DK

A DK képviselője szerint Karácsony a választás óta még informálisan sem kereste a DK vezetőit,...
Barkóczi Balázs szerint a főpolgármester és a Párbeszéd elhagyta a DK-val kötött megállapodást.
A DK szerint a tűzijáték 15 milliárd forintos árából inkább a kórházakat kellene klimatizálni
Szerintük nem lehet ennyi pénzt erre költeni, amikor az állam az élet szinte minden területén működésképtelen.
A DK felfüggesztette a Gyurcsány Ferenc lemondását követelő Leel-Őssy Gábor párttagságát
A DK etikai bizottsága elutasította a pártelnökkel szembeni beadványt.
Etikai eljárást kezdeményez Gyurcsánnyal szemben a DK-alapító, aki szerint belterjes lett a párt...
Gyurcsány Ferenc korábban Leel-Őssy Gábor kizárását kezdeményezte, mert a gyulai politikus kritizálta őt.
Havi 1,2 milliót kapott a Megafontól egy fideszes EP-képviselő
László András akkora jövedelmet kapott a Megafontól, mint a Fidesztől. Győrffy Balázs havi közel 4,5 millió forint mellékesre számít, a Mi Hazánk és a DK EP-képviselői semennyire.
„Ez nem kampány volt, hanem káoszfutam” – a 24.hu bemutatta, milyen volt belülről Karácsony...
„Ment az üvöltözés, hogy nyeljük már le a Klára fejét, nem fog az nekünk ártani” – mesélte a lapnak az egyik megszólaló a Dobrev-Kunhalmi-Karácsony plakátokról.
Kiderült, melyik EP-bizottságban kapott helyet Deutsch Tamás és Magyar Péter
Közzétették, melyik európai parlamenti képviselő milyen témával foglalkozó szakbizottságokba ül be.
Medián: Még a DK-szavazók többsége szerint is akadályozza az ellenzéket Gyurcsány Ferenc
Tízből nyolc ellenzéki választó szerint Gyurcsány akadálya a kormányváltásnak.
Kövess minket Facebookon is!