Etikai eljárást kezdeményez Gyurcsánnyal szemben a DK-alapító, aki szerint belterjes lett a párt elnöksége

2024. augusztus 2. – 07:18

Másolás

Vágólapra másolva

Az alapszabály megsértésére hivatkozva kezdeményez etikai eljárást Leel-Őssy Gábor DK-alapító, akit korábban azért támadt Gyurcsány, mert Leel-Őssy kritizálta őt.

Június végén etikai vizsgálat elé nézett Leel-Őssy, aki a június 9-i EP- és önkormányzati választási eredmény óta többször is nekiment Gyurcsány Ferenc DK-elnöknek a Facebookon. Leel-Őssy az elnök visszavonulását szorgalmazta, hogy vérfrissítés érkezhessen a DK-ba.

Gyurcsány Ferenc ezután egy beadvánnyal a gyulai politikus kizárását kérte a DK-ból. Az etikai bizottság ezután pár hete meghallgatta Leel-Őssyt, majd a bizottság úgy döntött, hogy azt javasolja Leel-Őssy választókerületének, hogy zárják ki a politikust. Leel-Őssy szerint bár elméletben fellebbezhet, a gyakorlatban ezt csak annál a testületnél teheti meg, amelyik lényegében kezdeményezte, hogy kizárják őt.

Leel-Őssy úgy látja, méltatlan volt, ahogy Gyurcsány viselkedett. A politikus arról beszélt, hogy már két éve jelezte Gyurcsány felé, hogy „megkezdődött a paraziták, hiénák vándorlása a párthoz”, elmondta kritikáit a DK-nak. „Aztán természetesen semmi nem történt” Leel-Őssy szerint, hiába ígérte meg neki Gyurcsány, hogy 2023 nyarára megoldja a helyzetet Békés megyében.

„Jól összedugták a fejüket, és megállapították, hogy ez a legjobb elnökség, és igazából őket felelősség nem terheli”

– mondta Leel-Őssy arra, hogy bár több oldalról felmerült a júniusi választások után az, hogy Gyurcsánynak le kéne mondania, a DK-elnök ezt mégsem tette meg: egyszemélyes bejelentőjében azt mondta, a jelenlegi elnökség a legjobb, ezért „folytatni fogják a munkát”.

Leel-Őssy azt mondta, hogy ha nem zárják ki, tisztújítást fog kezdeményezni. Szerinte a párton belül többen tudják, hogy „belterjes az elnökség”. Hozzátette:

„Ugye a válaszreakció az lett most, hogy ha Gyurcsány Ferencet kritizálják, akkor meghosszabbítjuk Lovasberényig”

Elemző cikkünkben részletesen írtunk arról, hogy a június 9-i választási eredmény ellenére miért annyira elképzelhetetlen a DK Gyurcsány nélkül, mint a Fidesz Orbán nélkül.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!