtól
Szerinte az igazságszolgáltatás függetlensége területén várnak újabb lépéseket.
Datadat: A könyvelőnk minden jogszabályt betartva végzi a tevékenységét
A Magyar Nemzet írt arról, hogy a cég könyvelésére egy borsodi faluban talált rá a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
Kedves Pistike! Én vagyok a bíró bácsi, és az a feladatom, hogy döntsek a szüleid válásáról
Levelet kapnak a bíróságtól a válófélben lévő szülők gyerekei arról, hogy ha szeretnének, akkor beszélgethetnek a bíróval a szüleik válásáról. A levélnek nem az a célja, hogy megkérdezzék a...
Eljárás indult a két aktivista ellen, akik leöntötték Vincent van Gogh festményét
Az aktivista csoport szóvivője korábban azzal magyarázta tettüket, hogy így próbálták felhívni a figyelmet az élelmiszer- és energiaválságra.
E-cigarettákat és Elf Bar termékeket hirdető szlovák webáruházakat kapcsoltatott le a GVH
Tisztességtelenül hirdették termékeiket, a Gazdasági Versenyhivatal eljárást indított.
Nem vonják felelősségre Trump volt kabinetfőnökét, aki nem ment el a Capitolium ostromát vizsgáló...
Mark Meadows több ezer oldalnyi dokumentumot adott át a bizottságnak, de nem volt hajlandó tanúskodni.